Európában nem cseng túl ismerősen a bostoni Powerman 5000 neve, pedig az elektronikus hatású, pörgős rock/metal muzsikában utazó zenekar a tengerentúlon komoly névnek számított egy időben: 1999-es negyedik lemezük, a Tonight The Stars Revolt! platinalemez lett az Egyesült Államokban, és az ezredfordulós slágerek révén odaát a mai napig mindenki tisztában van vele, kikről is beszélünk. A zenekar frontembere és agya, Michael „Spider One" Cummings mellesleg – vagy nem mellesleg – Rob Zombie öccse is, így külön érdekesség, hogy első magyarországi fellépésükre a híres rokon társaságában kerül sor a június 16-ai budapesti Aerodrome Fesztiválon. Spiderrel a frissen megjelent Builders Of The Future albumról és más egyéb témákról beszélgettünk.
Sok kísérletezés után ismét azt csináljátok az új lemezen, ami a legjobban megy, mondtad több interjúban is.
Igen, és roppant elégedett is vagyok azzal, ahogy végül megszólal az album. Tényleg sokat kísérleteztünk az évek során a megszólalásunkkal, de most csak annyi volt a cél, hogy kicsit lecsupaszítsuk a zenét, lemetsszük a sallangokat, és kicsit nyersebben, punkosabban adjuk elő magunkat. Pont, mint a korai időkben. Eldöntöttem, hogy azt fogjuk csinálni, amivel a '90-es évek második felében olyannyira sikeresek lettünk: ezt a futurisztikus, sci-fi hangulatú elektronikus metalt. Én magam is nagyon kényelmesen, otthonosan érzem magam ebben a világban, és a rajongótábor is ezt várja tőlünk leginkább.
Akkor nem véletlenek a hangulati áthallások a Tonight The Stars Revolt! lemezzel...
Én is így gondolom. Tény, hogy az volt a Powerman 5000 legnagyobb lemeze, folyamatosan kísértett minket azóta is, így aztán természetes, hogy akadnak bizonyos hasonlóságok. A különbség szerintem annyi, hogy az évek során jobb dalszerző lettem, így aztán sokkal jobban meg tudom ragadni azt a bizonyos energiát, ami olyannyira fontos volt mindig is ebben a csapatban.
A felállásotok megint elég alaposan átalakult, bár ezen aligha kellene meglepődnöm...
(nevet) Az az igazság, hogy már én sem tudnám egyből felsorolni, kik fordultak meg a zenekarban az utóbbi húsz évben... De hát ez már csak ilyen, egy bandát nehéz egyben tartani. Sokan nem hinnék, hogy így van, de ez az élet nem való mindenkinek a hosszú, évekre nyúló turnékkal, a rengeteg utazással, a bizonytalanságokkal. Nyilván jó lett volna egyben tartani mindig az adott felállásokat, amelyek jól működtek, de el kell fogadni, hogy az ilyesmi nem mindig lehetséges. Én ma már inkább megpróbálom a tagcserék pozitív oldalát nézni, ugyanis ezek révén tudott mindig friss maradni a zenekar. Az új emberekkel törvényszerűen új perspektíva is jár, és az ilyesmi nagyon izgalmas.
Mennyire engedsz beleszólást a többieknek a zenébe?
Mindenki beleszólhat a dalokba. Tény persze, hogy a zene alapjait általában én írom: a gitártémák vázát, a szövegeket, a dallamokat, és a koncepciót is gyakorlatilag száz százalékig én szoktam kidolgozni. A modern technika egyébként még inkább elvitte a munkamódszerünket ebbe az irányba, hiszen ma már egyáltalán nem jellemző, hogy old school módon, a próbateremben, napi tíz órán át jammelve raknánk össze a számokat. Kihasználjuk a komputeres lehetőségeket, a ProToolst, mindent, ami csak adódik, ami nagyban megkönnyíti az egyéni alkotási folyamatot is. De ez nem jelenti azt, hogy a többieknek nincs szavuk, nem vagyok diktátor, és nem is gondolom azt, hogy mindig, törvényszerűen csakis az én ötletem lehet a legjobb.
Ha már zeneileg így visszataláltatok a legsikeresebb korszakotokhoz, mit gondolsz, a közönség is értékelni fogja ezt?
Ez az, amit egyelőre nem tudok eldönteni. Szeretném hinni, hogy igen, de idő, míg kiderül, hogy valóban így van-e. Mi mindent megtettünk... Viszont a világ és benne a zeneipar teljesen megváltozott a Tonight The Stars Revolt! óta. Tudod, mi az érdekes? Hogy az Egyesült Államokban manapság klubokban, színházakban koncertezünk, és ezek nyilván kisebb helyek, mint amiket tizenegynéhány éve megtöltöttünk, viszont azt látom, hogy azok az előadók sem nyomulnak nálunk nagyobb termekben, akik történetesen épp a listák első helyén állnak. Ez egy tök új szituáció, ami teljesen más hozzáállást kíván... Szóval bármi lehetséges, majd meglátjuk. Nekünk innentől kezdve mindössze annyi a dolgunk, hogy teljes erőbedobással tegyük a dolgunkat, és a lehető legjobban csináljuk, amihez értünk. Soha nem akartunk mindenkinek megfelelni, viszont van a bandának egy lojális, hűséges bázisa. Számomra őszintén szólva már az is sokkszerű élmény volt, amikor a Tonight lemez annyira beütött az Államokban, ugyanis előzőleg soha nem gondoltam volna, hogy ez a banda ennyire sikeres lehet. Mindig is úgy álltam a kérdéshez, hogy ez egy furcsa, kicsi zenekar, amit legfeljebb egy maroknyi ember lesz képes értékelni, aztán ehhez képest platinalemezünk lett, és hatalmas turnékra kerültünk be. De ehhez egyébként az akkori zenei klímára is szükség volt.
