Shock!

Néha a legkedvesebb lemezeimről a legnehezebb írni bármit is. Így volt ez az új Thy Catafalque lemezzel is, melyet még nyáron, pont a nyaralás előtt egy nappal kaptam meg, gyorsan meg is hallgattam néhányszor, és úgy indultam neki az útnak, hogy utána még napokig csengett-bongott bennem mindenféle részlet a zenéből.

Valahogy nyáron nem akaródzott írnom róla, pedig sokat hallgattam. Volt, hogy úgy keltem fel reggel, hogy megfogalmaztam a fél kritikát, az időn elmélkedtem az elején, aztán nem írtam le és szépen elfelejtődött. Ehhez a zenéhez azonban ősz kell, színes levelek, csípős köd reggelente, ami most adott.

Lássuk, miképp ránt magával a zene, örvénylő világába. Az első dal, a Csillagkohó gyors, sok gitárral, és természetesen Tamás sajátos, már messziről felismerhető szintetizátortémáival. Tényleg sikerült valahogy hangokba önteni az időt, a teret és a végtelent (mint ahogy általában az egész lemezen), jófajta varázslat ez. A második dalban (Neath Waters) jön a meglepetés, amit eddig még nem hallhattunk TC lemezen: loopok, drum'n bass alapok. És ha azt hiszi valaki, hogy ettől puhult és trendivé vált a dolog, az elmélkedjen inkább el arról, hogy néhány rockzenekar felhasznált hasonló dolgokat és attól lettek még művészibbek... Persze kibontakozik itt is a dal, Gerzanits Nikoletta távolról jövő énekével és Bíró Nikoletta hegedűjátékával - ezúttal angol szöveggel. 18 perces mindez, van benne minden, tűz, láz, elhamvadás, csendes szunnyadás, újjászületés. Nehéz, és mégis könnyen befogadható alkotás, de legfőképpen egyedi - nagyon egyedi - és bőven akadnak benne meglepetések...

A Bolygó, bolyongó még "populárisabb" ritmikailag, mint az előző tétel, gitár nincs még, csak később és nem annyira torzítottan, a háttérben valaki monológol, érteni alig, viszont lüktet és forrong a dal, később torzított, monoton szavalással jön Tamás, ketyeg egy óra, idős nő dalol és ez még csak a dal közepe... és a lemez közepéhez közelít lassan, nem is elemzem tovább a dalokat külön, oldalakat lehetne megtölteni azzal mi minden van bennük zeneileg, tartalmilag, érzésileg, képileg...

Néha persze felbukkan a Gire hatása a zenében, de ez nem csoda, meg nem is baj. Tamás versein kívül megzenésítettek egy Ady Endre (Héja-nász az avaron), egy Radnóti Miklós (Zápor - ebben énekel újra Nikoletta) és két Weöres Sándor verset (Az Ősanya szól ivadékaihoz - ez lehetne akár Gire dal is, A medve-ős). Az utolsó pár percben pedig még a gyerek Tamást és húgát is hallhatjuk szavalni egy ősrégi magnófelvételről.

Hihetetlen nagy élmény lenne ez a lemez élőben, vetítéssel, furcsa fényekkel, persze ez megint csak álom. Elképesztően vizuális ez a zene, folyamatosan pörög a fejemben ezerféle kép, hangulat, miközben hallgatom. Csodálatos és nagyon mély, érzelmekkel teli zenei utazásra hív a Thy Catafalque, és lehet pátoszosnak tűnik, de akkor is így érzem: ebbe a lemezbe évmilliókat sűrítettek. Mindig foglalkoztatott az idő és a világegyetem furcsán bonyolult kérdése, de kevés zenénél éreztem azt, hogy megfoghatóan elrepít és közben megértet dolgokat. Most ezt érzem. A booklet is igényes, szépen szerkesztett képileg és tipográfiailag, a hátsó részben olvasható Szerb Antal idézettől meg mindig összefacsarodik a szívem. A cd-n egy régebbi dalra készült klip is megtalálható, valamint a legelső demóról egy dal mp3-ban, hogy halljátok honnan is indult az egész.

A borítón olvasható az alábbi két mondat: "A hangok is képek. A képek is hangok." Most megpróbáltam megvalósítani azt, hogy "A hangok is szavak. A szavak is hangok." Talán valamennyire sikerült... Ennek a lemeznek meg KELLETT születnie. Köszönjük.