Shock!

A Slogan a '90-es évek elejének kultikus hazai thrashformációja volt, akik mindig is sok csavarral játszották ezt a zenét, és hosszas kihagyást követően az előző évtized végén alakultak újjá. 2015 elején, Forgotten Tapes címmel jelent meg 1988 és 1994 közötti, kizárólag kazettán napvilágot látott kiadványaik hanganyagát archiváló antológiájuk számos bónuszfelvétellel, tavaly év végén pedig végre friss hangzóanyaggal is jelentkeztek Előbújhat minden állat címmel. Erről kérdeztük őket – Valachi Attila dobos, Juhász Rob gitáros és Rüjön Hönt énekes pedig válaszolt.

Legutóbbi shockos interjútokban azt mondtátok: lehet, hogy az új lemezzel adtok egy sanszot a gyengébb idegzetűeknek. A kész album ismeretében végül megáll szerintetek ez a kijelentés?

Juhász Rob: Megáll. Sikerült olyan dalokat alkotnunk, amelyek hallgatása figyelmet igényel, s sokadik hallgatás után is ad új felismeréseket. Ezek a felismerések további gondolkodásra serkenthetik a hallgatót, és a gondolkodás erősít.

Rüjön Hönt: Én gyengébb idegzetű vagyok, és azt kell mondjam, sikerült, teljes egészében könnyen emészthető a lemez.

Hogyan jellemeznétek a lemezt valakinek, aki régen szerette a Slogant, és egy olyan embernek, aki szereti a súlyosabb zenéket, de soha életében nem hallott rólatok?

Rob: A régi Slogant szeretők tudják, hogy nem számíthatnak túl sok standard megoldásra sem zeneileg, sem szövegileg, ezért remélhetőleg nyitottak az új anyagra, és ezért könnyen befogadhatják, ráadásul a magyar szöveg miatt egy újabb dimenzió is nyílt. Az új hallgatóknak úgy jellemezném, hogy egy olyan banda vagyunk, aki mind zeneileg, mind szövegileg új utakat jár. A nyitottságot próbáljuk a zenében, a szövegben realizálni, és erre buzdítunk mindenkit.

Rüjön: Kérdés, hogy aki régen szerette a Slogant, változott-e azóta, és milyen irányban. Én szerettem a Slogant régen, és úgy érzem, semmit sem változtam. Ez a lemez egyfajta első lemez, annak számos tulajdonságával: nyers, ösztönös, kicsit garázs... Kevés érthetetlen dolog található a lemezen, a közérthetősége révén szerintem nagyon befogadóbarát lett. A sztori végigvezet egy úton, csak kapaszkodni kell picit néha.

Valachi Attila: Most, hogy már nem kell politikailag korrekten fogalmaznunk – mert ebben az országban a legtöbben nem értik, hogy az miért is van, mire is jó, ezért ne is vesződjünk vele –, most már lehettünk olyan bunkók, amilyenek valójában vagyunk. Ez sokaknak meglepő lehet.

Rüjön: Köszi! (mosolyog)

A régi Slogan-életmű is igen sokszínű, de ha a korai dolgaitokat vesszük alapul, miben más szerintetek leginkább ez a mostani felállás és a zene?

Rob: Egy újabb szín került az eddigi színek közé, bővült a megoldások sokasága, és a szövegek más dimenziókat nyitottak.

Rüjön: Befogadói oldalról, azt hiszem, első hallásra nagy százalékban más. Átadói oldalról ez egészen más, onnan nézve pont annyi, mint Rob mond. Hallgatói oldalról viszont egészen másra kell készülni. Más intellektus szólal meg, azaz pofázik végig, és szerintem ez lényegében mássá teszi, felületi szinten. Mert a közös gyökerek vitathatatlanok. Kis túlzással azt mondanám, sokat köszönhetek a Slogannek, hogy ilyen lettem. Amit tőlük tanultam, az hozta ki ezt belőlem.