A '90-es évek vége, 2000-es évek eleje kedvezett a hozzátok hasonló modern metal csapatoknak, de mi a helyzet ma? Mennyire találod egészségesnek a színteret?
Régen minden a nagy, zsíros lemezszerződések és a megaköltségvetésű klipek körül forgott, nem volt ez másképp nálunk sem. Ma már egyik sem meghatározó, hiszen a lemezeladások drasztikusan lecsökkentek, az MTV pedig megszűnt zenecsatornának lenni. Ilyen körülmények között minden zenekar rákényszerül arra, hogy állati jó koncerteket nyomjon. Ha élőben nem vagy jó, manapság semmire sem mész. Ma már nincs olyan, hogy valaki a próbateremben gyártja a felvételeket, aztán ezek alapján az orra alá tolnak egy szerződést. Nyomulni kell, koncertezni, keresni a lehetőségeket. És persze teljesen irreális elképzelés eközben arra számítani, hogy nagyon komoly pénzeket tudsz majd keresni... Ezek a dolgok egyébként nemcsak a metal színtérre jellemzők, hanem ahogy látom, nagyjából az összesre.
Az is mindegy, ki adja ki az albumot?
Ha nem is teljesen mindegy, de messze nincs akkora jelentősége, mint a régi korszakban. Mi annak idején a Dreamworksnél dolgoztunk, ahol minden tökéletesen klappolt: annál a cégnél nagyon előadó-barát hozzáállás érvényesült, maximális mértékig elégedettek voltunk. Később, az Interscope égisze alatt már akadtak kisebb-nagyobb problémák, később, a független korszakban pedig ugyan teljesen a mi kezünkben volt az irányítás, pénzt sajnos nem nagyon láttunk a lemezekből... Most a Universal egyik labeljénél, a T-Boynál dolgozunk, vagyis ismét nagykiadónál, viszont ma már ez is úgy működik, mintha független lenne. Ez pedig jól passzol a Powerman 5000 hozzáállásához, mert mi igazából mindig is független zenekarként dolgoztunk.
A napokban már Európában fesztiváloztok, ami nem túl gyakori...
Valóban nem, hiszen legutóbb a Panterával turnéztunk felétek. És ugye már ebből is lejön, hogy a dolog nem tegnap történt! (nevet) De várom a bulikat, mert egy fanatikus mag Európában is figyelemmel kíséri a tevékenységünket, és jelentős részüknek még sosem nyílt alkalma arra, hogy élőben is megnézze a bandát. Szóval jó lesz, bár nem tagadom, kicsit izgulok is! (nevet) Viszont jelenleg Európában sokkal kedvezőbbek a széljárások a rockzene számára, mint az Államokban. Amerikában a rock meg a metal teljesen másodlagossá vált, a kölyköket sajnos nem igazán érdekli a műfaj... Ezzel szemben nálatok ott vannak ezek a hatalmas fesztiválok, amik eleve nem létezhetnének, ha nem lenne igény, étvágy a műfajra. Méghozzá annak mindenféle ágára, hiszen ezeken a rendezvényeken is mindenféle csapat megfér egymás mellett. Amerikában sajnos elég szűkek a lehetőségek, és például a rockrádiók is nagyon konzervatívak, csak a középutas dolgokra vevők.
Több fesztiválon, így például Budapesten is együtt lépsz fel Robbal.
Igen, és ennek nagyon örülök, főleg, hogy az ő csapata és a Powerman 5000 zeneileg is sokban rokonítható egymással. Vagyis nemcsak a családi szálak miatt lesz érdekes a dolog, hanem mert zeneileg is passzol egymáshoz a két zenekar. Szerintem a rajongóknak is érdekes az ilyesmi, főleg, hogy annyira gyakran azért nem koncertezünk közösen...
A tapasztalataitokat mennyire osztjátok meg egymással?
Mindig. Nagyon jó a kapcsolatunk, folyamatosan beszélünk, és természetesen a zene, a zeneipar is állandó téma. Megbízunk egymásban, így aztán gondolom, azon sem lepődsz meg, hogy a saját zenésztársakon kívül a zenéinket is rendszerint a másiknak mutatjuk meg először.
Közösen nem terveztek végre valami komolyabb megmozdulást? Egy lemezt, egy dalt, akármit...
Én nagyon szeretném, jó móka lenne. Csak időt kellene találni hozzá...
Mi minden idők három legjobb lemeze?
Kölyökként a brit punk rock mozgalom gyakorolta rám a legnagyobb hatást, azok a zenekarok totálisan kiforgatták a világomat, és egy gyökeresen újat nyitottak meg előttem. Így aztán nem is konkrét lemezeket mondanék, hanem azt a teljes színteret. Bár a The Clashtől a London Calling vagy a Sex Pistolstól a Never Mind The Bollocks azért persze konkrétan is megemlíthető...
Mi az élet értelme?
Ha boldog vagy, mindened megvan – és ez korántsem az anyagiaktól függ. Vagyis az élet értelme, hogy megtaláld ezt a boldogságot.
Az első magyarországi Aerodrome Fesztiválon a Limp Bizkit, Rob Zombie és a Battlecross játszik még a Powerman 5000 mellett. További információk a fesztivál weboldalán és facebookos felületén.
A menetrend az alábbi lesz:
16:00 - kapunyitás
17:00 - Powerman 5000
18:10 - Battlecross
19:45 - Rob Zombie
21:30 - Limp Bizkit
Hozzászólások