1994-et írunk. A Music Televisionnek köszönhetően az egész világ a The Offspringre és a Smash lemezre figyel. Világszerte gombamód szaporodnak az ilyen-olyan punkzenekarok, akik a brigád sikerét látva gitárt ragadtak, és saját bandát alapítottak. Nincs ez másképp a napfényes Kaliforniától több ezer kilométerre fekvő Salgótarján városában sem, ahol két jóbarát nagy lelkesedéssel elhatározza, hogy punkzenekart alapít, és nagy elánnal elindulnak azon a bizonyos rögös úton, hogy meghódítsák a dallamos, ugyanakkor észveszejtő gyorsaságú deszkás punkért rajongó hazai közönség szívét. A Macskanadrág először ilyen-olyan válogatáskiadványokon tűnt fel, majd '97-ben jelent meg első nagylemeze, a Látszat csal az underground körökben ismert Trottel Records gondozásában, még viszonylag visszhangtalanul. Ezt követően szépen haladtak előre a szamárlétrán, az ezredforduló derekán a Modern szerenád és a Csillag még késik albumokkal már országosan ismert bandának számítottak, aztán egy nagyobb szünetet és tagcserét követően lassult az iram, a 2010-es évek elején, a negyedik nagylemez után pár évvel fel is függesztették zenekari pályafutásukat. Viszont idén, hosszú kihagyás után a Pénzt és életet címre hallgató nagylemezzel tértek vissza a köztudatba. Majdnem Kalifornia – mondhatnánk, de a sokat idézett közhely helyett inkább mesélje el a történetet a két alapító tag, Krätschmer „Garfield″ Ákos énekes/basszusgitáros és Zvada Szabolcs énekes/gitáros.
Az utóbbi két-három évben újra aktivizálta magát a zenekar. Ráadásul mintha egyre jobban beindult volna a szekér – akarom mondani Barkas. Egyre-másra jöttek a meghívások, számos olyan helyen is megfordult a banda, ahol korábban még nem zajongott. Például tavaly a Fishing on Orfű fesztiválon, de ugyanebben az évben egy országos turnét is lenyomtatok az akkor jubiláló Prosecturával, sőt az utóbbi években állandóan teltházas évzáró esemény, a Nagy Karácsonyi Punk Ünnep állandó vendége státuszát is visszanyertétek. Úgy tűnt nincs megállás, aztán beütött a világméretű koronavírus-járvány...Mennyire vágta ketté az idei zenekari terveket? Hogy sikerült eddig átvészelni ezt az időszakot?
Garfield: 1994 novemberében, amikor Szabival ketten megalakítottuk az MNG-t, már akkor éreztük, hogy ez nem egy hirtelen fellángolás lesz, hanem egy életre szól. És ami egy életre szóló kapcsolatban meg szokott történni, az természetesen a zenekarban is előfordult, például voltak tagcserék, hullámvölgyek, zenekaron belüli viták és problémák, de ezeket szerencsére sikerült mindig megoldani, átvészelni. A tagok közötti fizikai távolság mindig is megnehezítette működésünket, és mivel mindenkinek van polgári foglalkozása, a munkahely és a munka is rásegített erre, ezért is voltak szünetek a lemezek között, és persze a csúszás is többnyire ebből adódott. Inkább jártunk turnézni, sok helyen megfordultunk itthon és külföldön egyaránt, minthogy próbáltuk volna és készítettük volna az új dalokat. A lényeg, hogy a barátság és a zene összetart bennünket és ez így jó nekünk. A nehézségek, amiket az élet hoz számunkra, azokat túl fogjuk élni, át fogjuk vészelni – lehet ez vírus vagy bármi más akadály.
Szabi: Mint minden zenekart, így minket is alaposan holtvágányra küldött a járvány. Tizenegy év után végre lemezmegjelenés, a turné pedig elmaradt. Hát, nem így terveztük, szerettük volna élőben is nyomni a dalokat, de reméljük, tavasszal pótlunk mindent.
Tizenegy év, tizenegy új dal, egy lemez. Ritkán fordul elő, hogy több mint tíz évet kell várni egy új albumra. A Rammstein vagy – maradva a punk rock színtéren – az Ignite váratták tíz évet a rajongóikat a következő sorlemezzel. Adja magát a kérdés, mi volt az oka ennek a hosszú szünetnek?