Milyen munkamódszerrel írtátok a dalokat, és mennyiben volt ez más, mint a csapat első korszakában?

Rob: A munkamódszerünk a korhoz és a lehetőségeinkhez igazodott. Régen rengeteg próba és együttlét alatt formálódtak a zenéink, ma úgyanígy, de sokkal kevesebb próbával és együtt töltött idővel. Fejben koncentrált együttgondolkodás és „lehívás" zajlik. Néha egy-egy megoldás, ötlet azonnal megszületik, csak realizálni kell. Tehát néha hosszabb időre, „várakozásra", türelemre van szükség.

Rüjön: Alapvetően közösen, baráti alapon állnak egybe a számok, ami azt jelenti, hogy mindenkinek megvan, megvolt az adott részfeladata, célja.

Milyen szerepet kapott a munkában Rüjön Hönt?

Rob: Ő az új frontemberünk, aki mögé felsokaroztunk. A saját gondolatait írja meg, s mi ezt támogatjuk, elfogadjuk, segítjük. Nélküle nem léteznénk. Tehát főszerepet.

Rüjön: Megoszlik erről a vélemény. Az énekes a front, ez a tradíció. Én egynek vélem magam az ötből. Senki nélkül nem lenne Slogan. Annyi van, hogy rám sok évet kellett várni, mire előkerültem, ezért tűnhetek főszereplőnek, de valójában mindenki az. Ahogy előbb mondtam, a teljes szövegvilágért és az emberi hangért felelek, alapvetően. Zeneileg nincs is mibe beleszólnom, esetleg hozok ötletet, de az is felesleges, mert ha Endriz vagy Rob hozzáér a gitárjához, az nekem már bőven Slogan. A feladatom, hogy kövessem őket, a zenei kompozíciókhoz alkossam meg a szövegszerkezetet, ami elmeséli, miről gitároznak abban a számban.

Ati: Rüjön a saját világképét mutatja meg a zene által megidézett hangulatokon keresztül, szerintem meglehetősen egyedi kontextusba állítva a világ egyre szürreálisabb történéseit.

Milyen indíttatásból nyúltatok vissza régebbi dalokhoz? Miben mondanak mást, újat szerintetek ezek a mai verziók?

Rob: A régebbi dalok között sok olyan van, amit mai füllel és aggyal is, még mindig előremutatónak érzünk. Még mindig nem tudták „kifutni" magukat, még midig akarnak mondani valamit... Ezek a dalok nyomulnak ki belőlünk, és a magyar szöveggel szinte helyükre kerülnek az időben. Szinte érezni, hogy régen volt egyfajta szerepük, ami a mai megoldásokkal, változásokkal megint értelmet kap. Valószinűleg fogunk még ezzel játszani, mert hatalmas lehetőségek vannak a régi dalokban, de némelyik persze az eredeti formájában maradt aktuális.

A szövegeket nem akarnám műmagyaráztatni, de szerintetek mennyire kompatibilis ez a kissé avantgarde látásmód a metalszíntérre jellemző közgondolkodással?

Rob: A kompatibilitás nem jellemző ránk, soha nem voltunk azok, a metalszintér közgondolkodása pedig számunkra nem szempont.

Rüjön: Nehéz a szerzővel kategóriákról beszélni, mert az alkotásilag szabad emberek általában nem tudják magukat besorolni. Egyszerűen csak bízunk abban, hogy színterektől függetlenül találnak a hallgatók kapcsolódási pontot önmaguk és lemez között, sokat. Vagyis abban, hogy tetszetős a lemez.

