Shock!

Nemzetközi vizeken is ritka a fél évszázadot felölelő karrier a rockzenében, Magyarországon pedig még kevesebbeknek adatik meg, szóval hihetetlen, de igaz: április 30-án ötvenéves jubileumot ünnepel a Papp László Sportarénában a P. Mobil. A koncert kapcsán aktualitásokról, múltról és jövőről ültünk le beszélgetni Schuster Lóránttal, a zenekar örökmozgó, soha nem lassító vezetőjével. Monstre nagyinterjúnk.

Ha megengeded, egy fontosabb kérdéssel kezdeném. Hogy szolgál az egészséged?

Röviden: jól, hosszabban: szarul. Már egy éve, hogy megoperálták a térdemet, és még mindig nagyon fáj, nem is tudom, hogy lesz-e még jobb. Ezt már kétszer operálták, a másikat is kétszer és benne a protézis, lassan már terminátor leszek. Elkopott a porc... Nemes Laci mondta annak idején, hogy Lóránt többet költ cipőtalpra, mint mások autógumira. (nevet) Állandóan mentem valahova. Sőt, a fénykoromban volt, hogy egyszerre ugyanabban az időben több helyen is láttak! (nevet) Ez azért már valami!

A rák kapcsán gyógyultnak lettél végül minősítve?

Már hét éve operáltak. De nem nagyon foglalkozom vele. Egyetlen egy dolog van, amit időnként megcsinálok, egy általános vérvizsgálatot, amiből kiderülne, ha ez vagy az elromlana. De a rákon kívül történt pár évvel ezelőtt pont egy térdműtét kapcsán, hogy kevés vérhígítót adtak, és gyakorlatilag kaptam egy mélyvénás trombózist, tüdőembóliát, majd egy mellhártyagyulladást is. Hogy is volt? 28 óra leforgása alatt három bulit adtunk, és 1300 kilométert tettünk meg, akkor derült ki. Azt mondta a doktornő, hogy menjen be a kórházba holnap vérvételre. Bementem, megtörtént, hazamentem, majd másfél óra múlva futva jöttek meg, és azonnal benyomtak az intenzívre, és tíz napig még WC-re se engedtek ki. (nevet)

Volt pillanat, amikor meg tudtak ijeszteni vagy nem volt kétséges, hogy mész majd tovább előre?

Én az a típus vagyok, aki a koppanásig tolja. A kórházba is, amikor jártam ezekre a kemoterápiás kezelésekre, általában minden második héten két napig csöpögött az emberbe ez a sok nehézfém, én általában megvártam, míg hajnalban lecsöpögött az utolsó is, hívtam a nővért, kivette a tűt, és el is pucoltam. Kérdezték, hogy és a zárójelentés? Úgyis jövök még, mit csináljak vele, kereteztessem be? (nevet) Abban a pillanatban elpucoltam. A kórházban ott volt velem a laptop, szöveget írtam, újságot csináltam, mindent, egy percig nem álltam meg. Azt mondták, utólag persze, hogy inkább tűnt úgy, hogy meghalok, mint hogy megmaradok.

Ahhoz képest még mindig itt vagy.

Ahhoz képest igen! (nevet) Aki az onkológián kezelt, mondta, írok a maga esetéről, hogy mi és hogyan történt. Mondom, csak az enyémről, másokat nem sikerült megmenteni, akik ugyanebben voltak? De, azt mondja, magán kívül volt még kettő... De figyelj ide, én fatalista vagyok. Egy fontos, hogy az ember rendben hagyja maga után a dolgokat. A fiam most múlt tizenhat éves, most fejezi be a másodikat a Pannonhalmi bencéseknél. Az ember szeretné látni, hogy felnő. Azt már nem valószínű, hogy megérem, hogy unokám lesz tőle, de legalább látom, ahogy felnő. Általánosban végig kitűnő volt, most is az, levizsgázott középfokú angolból, latinul tanul, csellózik. A nagyobbik lányom mondta is neki, Jánoska, hogyan van erre időd? (nevet)

A közhiedelemben az él, hogy téged az tartott életben, hogy a P. Mobilt vinni, csinálni kell tovább, hogy ez segített át ezen a betegségen is. A cél, meg az akarat.