Szabi: A 2009-es Porból lettél, porrá leszel lemezünk utáni években egyszer bejelentettük, hogy koncerteket még vállalunk, de több lemez már nem lesz. Aztán ahogy múlt az idő, egyre jobban úgy éreztük, hogy új dalok kellenének. A dobos-problémák, a helyrajzi távolságok, és sajnos a lustaságunk miatt is egyre jobban kitolódott ennek az ideje, és így tizenegy év lett belőle. Nem tesz jót egy zenekarnak, ha sokáig nem ad ki lemezt, népszerűség-vesztést okoz. Magunknak kerestük a bajt, így nekünk is kell megoldani ezt a problémát.
Garfield: A Macskanadrág háza táján mindig is úgy történtek a dalírások, hogy fogtuk magunkat, és jártunk próbálni, és ha volt egy ötlet vagy dal, azt megmutattuk egymásnak és összepróbáltuk, utána készülhetett a lemezanyag. Ahogy Szabolcs is említette, sajnos a zenekari tagok közötti távolság, a munkahelyi elfoglaltságok, és persze nem tagadjuk, a lustaság is fő oka volt a tizenegy éves csúszásnak. Például, a Fangli, húr és mész című dalomat már 2013-ban megírtam, és kábé másfél éve alakítottuk Mikivel a végleges formájára.
Mennyire vagytok elégedettek az új lemezzel? Milyen a fogadtatása a rajongók körében? Lehet, hogy az idei elhúzódó pandémiás helyzet is rányomta a bélyegét a hazai zenei környezetre, de eddig egy lemezkritikával sem találkoztam. Az úgynevezett szakma számára észrevétlen lett az anyag?
Szabi: Akik ismerték a zenekart, azokban – a visszajelzések alapján – pozitív fogadtatást váltott ki az új album. Úgy gondolom, nagyszerűen szólnak a dalok, Botlik Matyi a The Grenmából mindent megtett, hogy ebben ne legyen probléma. Őszintén szólva, engem nem nagyon ütnek mellbe a negatív kritikák, nyilván a pozitívak erősítenek. Baráti zenekaroktól kaptam üzeneteket, hogy szerintük frankók a nóták, persze ez ízlés kérdése. A punkrock manapság bizony nem a legnépszerűbb zenei műfaj, és mi még azon belül sem a középtempós változatot nyomjuk, emellett nem éltetünk és buktatunk semmilyen rendszert. Véleményünk nyilván van a világról, mint az a lemezen is hallható, de nem kötünk fel senkit és nem káromkodjuk szét a szövegeket. Lehet, ezért nem vagyunk annyira érdekesek sem, hogy annyi kritika szülessen.
Garfield: A stúdiómunkálatok a The Grenma stúdióban zajlottak, és nagyon jól éreztük magunkat. Ez kiválóan bizonyítja, hogy egy évet is eltöltöttünk ott. A lemez soundja egyértelműen előrelépés volt a zenekar számára, szerintem ez az eddigi legjobb hangzással rendelkező albumunk.
Egyébként osztom a véleményeteket a hangzás kapcsán, tényleg nagyon szépen szól a lemez. Ritkán szoktak egy évig stúdiózni mostanság. Mi volt az oka, hogy ennyi ideig élveztétek Matyi vendégszeretetét?
Szabi: Amikor befejeztük a hangszeres dolgokat, szövegek még egyáltalán nem voltak, így jött egy hosszabb üresjárat. Való igaz, a hangzás miatt szerintem sem kell szégyenkeznünk, de ez Matyi érdeme.
A lemezmegjelenéskor az volt a benyomásom, hogy most nagyon egyben van a zenekar, aztán megint egy tagcserén estetek át. Újra Figula Gergő ült be a dobok mögé. Hogyan sikerült másodszor is elcsábítani őt az Alvin és a mókusok soraiból?
