Shock!

december 03.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Thy Catafalque: „Nehezen találom a pontot, amikor ez az igény így megugrott”

Igazi kultusz alakult ki az utóbbi években a Thy Catafalque körül, és az eddigi út egyik csúcspontját kétségtelenül a tavalyi Fekete Zaj Fesztivál jelentette, ahol huszonhat zenész mutatta be élőben Kátai Tamás egyszemélyes zenekarának két évtizedes munkásságát. A Mezolit néven futott projekt nem ért véget: a Thy Catafalque április 30-án, első alkalommal Budapesten is színpadra lép, és az augusztusi, csehországi Brutal Assaulton is ott lesznek. Tamást kérdeztük a szombati koncert kapcsán.

thycatafalque_1

Indítsuk a sztorit tavaly nyáron: hogyan jött létre a Mezolit projekt, és voltak-e vegyes érzéseid a kezdeményezéssel kapcsolatban?

Tavaly májusban elmentünk a Hármashatárhegyre egy délutánra nem csinálni semmit Horváth Martinával és még pár ismerőssel, és ott kérdezte meg Adorján Balázs, hogy mit szólnék hozzá, hogy ha ő szervezne egy olyan koncertet, ahol Thy Catafalque-dalokat játszanak el más zenészek, mivel akkor ugyebár nem volt róla szó, hogy lenne koncertező felállás. Nekem ezzel kapcsolatban sosem volt problémám, már korábban is megkérdezték mások és mindig azt mondtam, hogy ezt bárki megteheti, számomra ez megtisztelő dolog. Annyi volt a fontos, hogy ne Thy Catafalque név alatt menjen, mert ugye ez nem az. Ezért lett Mezolit a projekt neve. Nem voltak vegyes érzések, minden pozitív volt.

Mennyire folytál bele az effektív szervezésbe, logisztikába, milyen mélyen volt benne a kezed a dalok zenei értelemben vett színpadra állításában?

Semennyire. A szervezéssel kapcsolatban mindent ráhagytam Balázsra, illetve Varga Balázsra, aki a Fekete Zaj részéről dolgozott az ügyön. Ők ketten rakták össze a produkciót. A dalok kiválasztásával kapcsolatban szintén háttérben voltam és azzal, hogy én is felléptem végül pár dalban, csak egy voltam a többi zenész közül, amit nagyon élveztem, ugyanis pont azokat a terheket vették le rólam, amiket nem akartam cipelni, és amik korábban meggátoltak abban, hogy nekifogjak ilyesminek.

Hogyan emlékszel vissza magára az eseményre? Mi maradt meg benned a legélénkebben?

Most már azért eltelt nyolc hónap a koncert után, és úgy látom, hogy életem egyik legnagyobb élménye volt az a nap, tele energiával és váratlanul sok érzelemmel. Jó volt játszani is persze, de ami igazán erősen megmaradt, az az, hogy milyen jó érzés volt együtt fellépni ezzel a csapattal. Erre egyáltalán nem gondoltam előtte. Mert az nyilvánvaló volt, hogy szuper lesz játszani újra Zolcsival azután, hogy tizennégy évvel korábban mindketten utoljára álltunk színpadon az utolsó Gire-koncerten Hódmezővásárhelyen, amin fellépett Lambert is velünk, és ott volt még Szenti Árpi meg Vári Gabi, sőt, Gyula is a Perihelionból, aki a Mezolit dalban eredetileg is énekelt. Erre számítottam. De a többiekből is olyan szeretet és lelkesedés jött át, ami megható volt, és ez biztosan lejött a színpadról is.

0402tc

Egy-két vendégszereplést leszámítva mondhatjuk, hogy hosszú évek óta felhagytál az aktív koncertezéssel. Mennyire támadt fel benned a vágy ismét tavaly, ha feltámadt egyáltalán? Vagy jobb megőrizni egyszeri eseményeknek ezeket a fellépéseket?

A Perihelion egyik düreres fellépésén Gyula megkért, hogy mondjak el rövidke szöveget, amivel a dal kezdődik, amit örömmel vállaltam, de nekem ennyi volt minden fellépésem 2007 óta. Skóciában nem éreztem azt, hogy ez nekem fontos. A zeneszerzés igen, a felvételek igen, az előadás már nem. Én erről kompletten le is mondtam már, egyszerűen nem igényeltem azt, hogy színpadon legyek. Nem szívesen szerepelek, és az évek alatt méginkább visszahúzódóvá váltam, kerek volt az életem enélkül is. Viszont ez a koncert megmutatta, hogy azért még mindig jól tud esni ez, és azt is észre kellett vennem, hogy mekkora igény és szeretet van ezzel kapcsolatban a közönség részéről. A Fekete Zajon adott koncert egyszeri esemény, ebben a formában nem szeretnénk még egyszer ilyet csinálni, így szép a történet. Felvettünk mindent, valószínűleg lesz belőle koncertlemez, hang is, kép is.

