Shock!

Az ördög a részletekben lakozik! Gondolom, hozzám hasonlóan sokan elméláznak néha arról, egyik vagy másik kedvencük mitől futott be szép karriert, míg mások mitől maradtak meg mindvégig néhányak kedvencének, annak ellenére, hogy lemezeik minősége alapján bőven megérdemeltek volna némi sikert. Az Artillery ezen az estén kimerítő magyarázatot adott arra, hogy dalaik első osztályú voltának ellenére miért ragadtak meg az underground legmélyebb bugyraiban.

Mikor a helyszínre értem, épp a Megazetor tolta a komplex death metalt, azonban annak ellenére, hogy a legfőbb hatásként velük kapcsolatban emlegetett Death muzsikáját kifejezetten csípem, műsorukból sajnos nem sokat sikerült látnom. Bocs srácok, majd legközelebb!

Tíz év után idén az Artillery egy olyan izmos albummal tért vissza, mely méltó a dán zenekar legendás korai lemezeihez, sőt azt is meg merem kockáztatni, hogy a részemről máig etalonnak tartott By Inheritance is csak egy paraszthajszállal jobb nála, így annak ellenére, hogy a tavalyi metálmániás fellépésük nem volt kifejezetten meggyőző, nem mulasztottam el az újabb randevút. A tavalyi, dvd-n is megörökített katowicei buli talán a harmadik fellépésük volt ezzel a felállással, így joggal reméltem, hogy az eltelt idő alatt érik, csiszolódik a produkció, az élőben magas szinten elővezetésre kerülő dalok pedig feledtetik majd azt a tényt, hogy a zenekar finoman szólva is randa, öreg és kövér.

Sajnos ez nem jött be, a bevezetőben felvetett kérdésemre azonban nagyon egzakt választ kaptam. Bármennyire is szimpatizálok a veterán dán thrasherekkel, azt le kell szögeznünk ugyanis, hogy totál amatőrök. Bájosan amatőrök, az igaz, de mégiscsak amatőrök, ilyen hozzáállással pedig tíz-húsz évvel ezelőtt sem lehetett, most pedig végképp esélytelen bekerülni a felső ligába. Csak néhány apróságot említenék: sokat elárul a turnéról, hogy az eredetileg szintén fellépő Warhead végül nem játszhatott, mert dobosukat a megfelelő papírok hiányában nem engedték be az országba. Kisebb szépséghiba, hogy ő szervezte a turnét... Luxus továbbá, hogy az itthon nem kapható When Death Comes lemezből azért nincs a merch pultnál, mert a zenekar fent felejtette a korongokat a szállodában, továbbá, hogy a pólóikból csak L-es méretűt gyártattak, illetve azok is olyan minőségűek, mint a tizenöt évvel ezelőtti lengyelpiacos hamisítványok. Szóval azért profizmusban ez továbbra sem az Exodus, pedig a dalok meglennének hozzá, ahogy azt a koncerten meg is mutatták.

Mivel tavaly volt már szerencsém az Artilleryhez, tökéletesen tisztában voltam vele, mit várhatok, így nem is lepett meg a kissé öreges produkció, amit a lendületesebb új énekes, Sören Adamsen is csak mérsékelten tudott ellensúlyozni. Mozgás nem nagyon volt a színpadon (való igaz, hely se nagyon), Sören azonban hevesen gesztikulálva, teljes beleéléssel tolmácsolta a dalokat; a maréknyi, ám annál lelkesebb közönség pedig az első percektől kezdve megteremtette a kellő hangulatot, annak ellenére, hogy a hangzás még a Yukhoz mérten is gyengécske volt. A bőgőből szinte semmit nem lehetett hallani, a két gitár is kásásan szólt, a dobhangzással kapcsolatban pedig mindössze annyit jegyeznék meg, hogy A Tribute to St. Anger. Az ének viszont jól szólt, és bár be-becsúszott néhány gyengébb Sören-sikoly, én maximálisan meg voltam elégedve az énekes teljesítményével.

A körülbelül hetvenperces program zenei részével sem volt gond amúgy, egyszer ugyan akadt némi szétcsúszás, de ilyen a legnagyobbaknál is előfordul. Az viszont nem, hogy kábel-probléma miatt kétszer is le kell állni a bulival, mert Michael Stützer hathúrosából egész egyszerűen nem jut el a jel a hangfalakba. Ettől függetlenül azonban bőven élvezhető volt a koncert, mely nagyjából fele-fele arányban állt klasszikus dalokból, illetve a When Death Comes szerzeményeiből. Rögtön a Rise Above it All-lal nyitottak, melyet szép sorjában követtek a többiek: When Death Comes, 10.000 Devils, Upon my Cross I Crawl és The End. Jó volt látni, hogy ezeket ugyanúgy üvöltötték a rajongók, mint a régi klasszikusokat, melyek közül a By Inheritance lemezről a címadó mellett a kihagyhatatlan Khomaniac is felcsendült. Sajnos R.I.P. ezúttal nem volt, ellenben kárpótolt érte a The Challenge és a The Almighty kettőse, valamint az 1999-es B.A.C.K. lemezről egyedüliként elővezetett Cybermind.

A ráadás kb. hatvan perc után következett, mely természetesen nem is lehetett más, mint a Terror Squad. Kisebb meglepetésemre jött még egy nóta, a talán kevésbé nyilvánvaló Out of the Sky, majd a Stützer fivérek vezette csapat végleg levonult a deszkákról. Annak ellenére, hogy a dán zenekar még mindig nem túl tigris élőben, illetve több kihagyhatatlannak hitt nóta is kimaradt ezúttal (At War with Science, Deeds of Darkness, Time Has Come vagy a fentebb már említett R.I.P.) összességében jobb volt ez a koncert a tavalyinál. Az is biztos azonban, hogy az Artillery még mindig lemezen az igazi, élőben inkább csak középszer.