Shock!

Április 27-én, a Helheim és a Vulture Industries társaságában látogat el hozzánk a norvég Madder Mortem. A beskatulyázhatatlan smooth jazz lebegéstől doom/death zúzásig mindent felölelő muzsikájáról – legalábbis a beavatottak számára – ismert csapat immár huszonöt éve jelen van a progresszív metal palettáján, kitűnően sikerült 2018-as lemezük, a Marrow pedig már önmagában okot ad arra, hogy kérdéseinkkel betámadjuk a felkavaró énekdallamok és a költői szövegek nagyasszonyát, Agnete M. Kirkevaag énekesnőt.

Tavaly, a Marrow című lemez kapcsán játszottátok le az első olyan turnétokat, amelyet a Madder Mortem főzenekarként abszolvált. Milyen élményeket sikerült szerezni? Nagyjából az elvárásaitoknak megfelelően sült el a dolog?

Egyszerre volt hektikus és mókás, sokat esett és hideg is volt, és persze hogy ez mindig úgy van, hogy ha először vág bele az ember valamibe, akkor fel kell készülni a váratlan meglepetésekre. Mindig felmerül valami, amiről megfeledkeztél, vagy nem terveztél meg előre, és mindig van egy-kettő a leszervezett dolgok közül is, ami minden igyekezet ellenére bedől. Viszont mindent összevetve úgy vélem, hogy az elvárásoknak megfelelően zajlott le a turné. Tudtuk, hogy egy kis kör lesz, de első próbálkozásnak teljesen megfelelt. Sikerült néhány nagyon klassz koncertet adni, nagyszerű emberekkel találkoztunk, és szerintem ez az egész lényege.

Történtek vicces vagy furcsa sztorik, amiket megosztanál velünk? Volt olyan helyszín, amelyet különlegesként éltél meg?

A legfurább momentum talán az utolsó fellépés után volt Hamburgban. A helyszínen a koncertünk után klubestet tartottak, és kicsit túlléptük az időkeretet, hogy a lehető legkevesebbet kelljen kihagyni a fellépő csapatok koncertprogramjából. Így hát, amint elhalt az utolsó hang, húszperc állt rendelkezésünkre, hogy az összes felszerelést és kelléket összepakoljuk és elhagyjuk a termet. Rólunk azért tudni kell, hogy lassú, de alapos munkát szeretünk végezni. A velünk turnézó Metaprism tagjai nélkül nem sikerült volna az akció – nagyon jó arcok, ajánlom figyelmetekbe a lemezeiket! Vagy húsz ember rohangált fel-alá a keskeny kis lépcsőkön a felszerelésünkkel, és csak kapkodva leraktunk mindent a járdára. Aztán láttuk, hogy valami agybajos olyan közel parkolt a trélerünkhöz, hogy még egy órát ott kellett még szobroznunk, mire ténylegesen sikerült mindent bepakolni. Meg kell még említenem a Lola nevű helyet Groningenben. A mennyezete a legcsodálatosabb az összes koncerthelyszín közül, ahol valaha jártam. A Facebook-oldalunkra raktunk ki felvételeket a groningeni fellépésről, nézzétek meg! Nagyon szívbemarkoló volt ott a színpadon állni, és nagyon beleéltem magam az utolsónak játszott Until You Returnbe. A dal végén már a könnyeimnek sem tudtam parancsolni...

Milyen érzés a sok sráccal egy (kis)buszban összezárva róni a világot? Úgy tudom elképzelni, hogy Hófehérkeként vigyázol a gondjaidra bízott rockertörpékre, és bort kortyolgatsz egy jó könyv mellett a hátsó ülésen, míg ők elől züllenek – vagy pont fordítva?

Hehe, ezzel eléggé mellétrafáltál. Akár hiszed, akár nem, legtöbbször én vagyok az, aki utoljára ágyba kerül. Viszont azt tudni kell a turnézásról, hogy választanod kell, hogy bulizol, vagy jó koncerteket adsz. Mi mindenképpen a koncertekre koncentrálunk. Ez nem azt jelenti, hogy amikor este visszaszállunk a buszra, nem csúszik le néhány – vagy néha akár egy kicsit több – sör, de az egész turnézás lényege az, hogy a zenénket élőben prezentáljuk. Inni otthon is lehet, és akkor nem kell drága buszt bérelni, meg otthon a boltban az ital is olcsóbb. Azonban ha vannak, akik megveszik a jegyet és eljönnek, hogy meghallgassanak élőben, ahogy a dalaidat játszod, azaz a jelenlétükkel támogatják a TE álmaidat - hát akkor kutya kötelességed, hogy mindent megtegyél, mindent beleadj és a lehető legjobb teljesítményt nyújtsd nekik. És ehhez bizony hozzátartozik, hogy a pia helyett a zene élvezi a prioritást. Viszont szerencsére vannak szabadnapok is a turné során... Ami pedig a nemi szerepeket illeti, nem gondolom, hogy egy turnén ilyen téren nagy különbségek lennének. Talán annyi, hogy igyekszem az átöltözéshez és hasonlókhoz valami félreesőbb helyet találni. Annyi ember van kis helyen összezsúfolva, hogy a legfontosabb, hogy minden olajozottan működjön, hogy megtaláljuk és fenntartsuk a kedves, baráti hangot. A srácokkal már eleve annyit lógunk együtt, hogy ha csak mi vagyunk a buszon, akkor minden tök kényelmesen és nyugodt módon zajlik.