Ati: Elnézést kérek előre is, de ha mindenáron általánosítanunk kell, akkor mondhatjuk, hogy a metalszíntér történetei a „mátrixon" belül zajlanak. Számomra ezek a történetek nem hordoznak információt, önmagukat ismétlik különböző aspektusokból. Ez egyébként nem mindig volt így. Ha általánosítanunk kell, akkor körülbelül a '90-es évek közepétől az egész színtér átcsúszott önismétlésbe, legalábbis a mainstream része mindenképpen. Közben felnőtt egy másik generáció, amelynek tagjai ebben a kulturális közegben szocializálódva már nem tudnak viszonyítani, nem ismerik a „valódi" Metallicát, csak ezt a mostani „másolatot". Nemcsak zenei fronton, hanem a társadalom más területein is ugyanez zajlik. Annak a művészi kommunikációnak, ami ma hitelesnek mondható, annyira durván kell fogalmaznia, annyira az emberek komfortzónáján kívül kell megmutatnia a valóságot, hogy a legtöbben ezt a feszültséget már nem tudják integrálni a pszichéjükbe, ezért nem is próbálkoznak vele. Fogyasztható művészi terméket keresnek, olyat, amelyik nem kergeti őket depresszióba, és így jönnek létre azok az alternatív valóságok, ahol a mátrixot nem a gépek építik az embereknek, hanem az emberek saját maguknak. A valóság nem a mátrixon belül van, hanem azon kívül, az igazságot a „láthatatlan történet" „eseményei" mutatják meg.

Mi volt a szégyenálarcos vizuális elemek célja? Kellett-e bárkinek is magyarázkodni emiatt? Az előző kérdéssel összefüggésben is akár...

Rob: Tükör.

Rüjön: Spontán jött. Megtetszett.

Ati: Ez a „lókutyaszerű", bőrálarcos alak nagyon jól szimbolizálja a mai korban spirituális analfabétaként vegetáló tömegek habitusát, mentalitását. Hadd idézzek ide egy ideillő idézetet: „A játék már régen nem a körül forog, hogy egzisztenciánk tartalma tényleges élet, vagy sem; senki sem annyira megháborodott, hogy ezt, ami itt van, és ma van, teljes értékű életnek merészelje mondani. Amiről ma már szó van, az ezután következő lépés, az élet elvesztésének nem bevallása után. Azt, amit elvesztett, milyen trükkökkel igyekszik pótolni, és legalább valaminek tartani, amiért érdemes folytatni, vagy legalább eltűrni. Ezért a komédia, amit az ember az egyre értéktelenebb életért játszik, egyre értelmetlenebb, de nem nevetséges, inkább szánalmas, abban a percben, amikor az ember a komolytalanság tényének tudomásulvétele után a tudomásulvétel ellen tiltakozni kezd. A komédia a komolytalanná vált élet címszava.” (Hamvas Béla: Patmosz, II. részlet)

Milyen visszajelzések érkeztek eddig az albumra? Hogy tetszik a régi sloganeseknek, szereztetek-e vele új híveket, és mennyi fogyott belőle eddig?

Rob: Baráti körben vannak visszajelzéseink, ezek általában pozitívak. Eladásokról nem lehet beszélni manapság, így nem tudom, hogy vannak-e új „híveink". Mivel eddig még nem kezdtünk koncertezni, nehéz felmérni.

Rüjön: Mivel még nem került színpadra az anyag, tényleg nehéz felmérni. Szerintem még csak a régi sloganesek közt terjed, a lakosság nagyobb része még nem hallotta. (mosolyog)

Mi lesz most a következő lépés? Mennyire tekinthető ténylegesen aktív zenekarnak a mai Slogan?

Rob: Aktivak vagyunk, mert akarunk valamit. A lépéseink kissé lassúnak tűnnek a felgyorsult időben, egy lépés után a következőre koncentrálunk, mindeközben rendszeresen játszunk, gyakorolunk.

Rüjön: Buli kell!

Ati: Melózunk rajta, hogy mielőbb élőben is megmutatkozzunk.

Lesz-e valamikor következő album?

Rob: Igen.

Rüjön: Valójában már készül, igen.

