Shock!

Négy év telt el viszonylagos csendben, de most megnyugodhat minden Spastic Ink rajongó, de maga Ron Jarzombek gitáros-főnök is, ugyanis hamarosan megjelenik az Ink Compatible című negyedik lemez.

Évek teltek el az Ink Complete album óta, de lassan végre érkezik az új Spastic Ink lemez. Megkönnyebbülés, hogy elkészült? Olyan ez mint egy újszülött érkezése?

Nem, az ugyanis csak kilenc hónapig tartott volna. Ha mondjuk bálna vagy orrszarvú lennék... De ha ember lennék, öt kölyköm is lehetne ennyi idő alatt. Ráadásul nem is nagyon vagyok oda a kiskölykökért... Zeneboltokban eleget látok belőlük. A feleségemnek van pár macskája, ennyi elég is a rohangászó élőlényekből. Komolyra fordítva, tényleg húzós munka volt összerakni ezt a cd-t. Ha azt kérdeznéd, boldoggá tesz-e, hogy elkészült, azt mondanám, naná! De ha az érdekel, belekezdenék-e újra, na, azt már nem! Baromi sok idő és energia volt a kontaktok kiépítése, a kották előkészítése és szétküldözgetése, a cd-k elküldése minden résztvevőnek, aztán a kész munkák összekapirgálása, néha az utolsó pillanatokban... Szóval, nagy kihívás volt ez az egész, de az tény, hogy jó dolgokhoz idő kell. Másrészt több barátot is szereztem a munkálatok közben, és ennek nagyon örülök.

Egy csomó vendég szerepel a lemezen. Hogyan látod őket, és a munkát amit végeztek?

Daniel Gildenlöw maga a professzionalitás. Nagyon együttműködő volt végig, rengeteg időt szánt a dologra, pedig csomó más projekten is dolgozott folyamatosan.
Marty Friedman... Nos, ő egyszerűen Marty. Ha azt mondja, most megcsinál egy szólót, akkor pontosan így is tesz, összerakja, semmi szarozás, végigcsinálja és leteszi az asztalra a kész munkát. Hihetetlenül jól hangzik, hogy egy cd-n szereplek Martyval és megoszthatom vele a szólóimat.
Jens Johansson is baromira együttműködő és nagyon jó srác. Austinban találkoztunk még évekkel ezelőtt, mikor Yngwie-vel dolgozott a Studio D-ben. Lejött egy Watchtower próbára a tesójával, Anderssel, és jammeltek nekünk Zappát (Black Page) meg UK-t (Presto Vivace), mi meg totál ki voltunk ütve. Csodálatosan zenél!
Michael Manring és Ray Riendeau gyors volt és pontos. Mindketten pontosan tíz napig dolgoztak a felvételeiken, majd tökéletesen időzítve “leszállították”. Michael egy gyönyörű fretless bőgő szólóval szerepel, ami az adott nótába hihetetlenül jól beilleszkedett. Ray meg még azelőtt feljátszott minden témaváltást mielőtt felhívhattam volna, hogy elmagyarázzam neki a váltások lényegét!
Talán a legjobban Jeff Eber teljesítményétől esett le az állam. Az Acronym dobtémáit hónapokig tartott megírnom, és képtelen voltam bárkit is találni aki el tudta volna játszani őket. Összesen ötvenkét lapnyi dobkottát vágtam hozzá a lehető leghülyébb dobpatternekkel, ultrabonyolult ritmusképletekkel, és alig egy hónap múlva már jött is a feljátszott anyaggal. Ráadásul 22 évesen! Elképesztő!

Szeretted volna, ha Bobby és Pete játszotta volna fel az egész lemezt?