Valószínű ez is benne lehetett. Mondok egy nagyon érdekes dolgot, amiről azt gondoltam először, hogy városi legenda. Az egyik műtétnél egy nagyon kedves altatóorvos a következőt csinálta, amikor kivették a fél májamat. Tudod, ilyenkor, altatás közben, ha fölborul a vérkeringésed, kiakad a szíved, abba bele lehet halni. Ez történt, és hirtelen nem tudott mit csinálni, a mobiltelefonján benyomott valami P.Mobil számot, odatette a fülemhez. És abban a pillanatban kisimult az egész rendszer. Ezt egy műtős mesélte el nekem, gondoltam is, hogy biztos kamuzik csak. Aztán megkérdeztem, hogy doktornő, ez tényleg így történt? Így történt, de azért adtunk gyógyszert is. Mélyaltatásban valószínűleg hallottam a zenekart. Nem tudom, hogyan lehet. Kérdeztem, legalább mondja már meg, melyik szám volt, de azt mondja, arra már nem emlékszik, mert épp kitört a pánik a műtőben. (nevet) Úgy operáltak többször is, hogy ez a kedves altatóorvosnő volt mindig, és mindig behozta a laptopot, és ment a P. Mobil.

Gondoltad volna annak idején, hogy az ötven éves kort megéli ez a zenekar?

Volt egy általam nem kívánt hajtóerő egyébként, az, hogy a showbiznisz, nem tudok rá jobb szót, ez ott tett a P. Mobilnak keresztbe, ahol lehetett. És ebben benne voltak zenészek, zenekarok, kiadók. Hát gondold el, hogy a P. Mobilnak nem volt a rendszerváltás után sem kiadója, egy olyan cég sem volt, ami fantáziát látott volna benne, hogy P. Mobil-CD-t adjanak ki, pedig akkor már itt volt az összes nagy multi leányvállalatokkal. Kóbor Mecky volt az egyetlen, aki azt mondta, akkor csináljuk, az ő stúdiójában készült, meg rajta keresztül adtuk ki. És ezt most külön kihangsúlyozom, hogy sajnos ezek miatt, meg sok minden más miatt a P.Mobilnak, de leginkább nekem a magyar szórakoztató iparhoz semmi közöm.

Klasszikus értelemben véve azért csak a része vagytok ti is.

A része vagyunk, de akkor most mondok példát. Egy fővárosi zenekar gitárosa egy felvidéki koncerten részegen hugyoz a közönség előtt a színpadról. Ezekhez semmi közöm nincsen, meg az összes többi gyökérhez.

Ez most is így van? Szakmailag most is periférián van a P. Mobil?

Persze, csak most már átestünk a ló túloldalára is talán. A Petőfi Rádiótól lekértünk egy hatéves hallgatottsági listát, és kiderült, hogy a hat év alatt öt P. Mobil-számot játszottak, kábé hajnali fél három és háromnegyed három között, és azok is avar kori, Vikidál Gyulával készült dalok voltak. Ugyanakkor a Brains együttest háromezer-háromszázvalamennyiszer tették adásba. Szerinted?

Tudjuk, hogy nem mindig minőségi alapon dőlnek el ezek a dolgok.

Nem, hanem... Egy lejátszás tízezer forint, az háromezernél már egy komoly összeg.

Annak ellenére, hogy a rendszerváltás után szabadabb lett a világ, valahogy ti maradtatok ebben a periférikus állapotban, csak más irányból, másképpen fúj a szél.

Nekik nem kellenek ilyen emberek, ilyen zenekarok, meg ilyen zenék. Bementünk az egyik rádióba, és ők meg leadták a Gyöngyök és disznók című számot. „Mit hozhat a holnap, nem tudod, vasárnap helyett szombatot." A szerkesztőt majdnem kirúgták. Odaadtuk a CD-t, kiválasztotta ezt, meg még egyet, lejátszotta, és másnap a falhoz állították. „Lóránt mondta, hogy ezt be kell szerkesztened? Nem, én választottam, miért, mi a baj?″ És ez a nemzeti oldal rádiója volt.

Annak idején, amikor a Gesarol, majd a P. Mobil elindult, gyakorlatilag belenőttetek ebbe a szakmába. Mennyire nehéz ezt a több évtizedet lekövetni változások tekintetében? Azért kérdem, mert nyilván az új trendekhez, amelyek alakítják ezt a szakmát is, valamilyen formában, ha nem is zeneileg, de nektek is kell igazodni. Muszáj felvenni a ritmust a technológia fejlődésével, az interaktívvá váló világgal.

Minden játszik, amit a technika lehetővé tesz.

A mai felállást mennyire érzed stabilnak?

Nincs ilyen a rockzenében. Zeneileg, vagy hogyan gondolod?

Tagságilag gondoltam.

Nincs olyan, hogy stabil. Valamelyik meghülyül, és megy. Vagy elkezdi oltogatni a többit. Hányat mondjak a szakmában ilyet?

Oké, ezt értem, ugyanakkor Sárvári Vili már több mint negyven éve van melletted, és mára Baranyi Laci is a leghosszabb ideje szolgáló P. Mobil-énekes, még a Tunyogi-korszak ellenében is. Ez azért csak egyfajta stabilitást feltételez.

Á, és kurva jól énekel. Az utolsó mellényúlás Pálmai Zoli volt. Visszavettük negyven év után, de sajnos szét kellett váljunk.

