Az író Cornelius von Jakhelln és a Borknagarban is érdekelt, de a civil életben TV-producerként dolgozó Lars Are Nedland különc csapata, a Solefald kettős frontot nyitott friss projektje, a Kosmopolis keretén belül. Igyekezetük a tavalyi évben egy vegyes fogadtatású, folkos hatásokban dúskáló EP-t, idén viszont egy döbbenetesen erős, komplett albumot eredményezett. A hatalmas tempóra kapcsolt duó jelenleg is annyira elfoglalt, hogy csupán néhány kérdés erejéig sikerült becserkészni a prog/black/avantgarde brigád minden tekintetben bizarr frontemberét, Corneliust.
Üdvözlet az új évben, Cornelius! Mit ígérnek a csillagok az elkövetkezőkre?
A csillagok lehullnak, és velük együtt a Föld is a végzetébe rohan, cul-par-dessus-tête, ahogy a franciák mondják, vagyis seggel felfelé. Más szóval: a Solefalddal több mint négy év után új albummal jelentkeztünk, amely Európából Afrikába ível át, és szélsőséges kritikákat kapott a világ minden táján. Nemrég költöztem Berlinbe, és csak most ülhettem le végre az öreg íróasztalomhoz, a hegyekben álló dobozaim közé. Szóval, jelenleg minden a feje tetején áll!
A Kosmopolis lemezek alapján azt kell mondanom, jó formában vagytok. Számotokra is élvezetes volt összerakni ezeket az anyagokat?
Nagyon köszönjük, és igazán élveztem! Lars és én az elmúlt nyáron vettük fel együtt, de szétosztva a feladatokat. Például Lars felügyelte a dob-, én pedig a basszusgitár- és a gitárfelvételeket. Személy szerint a Norrønasongen EP anyaga közelebb áll hozzám, ott jó pár, húsz évesnél is régebbi prog/folk riffemet tudtam felhasználni, és dalokká formálni. Lars többet foglalkozott a World Metallal, főleg az elektronikus részekkel. Végül is a mi zenekarunk mindig nagyon változatos dolgokkal szokott jelentkezni, így minden érintett keze munkája láthatóvá válik. Már most alig várom, hogy újabb zenéket írhassunk!
Norvégiában és Tanzániában is születtek most felvételeitek. Hogyan ment ez a megosztott stúdiózás?
Talán abból a videóból derül ez ki legjobban, amit Dar es Salaamban rögzítettünk... Ott igazán vidám és az otthonitól nagyon eltérő hangulatban dolgozhattunk. Afféle téli depresszióval hagytam el északot, de a zanzibári napsütés és a világzene – a Sauti Za Busara fesztivál idején jártunk ott – egy hét alatt helyrehozott. Igazság szerint nehéz a komoly, mizantróp metalosok élete Tanzániában vagy Zanzibárban, egy Szomáliához hasonló országban talán könnyebb dolguk lenne... Tanzániában Anania Ngoliga játszott velünk kalimbán, ő egy elismert, vak világzenei előadó, elképesztő tudással, egy igazi varázsló! A World Music With Black Edges nótában némi afrikai gitárkíséret is hallható tőle. Rajta kívül két ütőhangszeressel dolgoztunk, Raz Pompidou-val Dar es Salaamból és Gunnar Auglanddal Norvégiából.
Mi a Kosmopolis projekt kettéosztásának üzenete?
Teljesen logikusan alakult így. A Kosmopolis Nord készült el először, az egy igazi északi hangulatú anyag, felnorvég (høgnorsk) nyelvű dalszövegekkel, mely egyfajta hagyománnyá vált nálunk a Red For Fire és a Black For Death lemezek óta. Volt benne egy kis folk és prog rock is. Ezt is hoztuk ki először, nem mondhatnám, hogy osztatlan elismerést aratva, de tavaly megígértük a rajongóinknak, így megcsináltuk. Most, hogy a Kosmopolis Sud. World Metal is kijött, mindenki láthatja, hogy a Norrønasongen micsoda furcsa szerzet volt! Nyilván szeretjük meglepni a táborunkat.
A magam részéről a Nord EP-t az izlandi utatok befejezéseként, a Sud-öt pedig valami új kezdetének fogom fel...
Igazad lehet... de ki tudja?!
Az utóbbi anyagaitokon eltéveszthetetlenül átalakult a hangzástotok az elektronikus hangzások irányába. Mennyire tudatos ez a részetekről?
Teljes mértékben tudatos, szívesen kísérletezünk ezzel. A zöme Larstól ered, főleg a programozott elektronikus részek, ő régóta szenvedélyes rajongója és művelője ennek a muzsikának. Nekem is van egy költői szintipop/noise/electro projektem, a Sturmgeist & The Fall Of Rome névre hallgat, két remixünk szerepel is a Norrønasongen EP-n, tehát mindkettőnkhöz közel áll ez az irány. A jövőre nézve is meglehetősen konkrét terveink vannak.
Az elmúlt évekre visszatekintve: 2012-ben turnéra indultatok az In Vain-es srácokkal. Milyen érzés volt ennyi év után kilépni a barlangotokból a reflektorfénybe?
A barlangunkban rózsa és whisky illata, a turnébuszban lábszag fogad, de összességében nagyon élveztük azt az európai körutat. Az abszolút csúcspontok a csehországi Brutal Assault és a norvég Inferno fesztiválok voltak.
Gyümölcsöző együttműködés volt ez az In Vainnel: örömmel láttam, hogy az új kiadványaitokon számos, a turnén kisegítő zenésszel dolgoztatok együtt...
Igen, a fiatalok sokat segítettek a koncerteken, ezért aztán a stúdióba is meghívtuk őket, mondanom sem kell, nagyszerű munkát végeztek. Lars és én pár éve már agyaltunk a ritmusszekció „kiszervezésén", mivel az utóbbi időben más hangszerek felé nyitottunk. Baard Kolstad egy elképesztően tehetséges dobos, és 21 éves kora ellenére Alexander Bøe is csodálatosan játszik a basszusgitáron.
Az egymáshoz való viszonyotokat inkább haveri vagy egyfajta apa-fiú kapcsolat jellemezte?
(nevet) Azt hiszem, mindkettőből volt benne. A turné során mondjuk inkább éreztem magam a nagybácsijuknak vagy a mentoruknak... vagy esetleg útitársaknak a lelkesedés országútján?!
Számos alkalommal megfordultatok Magyarországon az elmúlt években. Van-e bármilyen különleges érzelmi kötődésetek ehhez az országhoz?
2005-ben jártam először Budapesten, amikor a Red For Fire albumunkat kiadtuk, vonattal utaztam Bulgáriából, Szerbián át. Volt egy futó kalandom is egy fiatal magyar hölggyel abban az időben. Nevezhetjük ezt érzelmi kötődésnek? (nevet)