Hamarosan a Helheim és a Vulture Industries társaságában látogatok el hozzánk. A koncerten a Marrow lemezen lesz a hangsúly, vagy inkább egy best of dalcsokorral készültök?

Főleg a Marrow-ra összpontosítunk. Mivel van néhány ország, ahol még sosem jártunk, vagy – ahogy Magyarországra is – pár évtized kihagyással térünk vissza, elgondolkodtunk azon, hogy kicsit megvariálnánk a programot, és akkor az ilyen helyeken inkább egy „best of" anyaggal állhatnánk a deszkákra. Viszont Mats egészségügyi problémák miatt nem tud velünk tartani, így gyorsan kellett egy beugró dobost kerítenünk erre a turnéra. Az viszont brutális feladat lenne, hogy kétszer annyi dalt tanuljon meg valaki, mint amennyi valóban szükséges ahhoz, hogy kitöltsük a rendelkezésünkre álló időt. Ezért úgy döntöttünk, hogy a legutóbbi albumunk lesz a középpontban, mivel az jelzi leginkább, hogy jelenleg hol tartunk, mint zenekar.

Mint említetted is, az előző magyarországi jelenésetek 2001-ben volt. Miért kellett ennyit várni egy újabb látogatásra?

Hát igen, annak már bizony tizennyolc éve... Elég jól emlékszem arra a napra. A Tristania/Rotting Christ/Vintersorg/Madder Mortem turné keretében léptünk fel az E-Klub nevű helyen, ami a belvárostól kicsit kijjebb, valami park közepén volt. Azt is tudom, hogy nagyon finomat ettünk, és különösen kedves fogadtatásban részesültünk a közönség részéről is. A nagynénim és nagybácsim eljöttek, hogy megnézzenek, és emlékszem, hogy ahogy lenéztem a színpadról, és a sok sötétbe öltözött metalos között ott virított a nénikém egy mintás tweed-kosztümben, és vigyorogva integetett!

Mi a Madder Mortem státusza otthon Norvégiában? Értem ez alatt, hogy látszólag a black metalt egy ideje már elfogadják, és valami underground nemzeti kincsként kezelik, azaz nem szokatlanok a díjazott produkciók és a populáris kultúrába is bevonult a stílus. Viszont mennyi babér terem egy női énekessel kiálló, szinte björkösen elvont progmetal-bandának? Szerepeltek a médiában? Jut valamennyi elismerés osztályrészül az undergroundban eltöltött huszonöt év után?

Úgy érzem, hogy inkább valamiféle jól őrzött titokként létezünk. Metalos és rockzenei berkekben ismertek vagyunk, de ez főleg annak köszönhető, hogy időtlen idők óta jelen vagyunk a színtéren. Viszont nem vagyunk eléggé menők vagy eléggé extrémek ahhoz, hogy a média fősodra felkapjon minket. A norvég progszcéna szépen virágzik, de még ott is kicsit kívülállók vagyunk. Szóval mondhatni, szépen beestünk a két szék közé.

A Lords Of Chaos film felkapott téma napjainkban. Láttad már? Van bármi emléked azokról az időkről?

Még nem jutottam el oda, hogy megnézzem, de valamikor biztos szakítok majd időt rá. Amikor a filmben feldolgozott események zajlottak, én nem igazán voltam a színtér részese. Van pár black metal csapat, akiket szeretek, de inkább a grunge, a death metal és a Faith No More irányából érkeztem, amikor megalapítottuk a zenekart. A tüskés szegecsek és a hullasmink helyett bő kapucnis felsőkben és háromnegyede nadrágokban nyomultunk. Az újságban persze olvastam a botrányokról, mint mindenki más. Egy apró kis vidéki városban laktunk távol a pezsgéstől, és a fekete ruhák, a srácok hosszú haja és az egyéb külsőségek miatt bizonyára sokan hitték azt, hogy mi is black metalban utazunk. Nálunk azonban nem létezett semmiféle színtér vagy igazi black metalos közönség. BP és Boye egyik télen készített egy igazán „true" fotósorozatot, amin fáklyákkal pózolnak az erdőben, de ezzel ki is merült a „sátáni" énünk. Zenei szempontból viszont a black metal mindenképp inspirációt jelentett, főleg ami a hangulatot és a mollos akkordmeneteket illeti, de említhetném a gitárosok játékstílusát és a monoton, elnyújtott riffeket is.