Szabi: Úgy alakultak a dolgok, hogy Árminnal (Beöthy Ármin, a Macskanadrág exdobosa, akivel a Pénzt és életet lemez készült – F.Z.) nem nagyon voltunk egy hullámhosszon. Kétségkívül nagyszerű dobos, lehet a nagy korkülönbség miatt is, de mást jelentett neki ez a zenekar, mint nekünk. Más lett a világ. Anno mi még a Barkasban fagyoskodtunk, otthonról hozott szendvicset zabáltunk a legolcsóbb sörrel, de imádtuk minden percét, mikor felmehettünk bármilyen színpadra. Huszonhat éve csináljuk, nyilván rengeteget hibáztunk, zeneileg és lehet, emberileg is, de úgy gondolom a hagyományokat tisztelni kell és nem érdemes minden szarságon megsértődni. Gergő már kiszállt az Alvinból, így adódott, hogy felkeresem őt és mivel tudtam, hogy mindig is szerette az MNG-t, nem volt kétséges, hogy csatlakozik.
Van egy másik visszatérő is a csapatban. Szili Miki mikor kezdte újra pengetni a hathúrost az MNG-ben?
Szabi: Miki már kábé hét éve visszatért. Tudod, ő olyan, mint a bumeráng: eldobod, de mindig visszajön.
Az új lemezen komolyabb témák is előjönnek, mint például környezet- és állatvédelem, ugyanakkor a tipikus MNG-s, lazább nóták sem maradtak el. Miben más ez az album, ha más, mint az előzőek? Szerintetek ez a legjobb MNG-lemez?
Szabi: Nem kell itt nagy környezetvédőnek vagy állatvédőnek lenni, hogy lásd: nem jó felé megy a világ. Szimplán csak arról írok szöveget, ami érdekel, vagy amit észlelek a világból. Nyilván egy albumon keresztül nem lehet temetni a civilizációt, és azért akadnak viccesebb témák és lazább dalok is a lemezen, mint ahogy az életben is vannak nagyszerű dolgok.
Garfield: A dalok témáit az élet adta, amiket megélünk vagy megéltünk és foglalkoztatnak. Elsőre talán olyan érzeted adhat a dalszövegek tartalma, mintha egy szépségkirálynő választáson mondana okosakat és szépeket egy feltörekvő észlény, de ki kell, hogy ábrándítsam az embereket: nem mentünk rá hatásvadászatra, és ezáltal arra, hogy jobb fejek legyünk az emberek szemében! Ezek azok a témák, amik igazán foglalkoztatnak minket Szabolccsal. Ezeket a dolgokat éljük meg, ezeket vetettük papírra, hogy eldaloljuk a közönségünknek. Az állatvédelem jobbára Szabi asztala, de természetesen ebben a kérdésben egyetértés van a tagok között. És hogy ne maradjon megválaszolatlanul egy kérdés sem: Igen, szerintem ez a legjobb lemeze a zenekarnak.
Az Állatkínzó, a kurva anyád dalban, szinte már softcore-ba hajlik a punk rock... Mennyire fontos nektek az állatvédelem?
Szabi: Hát, hogy softcore-ba hajlik-e a dal, azt nem tudom, annál is inkább, mert fogalmam sincs, mi az a softcore. Mindig is szerettem az állatokat, lassan hét éve van egy kutyám, akit imádok és semmi pénzért nem válnék meg tőle. Számomra élmény, hogy szavak nélkül is értjük egymás minden gondolatát. Azok emberek, akik állatot kínoznak, az én szememben egy darab szarral egyenlőek. Nyilván, ha van egy kutyád, fegyelmezni kell, erősen fogni, de tudni kell, hol a határ. Az állatok verekedtetése, a bikaviadal, a cél nélküli hobbivadászat, mind-mind beteg emberi elmére utal. Egyébként nálam az is kiveri a biztosítékot, mikor a kutyát még mindig házőrzésre használják, kiláncolva, hogy idegeneknél jelezzen. Az állatvédelem egy nehéz kérdés. Én például nem vagyok vegetáriánus, és minden ember maga dönti el, hogy azzá válik-e, vagy sem, de az állattartás mára merőben megváltozott. Gyerekkoromban láttam, hogy a nagymamám hogyan eteti a csirkéket, manapság meg két hónap alatt mindenféle szarokkal teletömik az állatokat, hogy minél hamarabb le lehessen vágni őket. Hogy ez aztán ez mennyire egészséges, az nem érdekli az érintetteket, csak a bevétel. Pedig én úgy gondolom, ezek a tápszerek az emberekre sincsenek túl jó hatással. Hogy mást ne mondjak, harminc éve az allergiát csak hírből ismertük. Az állatvédelemben nem számít a bőrszín, a politikai hovatartozás, ki melyik sportklubot szereti, csakis a cél!