Persze, alapjában véve ezt terveztem, de nem így történt. Bobby feltolta az első négy megírt dalt (Aquanet, Little Bit, Multi-Masking, Melissa's Friend), aztán el kellett mennie másfél évre Halforddal turnézni. Eleve, mikor elkezdem írni ezt a cd-anyagot, ő még a Riot tagja volt. Lényeg a lényeg, nem akartam másfél évet kotlani a többi megírt téma dobtémáin, nekiálltam dobost keresni. Na, itt kezdődött a rémálom... Majdnem egy év is eltelt mikor kaptam egy mailt Greg Hilltől, hogy hallgassam meg a Dysrhytmia dobosát, Jeff Ebert, ő lenne a tökéletes választás az utolsó dalra. Nagyon szerettem volna Steve DiGiorgio-t is megkaparintani némi vendégszereplésre, ő volt az első bőgős akit megkerestem a dologgal kapcsolatban, de aztán valahogy nem úgy alakultak az időbeosztásaink. Elég szarul is éreztem magam, mert már elkezdett dolgozni pár bőgőtémámon, aztán végül sosem jutott el a felvételekig. Más bőgősökkel is próbálkoztam de az eredmény mérföldekre volt az eredeti elképzeléseimtől, ezért megkerestem Pete-et, hátha beleférünk egymás idejébe. No, ő is elkészített két Riot cd-t, míg én ezen az egy lemezen dolgoztam... Bobby is összehozott addig vagy négy Halford albumot.

Az új albumra ének is került. Ez ösztönös ötlet volt, vagy ezzel próbáljátok tágítani a közönségeteket?

Megírhattam volna úgy ezt a számítógépekről szóló lemezt, hogy végig instrumentális és csak a címek mondják el a mögöttes gondolatokat, de sokkal egyszerűbbnek tűnt szövegeket írni. Így teljes mélységében kifejezhettem amit akartam. Anno, mikor nekikezdtem az Ink Compatible megírásának, totál komputer-őrült voltam, akkor indult az Ink weblap is, meg az egész életem a számítógépek körül forgott. Gépen írtam a zenéimet, ezen tartottam nyilván a tanítványaimat, grafikákat csináltam vele, ezen keresztül tartottam a kapcsolatot a rajongókkal... Ebből valahogy azonnal adódott, hogy számítógépes kifejezéseket használjak címekként. Aztán jött a többi: tudod, a zene nagyon erős kommunikációs eszköz de néha többre van szükség, hogy átmenjen a teljes üzenet. Van két instru tétel is a lemezen, de azokra is készítettem már animációs klipeket, amik elmesélik a mögöttes tartalmukat. Aztán persze az is tény, hogy több emberhez eljut a zene, ha ének van benne. Aztán meg tuti hogy lesznek, akik több instrumentális szerzeményre vágytak volna. Progresszív zenekar esetében mindig szegény énekes szív legtöbbet. Szóval, nehéz mindenki kedvére tenni. Lehet, hogy nem volt mindenki számára a legjobb ötlet az ének, de azt hiszem, ez volt a legjobb amit csak tehettem.

Daniel Gildenlöw vendégszereplése markáns védjegye az új albumnak. Hogy találtál rá pontosan?

Akartam, hogy Daniel énekeljen a lemezen, mert szerintem egyike a legdrámaibb énekeseknek. Azt hiszem, ő a Pain Of Salvation lelke és motorja. A Spastic Ink a mechanikus és matekos megközelítéséről volt híres, szóval azt hiszem, hatásos mix, ha ráeresztünk egy érzelmes éneket. Nem is csalódtam, nagyon jó lett a végeredmény, Daniel nem is csinálhatta volna jobban. A POS weboldalon keresztül kerestem meg egyébként, és már indulástól nagyon jó srácnak tartottam.

A Watchtoweres Jason McMaster is felbukkan a lemezen. Mi az ő története? Nem félsz, hogy ezáltal keverni kezdik az emberek a Spastic Ink és a Watchtower dolgait?