Az Eight Ways és a Red In Tooth and Claw lemezek között hét év telt el. Ez alapján eléggé meglepő volt, hogy 2018-ban új albummal jelentkeztetek. Van olyan dal a Marrow-n, ami az előző anyagról maradt le? Vagy minden dalt 2016 után hoztatok össze?

Tudom, tudom, túl sok idő telt el a két lemez között! A Red In Tooth And Claw-t jóval a megjelenése előtt felvettük már, így elég sok időnk volt a Marrow megírására miközben vártuk, hogy kijöjjön a már kész anyag. Ez különben jellemző... Mindig az helyzet – jelenleg is –, hogy tele vagyunk dalokkal. Azaz a lemezek közötti hosszú várakozási időket nem a dalok hiánya okozza, hanem a kiadóváltás, a tagcserék és egyéb megoldandó helyzetek és üzleti kihívások.

Ránézésre és a közösségi oldalatokat figyelve kedves, vicces embereknek tűntök. Honnan jönnek a sötét, vaskos doom-riffek és az elvont-melankolikus szövegek?

Hehe... ezt a kérdést párszor már megkaptam korábban is. Persze, jókedvű arcok vagyunk, sokat nevetgélünk, de sok minden a felszín alatt zajlik. Úgy érzem, hogy a hétköznapokat igyekszünk lehetőleg lazán felfogni és megélni, és ennek szerintem így is van értelme. Mindenkinek megvan a saját „csomagnyi sötétsége", amivel birkózik, de elviselhetőbbé teszi az életet, ha képesek vagyunk viccelni a dolgokkal. Továbbá az elme sötétebb zugai általában a privátabb dolgokkal vannak összefüggésben, azokkal a területekkel, amelyek a egyén leginkább sebezhető pontjai. Így hát természetes, hogy ezt az oldaladat olyan helyzetekre és azon személyeknek tartod fenn, ahol és akikkel biztonságban érzed magad, és nem tárod őket ország-világ elé. Persze ennek ellenére sok ilyen intimebb dolgot belerakok a zenébe és a szövegekbe, tehát valamilyen szinten mégis kitárulkozom a hallgatóság előtt. Van egy elméletem is erről. Szerintem az a fajta érzékenység, amelynek köszönhetően az ember jó megfigyelővé, a környezetében zajló eseményeket észlelő és befogadó lénnyé válik, és képes ezt zenébe vagy hangszerekre átültetni, másokkal együtt eljátszani vagy egyáltalán ötletekkel előállni, szóval ez az érzékenység ugyanakkor jóval sebezhetőbbé is tesz mindennel szemben. Hajlamosabb leszel ezáltal arra, hogy magadba burkolózz a fajsúlyosabb gondolataiddal, vagy beengedj olyan dolgokat, amelyek másokról leperegnének. Vannak a személyiségemnek bizonyos alkotóelemei, amelyeknek köszönhetően elérem, hogy az emberek átérezzék azt, amiről éneklek. Ugyanezek miatt azonban nagyon intenzíven is élek meg mindent, örömet és bánatot egyaránt. De semmiképpen nem változtatnék ezen – még akkor sem, ha néha nagyon megnehezíti az életemet. Valahol viszont pont emiatt érzem igazán, hogy élek.

Amikor bejelentettétek az új lemezt, azonnal csatlakoztam is a támogatók táborához, és örömmel láttam, hogy milyen eredményes volt a rajongói finanszírozási akció. Ez volt az első ilyen próbálkozásotok? Szerinted ez megfelelő alternatíva a zenék megjelentetésére, vagy vannak benne olyan kockázatok és hátrányok, amivel csak most szembesültetek?