Mai fejjel, a mai életkoroddal miben jelent más élményt színpadon állni, mint amikor régen a Gire-ral elég rendszeresen koncerteztetek?

A Gire-ral körülbelül nyolcvan koncertünk volt tizenkét év alatt, ami nem olyan sok, de azért tisztességes. A technika sokat feljlődött persze, de egyebekben én semmi más különbséget nem éltem meg, ugyanúgy izgultam előtte, fent meg már nem. Semmi nem változott, azon kívül, hogy most nem szintiztem, hanem basszusgitároztam. Fizikailag sem tűnt fel az idő szerencsére, mert vigyázok magamra, odafigyelek erre.

Honnan jött a gondolat az akváriumos koncerthez, és milyen lépcsőfokok vezettek a buliig?

A zajos koncert után felmerült, hogy érdemes lenne folytatni, mert mindenki élvezte, de egy fix felállással. Nekem annyi volt a lényeg, hogy tényleg fun legyen. Mindenki érezze jól magát, örüljünk egymásnak meg a daloknak. Amint megvolt a dátum és a helyszín, elkezdtünk dolgozni, és szép lassan el is érünk a fellépésig.

thycatafalque_2

Mennyiben lesz más a koncert nyárihoz képest? Mi az, ami egyértelműen bevált a Fekete Zajon, és mi az, amit inkább el akartatok kerülni?

Nyilván annyiban más, hogy összesen nyolc ember lesz színpadon, nem huszonhat. Ez az, amit el akartunk kerülni. Oda iszonyú kötéltánc árán sikerül összeszervezni ennyi embert, a próbákat, a műsort, nagyon kevés idő alatt. Azt is láttuk, hogy melyik dalok működnek jobban élőben. Erre ugye korábban nem volt lehetőség, de így már vannak támpontok. Persze ez még mindig szinte halálugrás, de több időnk volt felkészülni, és egységesebb az összkép.

Hogy állt össze a csapat? Volt-e beleszólásod a kiválasztásba, a felkérésekbe, volt-e, akit esetleg győzködni kellett? Van-e olyan, akit különösen szerettél volna, hogy ott legyen, de nem jött össze a dolog?

Igen, hárman találtuk ki, hogy kiket szeretnénk, ami nagyon nem volt egyszerű. Mindenképpen a mezolitos csapatban gondolkodtunk, tehát ez adott volt, de onnan meg tényleg bárki jöhetett volna, és igazán nehéz volt választani, több szempontot is figyelembe kellett venni. Volt, aki nem ért volna rá, túl sok zenekara volt, túl sokat dolgozott, külföldön élt. Akiket végül megkérdeztünk, mindenki igent mondott. Én nagyon szerettem volna Zolcsit a Gire-ból gitáron, őt kérdeztem meg először, de ő például kamionozik, egyszerűen nincs ideje, viszont ott lesz majd, segít, amiben tud.

Az egyik legfontosabb közreműködőd a lemezeken Horváth Martina, aki személyes okokból nem vállalta a színpadra lépést, ellenben azóta változtak a feltételek. Ott lesz-e a koncerten, vagy ez a lehetőség most elúszott?

Ott lesz Martina, minden oké, és nagyon örülök neki. És akkor elmondanám itt is, hogy ki mindenki játszik még: Dudás Ivett, Bokodi Bálint és Dudás Gábor ének, Vigh Zoltán és Varga Krisztán gitár, valamint Szenti Árpád dob. Meg akkor én leszek basszuson.

Hogyan kell elképzelni a próbákat egy ilyen nagyszabású eseményre?

Hát, ez a mostani egy normál esemény lesz, egy ugyanolyan koncert, mintha bárki más játszana, szóval nem nagyobb szabású az átlagnál, és ennek megfelelően a próbák is szerintem hasonlóak lehetnek, mint a többi zenekarnál. Hetente egyszer szoktunk általában, otthon pedig mindenki gyakorol még.

thycatafalque_3

Meglepett-e, hogy gyakorlatilag egyből teltházas lett a koncert?