Ezt is terveztem kérdezni, hogy ott mi történt?

Megállapodtunk, hogy erről nem beszélünk, de gondold végig, hogy mi lehetett.

Annak idején Hobo mondta, hogy ebben a szakmában a barátságok addig tartanak, amíg a munkakapcsolatok. Ez tényleg így van?

Az esetek többségében így van. A mostani zenekarban, akik vannak, és nagyon jó zenész mindenki, mindenkinek más és más az élete. Tehát az a kapocs, ami összeköti őket, meg az egészet, az a P. Mobil zenéje. Egészen más könyvet olvasok, mint Baranyi Laci. A zenekar fele ráadásul már vidéki. Sárvári Vili többé-kevésbé már Esztergomban él, Szabó Peti Győr mellett, egy Győrladamér nevű központi helyen lakik, a dobos srác, Máté meg szolnoki, onnan jár fel próbákra. Felszáll a vonatra biciklivel, Pesten leszáll, és bebiciklizik.

És ez tud így működni, próbák szintjén például?

Folyamatosan próbálunk.

Általában is, vagy csak most, a nagykoncert miatt?

Általában is. Készülnek az új dalok, kezdjük az alapok felvételét is. És az Arénára is össze van már rakva a műsor, két óra húsz percet fogunk játszani. Jól állunk alapvetően.

Nem várt fordulat volt a pápa látogatása, amiatt a szombatra meghirdetett koncert végül átkerült vasárnapra. Ezt hogy kell elképzelni, államilag kiemelt esemény, és egyszer csak közlik „fentről", hogy bocs, akkor nem aznap lesztek?

Nem velem, a Broadway szervezőirodával. A P. Mobil műsorát gyakorlatilag megvették aznapra. De hát nem tudsz olyan napot találni, hogy ne legyen legalább tíz buli valahol.

Akkor ilyen szempontból nyugodtabb a helyzet.

Áh, én kurva nyugodt vagyok! (nevet) Ha valaki nem tud emiatt jönni, visszakéri a jegy árát a szervezőirodánál, és visszakapja. Ennyi. De az a helyzet, hogy azért is a Boradway-hez kell fordulni, mert hát, ahogy szokott lenni, az ő oldalukon is ott van, hogy a műsorváltozás jogát fönntartják. Ami sztereotip duma, de látod, előfordul ilyen, hogy jön a pápa.

Emlékszem, a második könyvedben, a Csirízben is elemezgetted ezeket a szerződéses dolgokat, hogy mennyire fontosak az ilyesmik.

A Status Quo megcsinálta annak idején, hogy lemérte a színpadot, széle, mélység, akármi. Felvették a gázsit a buli előtt, majd utána szépen elmentek. És jogos volt, mert a szerződésben az volt, hogy ekkora, meg akkora kell legyen a színpad, és az nem volt meg. De mondhatok más példát is. Az én fénytechnikám volt a Guns N′ Rosesnál fent, Athénban, az Olimpiai Stadionban. Onnan, ahogy hazaért a cucc, másnap volt Faith No More-koncert a PeCsában. Kérdezték, hogy mi legyen, mondtam, hogy semmi, ugyanúgy, ahogy van, tegyétek fel, már nem volt idő variálni. Úgyhogy a Guns N′ Roses fénytechnikáját úgy, ahogy van, színezéssel, mindennel felrakták. Aztán jön a Faith No More menedzsere, nagyon komolyan, és azt mondja, a szerződésben hetvenkét darab ilyen meg ilyen lámpa szerepel, és meg akarja számolni. Mondom, jó menjünk, nézzük meg. Kiment, fölnézett, és négyszázvalamennyi lámpa volt fent. Csak annyit mondott, hogy „mi a picsa", és elment. Nem tudta, hogy két nappal előtte ez még Athénban, a Guns felett lógott. (nevet) A szomorú az, hogy a magyar szakma sok tekintetben teljesen köldöknéző, csak saját magukkal foglalkoznak, nem tudják, hogy mi történik. Rozsonits Tamással négy évig csináltunk egy internetes rádiót, ha szerdán bemutattak valamit Amerikában, csütörtökön már játszottuk. Aztán egy-két magyar sztárral beszéltünk, rockzenekarról van szó, te, játsszuk a te számaidat is. Ő nem is tudta. És közben 24 órában ment az adás. Nem követik figyelemmel, hogy mi történik.

Ez picit ilyen zenészdolog, hogy sokan csak a zenéléssel foglalkoznak, de nem gyűjtik a saját lemezeiket sem, meg úgy általában nem követik más zenekarok dolgait sem.