Valóban, soha korábban nem próbálkoztunk ilyesmivel, de mindenképpen nagyon jó élmény volt – köszönjük mindenkinek a támogatást! Fantasztikus volt, hogy jóval közvetlenebb kapcsolatba kerültünk sok rajongóval, és nagyon motiváló és szívmelengető volt a felénk áradó szeretet és érdeklődés. Ez az egész újra rádöbbentett minket, hogy a zenénk sokat jelent az embereknek. Vannak persze hátrányok is, amelyek közül talán a legnagyobb az, hogy hihetetlenül sok munkát és szervezést igényel egy ilyen „kampány" elindítása. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy legalább van a kezünkben egy új lehetőség, és a zenekarok segítséget kaphatnak abba, hogy megjelentessék a zenéjüket – különösen úgy, hogy mindeközben mindannyian arra várunk, hogy a lemezipar kitalálja, hogy miként kezelje a streamelés és az internetes zenefogyasztás szép új világát.

Mindenképp gratulálnom kell a felajánlott jutalmakért. Nekem a vérvörös Underdog plüsskutya jött be, de szerepelt a listán párna, zenekari tag által rajzolt karikatúra, skype-beszélgetés, hangszeroktatás, sőt, még egy, a zenekarral töltött hétvége is. Biztos jól szórakoztatok, miközben ezeket kitaláltátok. Neked melyik volt a kedvenced?

Köszönjük! Mi is imádjuk az plüsskutyákat, bár a legyártásuk brutálisan sokáig tartott! A kedvenceim mindenképp a zenei témájú „csomagok" voltak, mint például a karaoke sorozat, amelyen még dolgozom, illetve az együttműködős projekt. Ez is folyamatban van még, de hamarosan fényt derítünk rá. Bár közel állnak hozzám a vicces és kissé hibbant dolgok, a fő tevékenységünk a zenével kapcsolatos, így a legnagyobb öröm, ha zene-központú dolgokkal foglalkozhatunk.

Mi lesz a következő kiadványotok? Közeleg a Mercury című első lemezetek megjelenésének huszadik évfordulója.... Készültök valami különlegességgel ennek alakalmából? Van esély pl. egy koncertlemezre vagy DVD-re, esetleg egy dokumentumfilmre, ahol minden Madder Mortem-titokról fellebbentitek a fátylat?

Mint azt meg is ígértük a közösségi finanszírozás keretében, a jeles évforduló alkalmából dolgozunk a Mercury újrakiadásán. Most úgy állunk, hogy már szinte teljesen rögzítettük és elkészítettük a bónusz anyagokat, már csak arra várunk, hogy az üzleti és egyéb hivatalos lépések is lezáruljanak, és nyilvánosságra hozhassuk az egész projektet. Szeptember 7-én lesz egy igen különleges fellépésünk Oslóban az évforduló kapcsán, ahol minél több egykori Madder Mortem tagot visszahívunk néhány dalra, de alapvetően is nagyon egyedülálló alkalmat tervezünk. Egy dokumentumfilmen is elkezdtünk dolgozni, tehát tényleg sok izgalmas hír és újdonság van a tarsolyunkban a közeljövőre nézve. De a legfontosabb most a Strange Rain elnevezésű turné, amit már nagyon várunk!

Fivéreddel (BP M. Kirkevaag gitáros) ti vagytok az alapítók és fáradhatatlanul hajtjátok a csapatot 1993 óta. Hogy indult ez az egész? Ki fertőzte meg a másikat a rockzenével? Volt olyan, hogy zeneileg külön utakon jártatok a Madder Mortem előtti időkben?

Szerintem az egésznek az alapja az volt, hogy gyerekkorunkban mindig szólt valami otthon. A szüleink imádják a zenét, és főleg édesapánkkal nagyon sok mindent hallgattunk közösen – tényleg bármit, Bachtól a Stonesig, és még tovább. Ami engem illet, aránylag korán elkezdtem zongorázni, BP pedig gitárt kapott kissrácként. Szóval tényleg mindig támogattak zenei téren. A rockzenével kapcsolatban meg a szokásos sztori volt – hallottunk egy lemezt egy barátunknál, aztán a nagynénink megvette nekünk az ...And Justice For Allt, a helyi ifjúsági klubban is volt egy rockbanda... szóval ilyesmik hatására kattantunk rá a keményebb muzsikákra. A Madder Mortem pedig úgy született meg, hogy az én énekes-dalírós csajbandám és BP death metal zenekara összeolvadt. Mindkét formáció az ifjúsági klubban próbált, és egy szép napon mindkét bandának csak a fele maradt ott, mert a többiek elmentek hamburgerezni vagy másfelé csavarogtak. Mi többiek pedig összenéztünk és csináltunk egy új bandát.... Most meg itt vagyunk, laza két és fél évtized múltán.

Gyerekkorotokban jó testvérek voltatok, vagy sokszor összekaptatok? És most mi a helyzet? Van valamiféle munkamegosztás, hogy például az egyikőtök zenei kérdésekben dönt, a másik pedig az ügyek menedzselését tartja kézben?