A Haldokló Föld pedig már a jó ideje mainstream környezettudatosságot vesézi ki. Titeket is elért a zöld szemlélet?
Szabi: Én nem követek semmilyen zöld mozgalmat. A szöveg pusztán arról szól, amit látok, tapasztalok. Felcserélődtek az értékrendek, bűnözőket istenítenek, az ártatlanokat meghurcolják, és azt nézed a tévében, hogy olyan emberek, akik egy percet sem dolgoztak egész életükben, boldogan-luxusban éldegélnek, amíg te agyalsz otthon az alapvető kiadásokon. A szemét elönti a világot, a profit érdekében mindent elpusztítunk, a tudatlanságban lévő embereket nem tanítják az alapvető dolgokra. Ha csak Európát nézzük, a befogadott, más földrészről érkező emberek egy része nem is akar beilleszkedni, zavargásokat szítanak és ennek – az én olvasatomban – jó vége nem lesz.
A könnyedebb melódiáknak is jutott hely a korongon. A Pulykapénz, ska-s vonala már-már a 2000-2003-as időket idézi. Mennyiben kanyarodtatok vissza a régi vonalhoz? Mennyiben volt ez tudatos döntés?
Szabi: Igazi ska-dalunk a Modern szerenád lemezünkön szerepel, annak is már húsz éve. Utána részemről a Negró már torzított gitáros, kicsit Voodoo Glow Skullsra hajazó nóta volt, ami pedig a Csillag még késik albumra került fel. Visszakanyarodva a Pulykapénzre, a dal Garfield és Miki szerzeménye, nagyon skában én már nem gondolkodtam. Húsz év alatt rengeteget változik az ember, hogy mennyire hasonlítunk a 2000-es önmagunkra, majd eldöntik azok, akik meghallgatják a lemezt.
Garfield: Szeretem a jó értelemben vett nosztalgiát és a skát, nem szeretek változni. Olyan vagyok, mint huszonhat éve. Kedvenc bandám – akkor is meg most is – a Pennywise, és még mindig kedvelem a ska zenét is, szerettem volna, ha ez a feeling átjön ezzel a számmal. Szeretem hordani a régi ruháimat, használni a régi dolgaimat, a változás nemigen jellemző rám, ránk. Mondhatni, ez a szemlélet a zenénkben is végigkíséri pályafutásunkat.
A vájtfülűek hallhatták, hogy bizony fel-feltűnnek vendégszereplők is lemezen: Vigi, az Aurórából és Szalay Csongi a The Grenmából. Hogy jöttek ők a képbe?
Garfield: Mint ahogyan azt már az előzőkben is említettem, szeretem a nosztalgiázást. A Rád hagyom című dalban mindez jól érzékelhető, ami a gyerekkorunkról szól, konkrétan arról, hogyan éltük meg a saját gyerekkorunkat. Mivel a '90-es évektől kezdve nagy kedvencem a győri Auróra zenekar, és jött egy gondolat, hogy az első kezdő énekrészt valaki más énekelje – ne én vagy a zenekar tagok –, így már nem kellett sokat gondolkodnom, kinek szóljak. Egyértelmű volt, hogy Vigit fogom felkérni erre a nemes feladatra. Szerencsére ő ezt a kérésemet jól vette, és fel is énekelte az elejét, amellett, hogy az összes refrén alatt is adja a hangját. A vokálokban szerepel még más, számomra kedves ember is, mint például Nagy „Prosectura" Lajos, Dul Sanyi az Alvin soraiból... Szalay Csongi a The Grenmából, pedig adott volt és a legjobb választás, tökéletesen passzolt a „gyermek" szinkronhangjával a dal hangulatához. Abban az időben még nem volt internet és mindenfajta kütyük, amik megölik a kinti játszótéren lévő gyermekkort. Ahogy Csongi mondja: akkor még igazi gyerekként teltek napjaink.