De azért átvesznek simán dolgokat. Mint a Bikini a Status Quo In The Army Now dalát. (nevet) Az megvan, nem? És sorolhatnám, hány nótát csináltak meg magyarul úgy, hogy arra nem vették a fáradságot, hogy picit belevariáljanak. De ezt az LGT is megcsinálta. A Gyere ki a hegyoldalba is egy totális lopás. De nincs újságíró sem, aki megírná, hogy te figyelj, hogy volt ez. És engem ez zavar. Lehet, hogy ennek pejoratív értelme is van, de nálunk a zenekarban rend van. Ha megbeszéljük, hogy hat órakor találkozunk, akkor hat órakor mindenki ott szokott lenni.

Meg vannak nevelve, vagy most olyan emberekkel dolgozol, akiknek ez is fontos?

Értik, hogy a hat óra az hat óra. De volt azért, aki nem, Kékesi Bajnok például nem ilyen volt. Állandóan jött futva, és kitalált mindig valamit. Kár, hogy nem írtam össze! (nevet) Cunami volt a kerületben, lerobbant a metró, meg amit el tudsz képzelni, volt minden. Aztán bevezettük, hogy tizenöt percet bárki késhet, tizenöt és harminc perc között egy kör pia a zenekarnak, valami rövid, meg egy sör mellé, és ha annál többet késik, akkor az egy komplett vacsora kajával, piával, mindennel együtt. A Tunyogi-féle felállással még kint voltunk valahol, Karlovy Varyban talán, és a zenekarnak sikerült kisebbfajta őrjöngést tartani a szálláson. Amit valahogy elsimítottam, mert kidobáltak mindent az ablakon, szóval nagyon durva dolgok voltak. Megyek elszámolni, ennyi volt a bevétel, és mondják, hogy sajnos ott történt egy színes tévé, egy ajtó, és így tovább. Aztán mentem, hogy ennyi a pénz. De hát ez miért ennyi? Hát, gyerekek, itt van, ez ennyi, az annyi. Ennek egyhatod része a tiéd.

És azóta nem törnek ajtókat.

Hát, azóta kevésbé! (nevet) De azért nem volt olyan egyszerű. Figyelj, én értem, hogy mi van. De Mareczky például eleve egy állat volt. Berlinben játszottunk, és az Alexanderplazton, az akkori NDK-ban azt látom, hogy a parkolóban egy tökrészeg ürge ugrál, és a farmerján látszik, hogy behugyozott, tudod, az a félkörív, ami ilyekor látszik. Közelebb megyünk, látjuk, hogy az a Totó, a Mareczky. És az hagyján, hogy tökrészeg, és be van hugyozva, de közben azt üvöltözte, hogy Heil Honecker! (nevet) A roadok összeszedték, bezárták, és addig nem jöhetett ki, amíg ki nem józanodott. Aztán kijött, vett egy másik gatyát, kért egy kávét, egy kis konyakot, meg egy sört, és folytatta. Viszont jól dobolt. Köpködött, mindenfélét csinált, de jól dobolt.

Zenekarvezetőként hol van az egészséges határ ebben a húzd meg – ereszd meg játékban amúgy? Ami még belefér, ameddig még belefér, és amikor már sok, és váltani kell.

Megvannak ezek, amikor az ember azt mondja. Vegyük akkor Rudán Jocit! Joci tíz évig volt a zenekarban és tíz éven keresztül ki akartuk rúgni. A zenekar jött mindig, hogy á, de rendes ember amúgy, ami igaz is, ha nem részeg. De folyamatosan részeg volt. Kiitta magát a Pokolgépből, a P. Mobilból, a színházi produkciókból, mindenhonnan. Most, hogy van két kislánya, nem iszik, józan, és jól énekel. Őt egyébként egyfejűnek hívtuk. Van a sokfejű sárkány, tudod, őt egyfejűnek hívtuk. Olyan dolgokat csinált, hogy nem tudod elképzelni.

Volt olyan zenész, akit így vagy úgy elvesztettél a zenekarból, kiszállt, vagy kirúgtad, és tényleg sajnáltad?

Hát persze, hogy sajnáltam. Miért, egy Bencsik Samut lehet nem sajnálni? Az ország egyik legjobb gitárosa volt. Sok jó gitáros volt, de zenét szerezni...

Hát, ő már nem élte meg sajnos, hogy vissza tudjon lépni.

Nem tudok erre mit mondani, sajnos. Már a lágerben kint (Ausztriában, ahová disszidált – SzG), egy ismerősnek mondta, hogy butaságot csinált. Erdős Péterék megmalmozták. Megjelent a lemezük a P. Boxszal, aztán fél évre rá a miénk is...

Az a szomorú, hogy alig három-négy évet kellett volna várjon, és elhullik az a rendszer, ami annyira ellehetetlenítette az érvényesülését. Ha akkor, ott, Ausztriában nem az ablakon ugrik ki, hanem visszajön, lehetett volna visszaút?