Mikor kitaláltam, hogy lesz ének a lemezen, Jason volt az első tippem a posztra, de pont a Watchtower kapcsolat miatt voltak fenntartásaim. Ráadásul tovább keverte a két banda kapcsolatát, hogy Doug Tower, a Watchtower bőgőse időközben szintén belefolyt az Ink lemez munkálataiba. Szóval, eleve összejött a Watchtower háromnegyede. Tudtam rögtön, hogy az összes interjúban lesz ilyen kérdés: mi a különbség a két banda között, ha egyszer ugyanazok játszanak benne? Vicces... Szerintem az Ink sokkal matekosabb, feszesebb és agyasabb, míg a Watchtower sokkal inkább alapokat, érzéseket jelent számomra - van akinek az egyik jön be, van akinek a másik. Na de vissza Jasonhöz: úgy énekel mint anno az Energetic Disassembly időkben. Az pedig ‘85-ben volt! Akkoriban olyan volt mint egy megveszett Geddy Lee. Oké, a legtöbb ‘tower rajongó Alan Tecchio-t ismeri a Watchtower énekeseként, mert ő énekelt a Control And Resistance lemezen, ami ugyebár jóval több példányban kelt el mint az első lemez, amin Jason énekelt. Ennek ellenére, számomra mindig is Jason volt az igazi ‘tower énekes, még a Control dalok esetében is! Ő volt és mindig ő lesz.

Sokan már nagyon várják az új anyagot az eltelt hosszú idő miatt. Frusztrálnak a felhalmozódott nagy elvárások?

A legnagyobb frusztráción túl vagyok, hiszen eltelt az a négy év míg végre összeraktam a lemezt. Más lett, mint ahogy indulásakor terveztem, de mégis nagyon boldog vagyok a végeredménnyel. Jobban, mint gondolnád. De sosem kezdenék bele újra, azt hiszem, ez volt az utolsó lemez amit egy nem létező zenekarnak egyszemélyben írtam meg.

Honnan jött az ötlet a dalok összeállításához? Tulajdonképpen 45 kis tétel szerepel a korongon, mégis mintha egyetlen hosszú szerzemény szólna...

Az összeállítás akkor kezdett kikristályosodni mikor az anyag kétharmada már készen volt. Akkor jöttem rá, hogy figyelnem kell arra, mennyit és milyen hosszú dolgokat írok, mert ha nagyon belefolysz valamibe, simán elveszted a kontrollt. Már vagy 25 percnyi komplett zenét megírtam, mikor rájöttem, hogy rendeznem kell az ötleteket. Vagy három napot azzal töltöttem, hogy sorba rendezgettem a dalrészleteket, eldöntöttem, melyik dalban legyen szóló, hol legyenek a lassabb, hol az agresszív részek... szóval kiegyensúlyoztam az egészet. Miután minden ötletet és tervet egymás után raktam, úgy 55 percnél tartottam, szóval megvagdaltam, lepucoltam a dolgokat, így lett belőle 45 perc. Persze most már megint másként gondolom, vannak nóták amiket máshogy raktam volna össze, de ez mindig így megy.

Lehet, hogy hülye kérdés, de olvastam valahol, hogy nem szereted, amikor rajongók írnak neked vagy felhívnak és zseninek neveznek. Nem tartod magad annak? Szerintem te nem egy “jó csávó” vagy, hanem egy igazi agyas zeneszerző...

Zseni lennék? Nem hinném... Az tény, hogy nagyon kreatívnak tartom magam, és azt se igazán tudom, hogy voltam képes összehozni ezt a lemezt. Nem akarom fényezni magam, de ennyit azért hiszek magamról. A szart is kidolgoztam magamból ezen a lemezen, minden hangot én írtam, programoztam, minden gitárt én játszottam fel... De ezzel együtt tudom, hogy ez a cd nem mindenkinek szól, csak azoknak akik képesek megérteni. Teljesen érteném, ha valaki utálná ezt a lemezt. Persze szerintem a világ legjobb lemeze, hehehe, de egyértelmű, hogy ezt nem mindenki osztja. Biztos lesz aki lenyomja a cd-t a második track elején. Azért a másodiknál, mert az első track csak egy 7 másodperces intro, hehehe... A jócsávóságról meg annyit, hogy a feleségem szerint ugyan jó csávó vagyok, de utálja a lemezeimet. Szóval, találd ki magad, mit gondolsz!