Milyen zenéket hallgattok szívesen mostanában? Mi a véleményed a rock- és metalszíntér általános állapotáról, kreativitásáról, jövőjéről?

Rob: Metal műfajban szinte csak régi klasszikusokat hallgatok. A mai metalkínálatból szinte csak az önismétléseket, illetve mások ismételgetéseit hallom. Szinte érezhető, hogy egy körforgásban van ez a műfaj: egy ideje mintha tanácstalanul, széttárt kézzel, ötlettelenül állna mindenki, és az agresszió egyre erősebb durrogtatása jutna csak eszébe. Gondolkodás-beli változásra van szükség ahhoz, hogy megint szülessenek tartalmas zenék, nyitottságra és elfogadásra zenésznél, hallgatónál egyaránt. És persze kultúrára... Ez kiveszni látszik. Más zenei műfajokat fedeztem fel magamnak, amelyek a zenei megértésem sokkal magasabb rétegeit nyitották meg. Ezek nem metalzenei élmények.

Rüjön: Elég vegyes. De, zömmel gitáros zenéket hallgatok, feltörekvőket. Régi klasszikus bandákat már nagyon ritkán, egy-kéthetente maximum egyszer kerül elő egy régi felvétel. A mai metalszíntérről nincs kiforrott véleményem. Volt ugye egy erős szezon, a '80-as, '90-es évek, körülbelül a Slogan régi működésének ideje, akkoriban csodák történtek a zenében. Ma mást keresek és találok bennük, más alapján tetszik meg valami. A jövő: remélem, mindig lesz olyan banda, akiket öröm lesz hallgatni, és várni az új lemezeiket.

Ati: Megpróbálok „érdekes" zenéket hallgatni. Az érdekes valami olyasmit jelent, hogy aktuális, korszerű, a korszellemmel átitatott, jelen idejű kommunikációra képes, a valóságot keresi, és nemcsak a maradékot próbálja meg élvezni, amit meghagytak neki, hanem az egészet akarja. Azok a zenekarok, amelyek a „mátrixon" belül képzelik el a világot, két okból vagy célból teszik. Az egyik, hogy odáig terjed az intellektusuk – ezzel nincs mit kezdeni. A másik, hogy megpróbálnak rossz kompromisszumokon keresztül eladhatóvá válni, bízván abban, hogy majd így valami összejön, és az egészet szakmai sikerként elkönyvelni. Sajnos nem az történik, hogy a művész emeli fel a hallgatót egy minőségibb kommunikációs térbe, hanem az, hogy az előadó egyre lejjebb ereszkedik a fogyasztóhoz. Nem nagy újdonság, amit mondok, de ez a folyamat, főleg a mainstream vonalat tekintve nagyon alacsony szintű produkciókat eredményez. Ebben az egészben az a legszomorúbb, hogy a fogyasztó nem kéri ki magának, hogy már megint ugyanazt tolják le a torkán, mint harminc éve, hanem beéri azzal, ami van.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Rob: Szerencsére több van amire ez a kijelentés illik. „Az univerzum végtelen"

Rüjön: Nincs három. Végtelen sok top ever lemez van. Bandánként három. (mosolyog)

Ati: Vannak ihletett pillanatokban született alkotások... Pink Floyd: The Wall, Lisa Gerrard: The Mirror Pool, VoiVod: Angel Rat, Dream Theater: Images And Words, Pantera: Vulgar Display Of Power, Soundgarden: Badmotorfinger, The Bedlam: Inside Ash, Nomad: Végálom.

Mi az élet értelme?

Rob: „Margit, gondolkodj!" (mosolyog)

Rüjön: 42.

Ati: Pályázaton pénzt nyerni az NKA-tól, mert megérdemeljük, vagy a Petőfi Rádióban hallani valamelyik dalunkat, mert szakmailag annyira jók vagyunk, vagy az Euróvíziós dalfesztiválon képviselni hazánkat.