De nem akart visszajönni. Mondok egy újabb példát: a Pálmai előtti dobos, Szebelédi Zsolti. Ő kitalálta, hogy a saját zenekarával, a Válaszúttal majd megmutatja. Ennek most lassan már három éve.

Ő azért ment el a Mobilból?

Igen. Egy zenekari próbán azt mondta, hogy nincs ideje a saját zenekarára. Ha beleszámolunk mindent, a koncerteket, a próbákat, akkor az egy évből mondjuk 165 nap elmegy a P. Mobilra. De ebben minden benne van. Akkor marad 200 napod a saját zenekarodra. Azt mondta, nem elég. Oké! Most annyi ideje van, amennyit akar. Mit tudsz csinálni valakivel, akinek a saját magáról alkotott képe téves, hamis? Az utolsó beszélgetésnél úgy ültünk szemben egymással, mint mi most. Azt mondta, hogy az ő zenei világában a rockzene az egy pár százalék csak. Mondom, pár százalék? Erre, na jó, legyen harminc! (nevet) Ezek a párbeszédek... (nevet) Nem kívánok neki semmi rosszat, tehetséges.

Ha holnap valaki azzal jönne a próbára, hogy bocs, most nekem mennem kell, hirtelen tudnál hova nyúlni? Vannak most is figyelemmel kísért arcok, akiket fel tudnál kérni?

Kell, hogy legyen. Nem mindig jön be persze. Az, hogy kiszáll egy zenekarból egy ember, az nem darab-darab. Egymáshoz való viszonyok, frakciók, ki kihez, hogy viszonyul, ki kivel alszik, ki horkol, ezer szempont van, ami számít. Nem olyan egyszerű ez. Azzal sem tudok mit kezdeni, hogy még mindig van egy csomó gyökér, aki csak azt kérdezgeti, hogy egyáltalán mit csinál Schuster a zenekarban? Azt, hogy van valami száz nóta, amit énekel a koncerteken, és mindnek én írtam a szövegét... Pár nóta van csak, amit nem, vagy nem csak én. Hogy egy példát mondjak: a Miskolc után például Földes kapja a jogdíjat. Leadtam neki a próbasort annak idején, hogy „száznyolcvan kilométer, néha több", ehhez kellett írnia még hét sort. A kétszer négy sor arról szól, az első, hogy megyünk lefelé, a másik meg, hogy jövünk vissza. A refrénjét megint én írtam. Ezért a hét sorért ő lett a jogdíj gazdája. Mert akkor még azt gondoltam, hogy normális, és tud segíteni. Elmesélek még egy dolgot, és aztán ezt le is zárom, mert ebből szerintem megértitek. Pécs, víziszínpad. Játszanak, megy a „mondd meg, ki vagyok én", amire a közönség mondja ugye, hogy „Hobo". Az volt a show, hogy volt közben volt nyolc-tíz ilyen velencei nyeles álarca, amit mindig az arca elé tartott. Lement ez a nyolc-tíz kör, már nem volt előtte álarc: mondd meg, ki vagyok én. És egy hang jó hangosan bekiabálta a választ: „Azt is vedd le, Lacikám!" Semmi köze nincs ahhoz a képhez, amit magáról mutat. De több ilyet is tudnék még mutatni a szakmában. Én például soha nem akartam más lenni, mint ami vagyok.

Sokan emiatt nem szeretnek túlzottan.

Bencsik ebből a szempontból nagyon jó volt, amikor még együtt dolgoztunk. Megint a Miskolc. Mondom, kurva jó a nóta, de a refrénje valahogy nem oké. Sértődés a következő próbáig, elment, aztán legközelebb azt mondja, na, ezt hallgasd meg! És behozta azt a refrént, ami jelenleg is van. Na, mondom, bazmeg, látod, ez a jó! A zenekarok többségében nincsen ilyen producer. Nincs, aki megmondaná, hogy hülyeségeket játszol, vagy ezt már hallottuk. Egyszer a No együttes még Slamóval elhívott, hogy hallgassam meg őket. Elmondtam, hogy ez a javaslatom, itt meg itt. Egyetlen egy dolgot nem vettek figyelembe. Minek is? Pedig sokszor annyin múlik csak, hogy valamit másképp kell beütni, vagy máshova kell tenni a hangsúlyt.

Téged a zenekarban annak idején könnyen elfogadtak zenekarvezetőnek, akinek nem lehet ellentmondani?

Hát hogyne lehetne ellentmondani, bármit lehet, demokrácia van egészen addig, amíg meg nem beszéljük. Onnantól kezdve meg nincs demokrácia.

Oké, de mi van akkor, ha hazamegy a gitáros a még nem teljesen kerek refrénnel, és úgy jön vissza, hogy Lórikám, bazmeg, szerintem ez akkor is így király.