Mikor kicsik voltunk, folyt köztünk a szokásos testvérháború a legók és a játékok miatt, de ez teljesen megszűnt, mikor belecsöppentünk a zene világába. Természetesen van, hogy nem értünk egyet, néha elég komolyan össze is kapunk, de alapvetően inkább úgy éljük meg, hogy mi ketten megyünk a világ ellen. Zenei szempontból a mai Madder Mortem egy öttagú szerzői csapatként működik, és az a célunk, hogy közösen hozzuk a döntéseket, ideértve a menedzseléssel kapcsolatos dolgokat is. Igyekszünk közös nevezőre kerülni, hogy jól működjenek a dolgok.

Mesélnél a dalszövegírás folyamatáról? Van egy titkos mappád, tele szövegötletekkel vagy versekkel, és megpróbálod ezeket a készülő dalokra illeszteni, vagy úgy érkeznek meg a megfelelő szavak, ahogy a dal is alakul és formálódik? Te döntesz a témáról a zene hangulata alapján, vagy csak nekiállsz énekelgetni, és csak úgy „a semmiből" előbukkan egy-egy jól passzoló sor vagy szókapcsolat, majd amikor rádöbbensz, hogy ezek a kis töredékek egy bizonyos irányba mutatnak, akkor válik csak tudatossá, hogy milyen értelmet tudsz adni a készülő szövegnek?

Mindig a zene van meg előbb, utána jön a szöveg. A bevett módszerem az, hogy akkor állok neki a rímfaragásnak, ha a dal egésze többé-kevésbé összeállt már. Könnyebb úgy dolgozni, ha hangszerelés tekintetében már a helyükre kerültek a dolgok, főleg azért, mert az ének és a dalszöveg nagyon lényeges szerepet tölt be a dal dramaturgiájában. Fontos, hogy a részek miként kapcsolódnak egymáshoz, és hogy a zenei történetmesélés miként épül fel és halad előre. Próbálok ráérezni, hogy milyen érzést kelt a zene, és igyekszem ezeket az érzéseket szavakba ölteni. Máskor pedig, elég gyakran, az van, amit mondtál: beugranak szavak, miközben a zenén dolgozom, és akkor ezeket próbálgatom, hogy hol és miként illenek abba a képbe, amit a zene sugall. Vannak esetek, amikor megszáll az ihlet, és akkor egyszerre és egyidejűleg megszületik egy versszak a hozzá tartozó zenével, de inkább az van, hogy egy hosszadalmas folyamat során alakulnak ki a dolgok, és újra és újra, akár milliószor is meghallgatom a próbatermi felvételeket, és közben a szótárat bújom a megfelelő szavakat keresve.

A Shockmagazin hosszú évek óta a következő kérdéssel zárja az interjúkat: mi az élet értelme? Kaptunk már sok-sok választ, poénostól a mélyre szántó filozófiai fejtegetésekig. Természetesen érdekelne a Te verziód is, és mivel mindeddig nem kérdeztem meg, hogy mit jelent a Marrow (szó szerint VELŐ) lemezcím, akár azt is elmagyarázhatnád itt a végén.

A tréfásra vett válaszom az lenne, hogy az élet értelme az, hogy felfedezd, hogy számodra mi az élet értelme. Személy szerint komolyan hiszek abban, hogy nem függünk a sorstól, nincs túlvilági élet, sem reinkarnáció – hanem csak ez az egy lehetőségünk van itt a földön, és a legjobbat kell kihoznunk belőle, értelmet kell adnunk neki. Ahol ez összeköthető a Marrow címmel, az az, hogy tisztában kell lenned azzal, hogy ki is vagy. Ha megpróbálsz valami olyanná lenni, ami nem te vagy, az csak elvesz belőled, és nem teljest ki. Ellenben ha elfogadod magad, a sötét és derűs oldaladat egyaránt, az megerősít. Ettől lesz "veleje", tartása a lényednek, ekkor leszel valóban igazi és hiteles, ekkor leszel ténylegesen jelen. Szerintem ez a Madder Mortem egyik legerősebb tulajdonsága. Sosem kötöttünk kompromisszumokat a zenénkben, hogy megfeleljünk valaki másnak. Mindig a saját zenei elképzelésünk után mentünk, a saját szívünkre hallgattunk és úgy gondolom, hogy ennek köszönhető, hogy még mindig itt vagyunk.

Részletek a koncertről itt. A Madder Mortem a kiírás szerint 18.20-kor lép fel, szóval gyertek időben!