Abszolút. Másfél nap alatt elfogyott az összes jegy az 1280-as Akváriumba úgy, hogy egyáltalán nem volt semmilyen hirdetés, csak kiposztoltuk a Facebookra és az Instagramra az eseményt. Én erre nem számítottam, de mindenki mást is meglepett. Persze örül az ember neki, hogyne, csak én nehezen találom a pontot, amikor ez az igény így megugrott. Egy évvel ezelőtt még szó sem volt semmiről, itthon ültem, mint most, és rakosgattam a gitársávokat a Cubase-ben az aktuális lemezhez. Béke volt és nyugalom.

Vannak-e információid azt illetően, hogy külföldről érkeznek-e rajongók?

Igen, ismerek is sokat, sőt, van, aki már itt is van az Egyesült Államokból. De jönnek Brazíliából is. A Season Of Misttől is itt lesznek, szóval azért tényleg izgalmas, mikor lecsekkol a főnököd.

Milyen műsorra számíthatnak a megjelentek?

Hát nézd, TC-dalok lesznek, különösebb cirkusz nélkül. A Tűnő idő tárlattól kezdve lesz minden lemezről valami. Van tíz album, elég nehéz volt válogatni, több programot is össze lehetne állítani.

Már most lehet tudni, hogy nincs itt vége a koncertek sorának, hiszen az idei Brutal Assaulton szintén lesz Thy Catafalque. Mit kell tudni erről a fellépésről? Kik lépnek majd színpadra, milyen összeállításban játszotok majd, és milyen körülmények között, mekkora színpadon?

Erről egyelőre mi is csak annyival vagyunk tisztában, hogy augusztus 9-én játszunk, a fesztivál első napján, és ugyanez a felállás lesz, mint most, ezen nem szeretnénk változtatni semmiképpen. Még azt sem tudom, mennyi időnk lesz, ezeket az információkat később kapjuk meg.

Dolgozol-e már a következő albumon?

A következő album már tavaly kész volt, viszont csak jövőre fog megjelenni, mivel előtte kijön majd a Mezolit koncertalbum még idén év végén. Úgyhogy én most a következő utáni albumban vagyok benne.

Koncertfotó: Lányi Kristóf

 

Hozzászólások 

 
#6 Bolha 2022-07-02 20:15
Idézet - majomkenyérja:
Szép napot mindenkinek, kivéve azoknak a részeg, kapuzárási pánikban szenvedő suttyóknak, akik egész koncertet végigpofázták, röhögcsélték. Teljes halláskárosodás t kívánok nekik, hogy többé ne kerüljenek az ilyen rendezvények közelébe.
A koncert ettől eltekintve kiváló volt!


Nem tudom mi ez az "új trend", de megőrülök tőle. Meg a gyövésmenés egyfolytában. Beszélgetni kocsmában is lehet, jobbfajtában van is zene, és még olcsóbb is.
Idézet
 
 
#5 majomkenyérja 2022-05-01 12:22
Szép napot mindenkinek, kivéve azoknak a részeg, kapuzárási pánikban szenvedő suttyóknak, akik egész koncertet végigpofázták, röhögcsélték. Teljes halláskárosodás t kívánok nekik, hogy többé ne kerüljenek az ilyen rendezvények közelébe.
A koncert ettől eltekintve kiváló volt!
Idézet
 
 
#4 Nyomi szerencsétlen 2022-04-28 09:26
Lesz majd olyan a koncerten, hogy : lássam azokat kezeket!
jobb oldal! bal oldal!
középen!
És most mindenkiii !!
Aztán öngyújtózás és ringatózás a Zápor közben.
Meg: hej ,hej, hej , gyerünk mindent bele!
Idézet
 
 
#3 Árpi 2022-04-26 13:23
Idézet - Nyomi szerencsétlen:
Az ország legjobb bandái:
1. Ossian
2.Stress
3.Thy catafalque
4.Akela


Depresszió és Dorothy kimaradt :D

Viccet félretéve szinte felfoghatatlan amit Kátai mester letesz az asztalra már több évtizedes intervallumban, de "meg kell érteni", hogy ez a zene a tömegek számára sosem lesz fogyasztható! Szerintem nem is baj, mert nemzetközileg is sikeres produkcióról van szó!
Idézet
 
 
#2 Chris92 2022-04-26 10:11
Az ország egyik legjobb és leginteligenseb b zenei alkotója, alig várom a szombati koncetet.
Idézet
 
 
#1 Nyomi szerencsétlen 2022-04-26 08:45
Az ország legjobb bandái:
1. Ossian
2.Stress
3.Thy catafalque
4.Akela
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.