Akkor azt a számot nem játsszuk. Én vagyok az átvevő, a szűrő. Ezzel csak jól járnak.

De akkor ez mégsem demokrácia.

Dehogynem, csak akkor van az, hogy külön csoportokban állnak, és mint egy marék sündisznó, tanakodnak azon, hogy most akkor megcsináljuk-e a Nélküled feldolgozást vagy sem. Ők benne vannak a levesben, benne főnek, de én kívülről meg tudom kóstolni, hogy milyen. Minden bulit felveszünk egyébként, és meg is tudom mutatni nekik, hogy itt és itt, ez és ez nem jó. A hang- és képfelvétel nagyon ronda dolog! (nevet) De nem arról van szó, hogy valaki hibázik-e, nem erről van szó. Indulj ki abból, hogy ez egy zenés színházi előadás. Ha egy vígjátékot játszanak, és a poént egy másodperccel előbb vagy később nyomod be, már nem nevetnek rajta.

Az hogy jött, hogy az És? lemez végére te is beszálltál az egyik nótába?

Mert muszáj volt paródiát csinálni ebből a Zorán-számból! (nevet) Körülbelül annyira hamis, mint a Zorán-féle felvétel. (nevet)

Valójában olyan, mintha átmentél volna death metalba. Sosem gondoltam volna, hogy hallom valamikor is, ahogy Schuster egy dalban hörög.

Bármikor, a legnagyobb hörgő vagyok! (nevet) Ez a dal, a Mi fáj, gyere mesélj, ez az ótvar alja. Ha már az És? lemezre fókuszálunk, egyébként minden dalban benne van valami poén. A Szabad vérbe belefűztük a Deep Purple Perfect Strangersének középrészét például.

Az is meglepett amúgy, hogy Tunyogi Rock Bandet dolgozott fel a P.Mobil.

Miért ne?

Mert kifelé azért úgy tűnt, a szétválás után nem volt teljesen felhőtlen a viszony. Nem számítottam erre, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül.

Nekem nem a zenekari tagokkal volt bajom, hanem Zefferrel. Ez Závodi dala, és vele jóban is vagyok. Ott az adta a poént, hogy még a harmóniák is stimmelnek a Purple-lel, szóval egyértelmű, honnan történt merítés. De ott van a Gondolsz-e majd rám, abból meg olyan rhythm & blues lett, hogy bepárásodott szemekkel hallgatták a koncerteken. Azt el tudtad volna képzelni, hogy úgy megszólal? De mondhatnám az Omega-számot is. Kedvenc számom volt a Miért kell elfeledned is, az egyik legjobb Skorpió. Az is egy másfajta karaktert kapott. Egyedül Presser volt, aki nem egyezett bele, hogy kiadjuk a Hol van már az ezüsttál című zálogházi nótát.

Elhagyta a humorérzéke?

Egy hónapig szopatott minket, hogy nem kapta meg, még nem volt ideje, még nem hallgatta meg, már majdnem a kiadói terv borult, és aztán közölte velünk, hogy hát ő régen sem szerette ezt a Ha én szél lehetnék című opuszt, és most sem szereti, úgyhogy az lekerült. Még Adamis Anna is belement a szövegbe, hogy elnyomjuk a „Ha én ló lehetnék, kóbor ló nem lennék"-et. Még Szörényi, meg Bródy is belement a Prézlidalba. Viszik is az És?-t, hazai viszonyok között rengeteget eladtak belőle, most lesz épp egy újabb utánnyomás.

Mondtad, hogy nem nagyon volt szerencséd a kiadókkal korábban. Úgy érzem, a GrundRecordsszal, aki immár jó pár éve gondozza az zenekar kiadványait, elég jó kapcsolat alakult ki.

És amióta tart a dolog, arra vagyok büszke, hogy nem hibáztunk. Akár a kiadványok, akár a minőség, gyakorlatilag semmi kapcsán, ami fontos. Nem tudom, hogy olvastad-e a hírt, de az április 30-ai bulira megjelenik a három klasszikus régi lemez is újra, és mindhez jár egy bónusz CD is. A Mobilizmo után egy 1981-es koncert, amit a Magyar Rádiótól vett meg a kiadó, a Heavy Medal után egy 1982-es kertészeti egyetemes koncert, a Honfoglalás után pedig négy rádiófelvétel, és a három kislemez hat száma. Három dupla CD digipak kiadásban, feljavítva, ahogyan csak lehetett.

Ez jó hír, a hungarotonos kiadások jó húsz éve történtek, és azokhoz már csak kéz alól lehet hozzájutni.