A friss korong megjelenésén kívül akadt még jó pár említésre méltó esemény az MNG elmúlt tizenegy évében. Külföldi turné a Tankcsapdával, akusztikus koncert az A38-hajón, hogy egy párat említsek. Hogyan keveredtetek össze a Tankcsapdával?
Szabi: A Tankcsapda külföldi koncertszervezője jó barátunk és adódott a lehetőség, hogy Lukácsék előtt csörömpölhettünk. Dortmund, Rotterdam Párizs, ezek voltak a koncerthelyszínek, a napok nagy része meg utazással ment el. Persze, a turné elsősorban nem rólunk szólt, de elmondhatjuk, hogy volt egy ilyen is az életünkben.
Tavaly pedig egy akusztikus koncertet is sikerült összehozni, amit az M2 Petőfi TV műsorra is tűzött. A felvétel tanúsága szerint a réges-régen elfeledett fúvósszekció is újra színpadra állt veletek ezen az estén. Ritkán fordul elő, hogy egy punkrock zenekar unpluggedra hangolja magát és torzító nélkül szólal meg élőben. Honnan jött az ötlet? Milyen élmény volt, hogy a közönség ülve és nem pogózva hallgatta végig a koncertet?
Szabi: Nem a mi ötletünk volt, hanem felkértek erre a koncertre. Egy kicsit engem is meglepett, mert a dalainkat végképp nem játsszák a rádióban, így furcsa volt, hogy ránk esett a választás. Lehet, sokan nem gondolják rólam, de én nagyon szeretem a jazz-swing zenét, próbáltam egy–két dalomat kicsit ilyenre faragni, viszont keveset próbáltunk ilyen felállásban, így ennyit tudtunk kihozni belőle. Mindenesetre érdekes volt, hogy már az első nap elfogytak a helyek a forgatásra, és olyan „minden lében kanál" arcok, akik máskor a mikrofont döntögetik a színpadon, most az első sorban ülve tapsolgattak, mint a jól nevelt gyerekek.
Garfield: Az Akusztik megkeresés szerintem – és azt hiszem, ezt a többi zenésztársam nevében is mondhatom – egy nagyon érdekes és emlékezetes kaland volt az életünkben. A közönség ült, őszintén szólva, nekem nem is hiányzott a nagy nyüzsgés, pont jó volt így az élmény. Nagyon élvezetem a punkrock dalokat teljesen más köntösben játszani, de azért nem bizonytalanított el abban, hogy a mi műfajunk a punkrock és, ami ehhez kell, az bizony a torzított gitár és a nagy hangerő.
Szintén a tavalyi évhez kötődik a Macskanadrág huszonöt éves jubileuma. Hogyan ünnepeltétek a kerek évfordulót? Milyen volt a turné a Prosecturával?
Szabi: A Prosecturával ősidők óta ismerjük egymást és a szervezőjük vetette fel, hogy ők a harmincadik, mi pedig a huszonöt éves jubileum apropóján nyomjunk egy közös turnét. A nagy része frankón, jó közönség előtt le is zajlott, viszont sajnos idén márciusban a vírus véget vetett a koncertsorozatnak. Mindenesetre innen is nagy köszönet nekik, hogy úgy gondolták, a harmincadik évfordulójukat velünk együtt ünneplik, ami Budapesten, a Dürer Kertben teljesedett ki.
Garfield: A Proszi-MNG közös turné olyan volt, mint az eltelt huszonhat év alatt a többi: baráti zenekarokkal játszottunk, jó helyeken, jó embereknek. Imádtuk, jöhet több ilyen.
Korábban azt mondtam volna, hogy az MNG ars poeticája az Ez nem az party és a Még nem növök fel című nótákban érhető tetten, de az utóbbi tíz-tizenkét évben mégiscsak azt lehet mondani, hogy felnőttetek. Garfield, te időközben apa is lettél. Mi változott? Szerintetek hol tart most a zenekar? Túl van már a csúcspontján? Mi volt eddig a legsikeresebb időszaka a zenekarnak?