Mostanában fejezted be a Marty Friedmannel közös turnét. Hogy alakult ez az egész és mik a tapasztalataid?

Az egyik promo-felvételemből küldözgettem mindenfelé akkoriban, és a menedzserem ajánlotta, hogy küldjek egyet Martynak is. Fogalmam sem volt, mi lesz belőle, de küldtem egyet, és viccesen odaírtam, hogy ha bármikor kellene egy második gitárosra bármilyen munkájában, csak szóljon. Aztán egyszer csak kaptam tőle egy mailt, és úgy tűnik, tetszett neki a cd, mert megkérdezte, mennyi időbe kerülne megtanulnom 45 percnyi szólóanyagát. Pár héttel később leszerveződött a legtöbb dátum, bár nem igazán nevezném turnénak, csak pár buliról volt szó. Reméltem, hogy a tesómmal és Martyval együtt tudunk valami projectet csinálni, de a koncertkörút végére valahogy nem jött össze. Martyt csomó dolog köti Japánhoz, így maradt annyi, hogy felkértem az Ink Compatible lemezes vendégszereplésre. Nincs is jobb a Martyval kötött bartereknél...

Milyennek képzelsz el egy Spastic Ink koncertet? Egyáltalán, tervezel élő bulikat a lemez népszerűsítésére?

Beszéltünk ilyesmiről pár hónapja. Most, hogy lassan kint van a lemez, többen kérdezősködtek turné felől. Viszont ez nagy feladat elé állít, hiszen baromi sok a szimultán gitársáv és különböző hangolású hangszerek is hallhatók egyszerre. Épp ezért nekiálltam egy kétnyakú gitár elkészítésének. A felső nyaka normál E-A-D-G-H-E hangolású lesz, az alsó nyak viszont szabadon hangolható lesz bármikor. A lemezen vagy ötféle hangolású gitár van, szóval néha így is egy nótán belül is kell gitárt cserélnem élőben. Folyamatosan fotózom és videózom a készülő kétnyakút, szóval lesz kint róla anyag a weboldalon is hamarosan. Az is egy előny, hogy ének is van már a zenében, így nem nekem kell összekötő szövegeket nyökörésznem a dalok között. Kizárólag játszanom kell, no meg ugrálni meg játszani a hülyét. Tán pár szót mondok majd összevissza. Már időtlen idők óta nem csináltam így.

Nemrég Greg Howe-val beszéltem, aki, miközben isten zenész és épp megjelentetett egy lemezt Victor Wooten bőgőssel és Dennis Chanbers dobossal közösen, kénytelen volt az ‘N Sync-kel és Justin Timberlake-kel turnézni! Arról beszélgettünk, milyen nehéz egy gitáros számára követni saját stílusát, miközben élnie kell valamiből... A Spastic Ink és a mindenféle projected elég ahhoz, hogy megélj belőle? Képes lennél olyan mainstream dolgokhoz “eladni magad”, mint például az ‘N Sync?