Egy csomó más dolog is be van tárazva még. A harmadik könyvem, a Faszög is jön majd, de az már csak a koncert után fog megjelenni, a karácsonyi piacra. Készül az új CD is, amin teljesen új számok lesznek. Annak az a címe, hogy Nyugodjál meg, attól majd megnyugszol. És amit most kezdtünk el, és készen is van már három szám, az az, hogy Tunyó lányával, Tunyogi Bernivel is csinálunk egy lemezt. Lesz rajta két dal, amit Baranyi Lacival duettben énekelnek.

De ez nem P. Mobil-kiadvány lesz, jól értem?

Nem, ez Tunyogi Berni önálló albuma.

Nemrég interjúztam vele, de akkor ezt még nem említette, csak azt, hogy akár neki is lehetett volna.

Hát, most lesz egy rocklemeze. (nevet) Egyrészt jól énekel, történelmi neve van, és egyértelmű rock zenekari kísérettel lesz. Ezt az egész magyar vurstlit elfelejtve.

És ki lesz a kíséret mögötte?

Mi, a P. Mobil. Ki más? (nevet)

Hogy álltok az új albummal?

Két dalt már korábban közzétettünk, ezeknek is újravesszük most a hangját. De elég jól összeállt már, tizenhárom dal körül lesz.

Régóta tervben van már az említett Faszög is, a harmadik könyved. Ez hogy áll most?

Javarészt már megvan, csak annyiban különbözik az első kettőtől, hogy míg az első rész, a Kaptafa családi meg személyes vonal volt, a Csiríz inkább szakmai, a harmadik részben pedig azt fogom megírni, ami a showbizniszt érinti, ami szintén egy érdekes dolog, hogy mi van a háttérben.

Volt húsz éve egy igen impozáns P. Mobil-könyv Sárvári Vili tollából. Ez már dekádok óta nem kapható ritkaság, nem merült fel, hogy azt is újra megjelentessétek, kibővítve akár az azóta eltelt évekkel?

De. Megkértem különböző nyomdáktól az árajánlatot, és háromezer darab Sárvári Vili könyv legyártása majdnem tizenegymillió forint lenne. Olyan mértékben megemelkedtek a nyomdai költségek, a papírárak. Ráadásul az ilyen színes minőségi papírra volt nyomva. Csak számok nélkül a sajátjaim: a Kaptafa x-be került, a Csiriz 2x-be, a Faszögre már olyan árajánlat jött, ami 4x. Pedig ez ilyen újrahasznosított papírból is van. Vili könyvével kapcsolatban most azon gondolkodunk, hogy egy multimédiás DVD-n adnánk ki, gyakorlatilag egy e-könyv lenne. Csak még mindig kérdés, hogy hogyan lehet ebből pénzt csinálni. Mert, ahogy az elsőt eladod, máris le van másolva millió példányban! (nevet) Úgy képzeld el, hogy a Kaptafánál, amikor megjelent – pedig az csak hagyományos könyvformátumban készült –, valakinek volt idege, hogy szétszedje az egészet, aztán laponként beszkennelte, majd felöltötte az internetre. Normális ez?

Ez sokszor egy rosszul értelmezett Robin Hood-akció, azt hiszem. Azt gondolják, hogy milyen jó fejek, így mindenki hozzáfér, de nem igazán gondolnak bele abba, hogy ezzel ártanak is.

Közönségnél is van ilyen. Van, aki inkább hoz neked egy karton whiskyt, hogy adjál neki egy stagepasst, minthogy megvegyen egy jegyet.

A Nagy-P sorozattal a Mobil az egyik legjobban dokumentált zenekar a magyar könnyűzenében. Ott van még valami a tarsolyodban?

Egyrészt ott van a Kintornás szerencséje rockoperettünk, aminek a számait külön-külön felhasználtuk, a Kétforintos dal, a Csillag leszel, satöbbi, és két komplett forgatókönyvünk van rá. Az egyiket Miklós Tibi írta, aki meghalt már szegény. Elképzelhető, hogy azt is kiadjuk. Ez egy dupla CD, és értelmet kap, hogy miért ezek a számok, és milyen sorrendben. A másik, amiről még mindig nem tettem le, és a technika fejlődésének köszönhetően egyre közeledek hozzá, hogy megcsinálom a Kopaszkutyának a Kutyából szalonna részét. Ehhez készen van a forgatókönyv, sőt, próbafelvételeket is csináltunk annak idején Egonékkal. Nem én akarok szerepelni, nagyon lényeges. (nevet) A történet maga érdekes lehet. Szóval vannak még, amiket meg akarok csinálni. Az a helyzet, hogy utána új anyaghoz viszont nincs kedvem már. Egyelőre nem látom sok értelmét.

Hogyan áll majd össze a Mobil 50 koncert maratoni programja?

Ez az, amit már nem mondok el. (nevet) De semmi titok: P. Mobil-számok lesznek.

Várható, hogy kiadvány is lesz belőle?

Majd elválik.

Vendégeitek lesznek?