Szabi: Az ember folyamatosan változik, nem tudhatod, hogy tíz év múlva miről fogsz énekelni. Mindenkinek vannak elvei, amit próbál tartani, több-kevesebb sikerrel, hiszen az elvek olyanok, mint a fing: egy ideig tartjuk, aztán elengedjük. Mi azon leszünk, minél tovább tartsuk. Véleményem szerint a zenekar legnépszerűbb korszaka a 1998-2005 közötti időszakra tehető. Rengeteg fesztiválon szerepeltünk, sokat koncerteztünk, tévés riportok, miegymás. Ez a fajta punkrock, amit mi képviselünk, akkor érte virágkorát, próbáltuk a kaliforniai/skate-punk vonalat vinni, ami akkoriban viszonylag újkeletű volt idehaza. Idővel aztán elkövettünk több hibát, talán ha felköltöztünk volna Budapestre, könnyebben találtunk volna dobost. Lehet az jön le, hogy mi mindig leragadunk a dobos kérdésnél, de mivel a zenénk mindig is gyors volt, így viszonylag kevés jelölt vált be.
Távol álljon tőlem a messzemenő általánosítás, de az talán kijelenthető, hogy más zenekaroknál is gyakorta előfordul a doboscsere.
Szabi: Igen, viszont koncertezni, meg lemezt készíteni így egyáltalán nem könnyű. Hogy hol tart a zenekar? Valaki azt mondta, mi mindig rosszkor vagyunk rossz helyen. Meglehet, de őszintén szólva, senki nem tartott pisztolyt a fejünkhöz, hogy ne kapcsoljunk nagyobb sebességre. A rockzenén belül sem első számú stílus most a punkrock...mindenesetre nyomjuk tovább.
Garfield: Szerintem a legsikeresebb időszakunk az 1998-2000-es évekre esik. Igen, született egy gyönyörű kislányom, Krätschmer Nóra Fannika, ő váratlanul pottyant az életembe. Imádom őt, és bizony eléggé komolyított az életemen. Természetesen felelősséggel tartozom egész életemben Fannikáért, de a „Még nem növök fel!" mondanivalója mindezzel együtt is aktuális. Úgy gondolom, család és gyerek mellett is maradhatsz fiatal és belül meg gyerek.
Lesz még majd a harmincéves MNG-nek következő sorlemeze? A hazai veterán punkok közül, a Hétköznapi csalódásoknak, Prosecturának is bejött a pár éve indított támogatói vonal. Ti nem gondolkodtok ilyesmiben?
Szabi: Én azt mondom, lesz, rajta leszünk. Eszünkbe sem volt a támogatói vonalon keresztül lemezt készíteni. Amikor még volt lemezeladás a kiadó fizette a stúdiót, mára ez megváltozott. Vagy szerzel rá támogatót vagy magadnak fizeted. Annak én egyáltalán nem vagyok a híve, hogy azt mondod a rajongóknak: srácok adjatok pénzt, akkor csinálunk lemezt. Aztán visszacsepegtetsz egy cd-t vagy pólót nekik. Más-más a zenekarban a tagok anyagi helyzete, én speciel albérletben lakom, de a "tarhálás" sosem volt az én műfajom. Vannak olyan zenészek, akik szidják a rendszert, de az Artisjus és különböző segélyeknél az első sorban állnak és tartják a markukat. Lelkük rajta.
Bár nehéz tervezni ebben a kiszámíthatatlan időszakban, de miket terveztek a jövőben?
Szabi: Jövő? Akár 2004-ben: „Nem leszek r'n'r sztár". Zenélünk, az élet úgyis adja magát.
Garfield: Terveink a jövőre nézve meglehetősen egyszerűek: koncertezni, amint ez lehetséges és remélhetőleg ki fogunk adni egy Macskanadrág válogatás-lemezt. Olyan régi dalok lesznek újra feljátszva, amelyek eddig csak mosógép-hangzással voltak hallhatóak, mindez pár új trackkel megspékelve. Nem kell aggódni, lesz meló a következő tizenegy évben is.