Hála az égnek, a pénz annyira nem nyomaszt mostanában. Persze ha csak az Ink lenne, mehetnék kapálni. Viszont vannak feldolgozás bandáim, cd-im, és tanítok is, szóval nem panaszkodhatom. Persze jó lenne csak a zeneírásból és játékból élni, de progresszívnek lenni manapság nem túl kifizetődő. Bár igaz, hogy sokszor gondolkozom el azon, hogy például a Dream Theater milyen magasra juthatott az elmúlt tíz év alatt, hihetetlen, hogy azzal a zenével ez sikerült nekik. Mindenesetre én tartom magam ahhoz, hogy zenében csak a saját utamat járom és nem adom a nevem mondjuk nu-metal szarságokhoz. Vannak zenészek akik erre képesek, én személy szerint nem. Bár röhögni fogsz, ha Britney Spears felhívna, hogy játsszak a turnéján, igent mondanék, viszont ha Fred Durst tenné ugyanezt... na ne! Akkor semmi kifogásom a pop, country vagy hasonlók ellen, ha igazi zenészek játsszák. Végülis Britney legalább tud énekelni, bár érdekes ez egyáltalán? Hehehe...

Watchtower-ügyben tudsz mesélni valamit? Bármi jele mondjuk egy újraalakulásnak...?

Ezen már nem kell gondolkodnom. Már egy teljes lemezanyagnyi dalunk van, és pár bulit is játszunk hamarosan együtt. Áprilisban Hollandiában zúzunk egyet a Headway fesztiválon. Lehet, hogy lesz más európai dátum is, de annyi minden jön elő ilyenkor az utazással, szállással, felszereléssel kapcsolatban, hogy még semmit nem tudni. De a holland buli már biztosan le van kötve. Aztán vagy egy hónappal később lesz koncertünk “itthon”, San Antonioban is.

Van pár híres-hírhedt idézetem, kommentálnád őket nekem?
“ A Limp Bizkit egy rakás szar" - Zakk Wylde”

Tökéletesen egyetértek. Nagy öröm, hogy egyre többen kimondják ezt...

“Hány embert ölt meg az USA az utóbbi 20 év alatt?” - Daniel Gildenlöw arról, hogy az USA megtámadta Irakot.

Van határozott véleményem a dologról de az igazság az, hogy nem tudok eleget erről az egészről ahhoz, hogy véleményt alkossak: mi történik, mi történt, mik az igazi okok, stb. Csak azt látjuk amit a CNN láttat velünk. Persze, mint minden amerikai állampolgár, el tudom képzelni, hogy vannak a világban rejtett tömegpusztító fegyverek. De tényleg ezért vagyunk odaát? Most nagyon próbálják keresgélni az utólagos okokat és indokokat, villogtatják, mi mindent tettek az országért. Hihetetlen káosz ez. Minden nap, amikor felmegyek a netre, csak azt látom, megint mennyi ember halt meg odaát. De az is tény, hogy kegyetlen jó dolog volt látni, hogy amerikai tankok állnak be Szaddam parkolójába! Végülis ő nem pápa vagy télapó, nem egy jóságos bácsi.

“Minden pénz amit keresnek, piszkos pénz. A zenészek és lemezcégek kezéből húzzák ki és valaki más kezébe csúsztatják.” - Lars Ulrich a Napsterről és az mp3 megosztásról.

Kicsit egyet kell hogy értsek Lars-szal ebben a kérdésben. Nagyon kaotikus a helyzet. Kiszedték a macskát a táskából és nem képesek visszatuszkolni. Mostanában próbálják pénzért letölthetővé tenni a dalokat és ezáltal némelyest kompenzálni a művészeket. De szerintem a legnormálisabb megoldás a cd-k árának általános csökkentése lenne. Például nekem baromi fontos a borító, ezért inkább megveszek egy cd-t, mint letöltöm az mp3-akat. Meg ott az info a bandatagokról, szövegek, egyéb fontos tudnivalók. Persze az audio rész a legfontosabb, de az mp3 ugyebár nem az a jó minőségű felvétel mint amit a cd-ken találhatsz.

No, akkor lassan búcsúzom, sok sikert az Inkkel és a többi projecteddel. Pár mondatra még akad hely, ha gondolod...

Hm, nos, ne vegyetek rap lemezeket, inkább vegyétek meg az új Spastic Inket. Március 23-án már lehet is keresgélni!