Két vendégünk lesz, az egyik Tunyogi Bernadett, és Závodi Janó jön föl még hozzánk.

Az nem merült fel, hogy...

Nem. Kérdezd nyugodtan, de én már tudom a választ. (nevet)

Az interjút olvasó Mobil-rajongót nyilván érdekli, lesznek-e ott régi tagok is. És valószínű, úgy is éli meg, hogy ha már ötven évet ünneplünk, két nóta erejéig bárki is az, bármi is volt, csak elbírnák egymást a régi tagok, utána úgyis mindenki mehet, amerre épp.

Semmi közük a P. Mobilhoz. Egyetlen egy embert tudtam volna elképzelni, Kékesi Bajnokot, mert ő ízig-vérig mobilos, jó zenész, és minden szempontból illett volna ide. De korábban lett volna egy koncertünk, Kazincbarcikán egyébként, ahova meghívtam volna, és azt mondta, hogy eljön. Nem ingyen vártam, pénzért. Mondtam, hogy ha épp játszotok, elfelejtjük a dolgot, de ha nem, és ráérsz... Felhív a buli előtt egy nappal, hogy hát ő nem jön. Mondom: de nincsen bulitok! Hát, de Zeffer nem engedi. Azt mondta, hogy legközelebb. Én meg azt mondtam, hogy nincs legközelebb. De nem is akartunk ilyen fajta jubileumot. Fűt-fát meghívunk, viszik a pénzt, de semmit nem hoznak. Akik jönnek, P. Mobil koncertre jönnek. Ennyi.

Így, az ötven évre visszatekintve, volt olyan, amivel te magad követtél el hibát?

Persze: Rudán Jocit ki kellett volna rúgni az első év után! (nevet) De gyakorlatilag csak olyan hibákat követtem el, hogy a zenekar érdekében valamit megtettem, vagy valamit nem tettem meg. Mert egyébként Schuster Lóránt nem tette volna meg, vagy megtette volna, ez ilyen kurva egyszerű. Minden egyes következetlenség, amit az ember elkövet a szakmában, kicsi vagy nagy, később mind megbosszulja magát.

Ötven, a szakmában eltöltött év után, szerinted történhet-e még bármi olyan, ami meglephet téged?

Á, engem már nem csak ez, de bármi történik az országban, az sem tud meglepni. (nevet) Ameddig még ványadt testemet fel tudom vonszolni a színpadra, addig még csinálom. Úgy vagyok ezzel a dologgal, hogy a zenekar nélkülem is jól játszik. De ha meglátják az arcomat az emberek, akkor tudják, hogy P. Mobil-koncert van. Több ezer koncertet szerveztem, hetven-valahány kiadványt hoztunk ki, szembeszéllel, sorolhatnám, mi mindent loptak el tőlünk. De inkább tőlünk lopjanak, mint mi lopjunk másoktól.

Ha te már nem leszel, mi lesz a zenekarral?

Hát, beleszólni akkor már nem tudok. (nevet) A lehetőség persze megvan, hogy játsszanak. Nekem egy kérésem van csak, hogy a nagydobra egy olyan bőrt rakjanak, amin az én pofám van rajta, hogy halljam, hogy szól a nagydob. (nevet)

Lesz, akire ezt az óriási hagyatékot rá tudod bízni, és aki ezt biztonsággal kezeli?

Van, persze, persze. Rengeteget segítenek nekem. Én egyre több dolgot le akarok adni, mert azt azért tudni, kell, hogy amit a mostani sztárbandáknál négy-öt-hat ember végez, azt én egyedül csináltam évtizedeken keresztül. Most Szabó Peti levette rólam a szerződéseket, számlákat, pénzügyeket, úgy néz ki, a merchandisingot is átveszi. Nekem ez így is gyakorlatilag egész napos meló. Folyamatosan csörög a telefon, ez van, ezt intézd, azt intézd, próbák, szövegek, mindenféle szir-szar. Ott van még egy orbitális hang- és fénytechnikánk is, egy csomó dolog párhuzamosan. De sokszor már nagyon idegesít, főleg a hülyeség, a totyorgás. De van még egy része a dolognak: ha ők akarják csinálni. A P. Mobilnak most körülbelül száz dala van, amiből tudnak gazdálkodni, ha én földobom a talpamat. Egy részük már az ő szerzeményük, Tarnai Daninak egyedül nyolc vagy kilenc száma van már.

Mára intézményesült a zenekar, már nem Schuster Lóri van és a P. Mobil, hanem maga a P. Mobil, ami túlnőtt rajtad, és önmagán is összességében.

Abszolút, és ez így jó. Elméletileg a P. Mobil akár százéves zenekar is lehet.

Interjúfotó: Polgár Péter

A P. Mobil április 30-án az Arénában koncertezik. Részletek itt.