Shock!

Iced Earth és Annihilator! Nem egy rossz párosítás, főként ha figyelembe vesszük, hogy Jon Schaffer és brigádja eléggé eltűnt az utóbbi években. Mindehhez csak bónusz, hogy idei lemezével végre egy olyan anyagot tett le az asztalra a Waters-művek is, melyért évek óta az először tudok igazán lelkesedni.

Így hát mit volt mit tenni, egy szerdai napon a munka befejeztével rögtön kocsiba vágtuk magunkat, hogy esetleg még a nyitó Turisas koncertjébe is beletekinthessünk. A budapesti közlekedésért és az autópályákért felelős felsőbb erők ezúttal mind mellénk álltak, így már a második Turisas nótát sikerült elérni. A középkori parasztok és hegyi trollok keresztezéséből született arcok kellemes kis bulit csináltak, harmonikával és hegedűvel megbolondított folk metaljukat jól vették az osztrákok, más kérdés, hogy idehaza a magyar közönség biztos szétrúgta volna a ház oldalát egy ilyen koncerten. Sógorék azért eléggé más természetűek, de a Turisas nekik is bejött, a Rasputyin című Boney M feldolgozás és a záró Battle Metal alatt meg tényleg nagy örömködés folyt. Annyira nem stílusom a Turisas muzsikája, de félórás programjuk kifejezetten szórakoztató volt.

Eléggé meglepődtem, mikor a beharangozott kezdési időpontnál öt perccel korábban (!!!) felhangzó Annihilator intrót követően a nyakában gitárral megjelenő Dave Padden nem középre iramodott, hanem szép szerényen megállt a színpad jobb szélén. A totál ismeretlen, új bőgősnek jutott a középrész, míg Mr. Waters baloldalt foglalt helyet. Csodálkozásom még nagyobb volt, mikor a nyitó King of the Killt Jeff tolta el, csakúgy, mint a soron következő, új lemezes Operation: Annihilationt, melyet egyébként a Metalon is ő énekel. Mosolyom rögtön fültől-fülig szaladt, tiszta libabőr volt jó tíz év után ismét a riffek varázslóját hallani a mikrofon mögött. Sajnos azonban szó sincs arról, hogy a főnök másodgitárossá fokozta volna le Dave Padden énekest, hiszen a harmadik Clown Parade-et már ő nyomta, csakúgy, mint a hátralévő műsor döntő hányadát. Innentől kezdve abszolút sláger-parádévá alakult a program, hiszen előbb a Set the World on Fire következett, majd a thrash himnusz W.T.Y.D., amiben Jeff ismét magához ragadta a mikrofont.

A Never, Neverland lemezről a címadón kívül a Phantasmagoria fért bele a szűk háromnegyed órába, majd az Alice in Hell zárta a sort, mely annak ellenére aprított, hogy Dave azért küzdött a sikolyokkal. Megmondom őszintén, meglepődtem, hogy ilyen jó formában van az Annihilator, bár azok után, hogy az első két nótát Jeff tolta el, annyira elfogott a nosztalgia, hogy bármilyen csapnivaló produkciót le lehetett volna nyomni a torkomon!

Bizonyára sokan emlékeznek arra a napra, mikor a Petőfi Csarnoknál, a koncert kezdete előtt egy órával derült csak ki, hogy a Horror Show turnéval mégsem érkezik hozzánk az Iced Earth gárdája. Ahogy az lenni szokott, a vám-problémák miatt elmaradt koncert pótlása valahogy „elfelejtődött”, így végleg lemaradtunk a három színpados, mega IE koncertről. Az azóta eltelt évek alatt aztán teljesen kicserélődött a banda tagsága, de az igazából mindig is Jon Schaffer + éppen aktuális énekese című alakulat egyetlen igazi érvágása a 2001. szeptember 11. után magába szálló karizmatikus frontember, Matt Barlow távozása volt. Helyét nem kisebb kaliber vette át, mint a sikolygép Tim „Ripper” Owens, akivel a frissiben elkészült Framing Armageddon lemezt turnéztatja épp a csapat, én meg kilenc év után (hihetetlen, hogy repül az idő) ismét Iced Earth bulin találtam magam.

Sajnos az új lemezhez nem volt szerencsém eddig, de a koncerten hallottak alapján nagy gond nem lesz vele. Ha jól emlékszem, négy vagy öt új nóta is elhangzott, sőt, a nyitány is az új lemezről érkezett, ezek alapján pedig a Glorious Burden egyenes folytatásának tűnt az anyag. Ripper nekem a szívem csücske, így – sokakkal ellentétben - sosem voltam hajlandó izgatni magam amiatt, hogy frontemberként nem tartozik éppen az élmezőnybe. Megelégedtem azzal, hogy úgy énekel, ahogy senki más, ehhez képest nem zavart az időnként tényleg kissé esetlen megjelenés. Egyértelmű viszont a javulás ezen a téren. Ripperünk, úgy tűnik, igazán kiválóan érzi magát az IE soraiban, és ez a színpadon is látszott. Grimaszolt, mozgott, buzdította a népeket, mosolygott sokat, meg is kapta nem egyszer a Ripper-Ripper kórust.

Mivel az új lemez a Something Wicked folytatása hivatalosan, nem csoda, hogy a program is erre, illetve a friss alkotásra épült, megfejelve az elmaradhatatlan Dark Saga slágerekkel, illetve pár korai gyöngyszemmel. Külön vártam ezt a koncertet amiatt is, hogy vajon Ripperrel hogy fognak szólni az első két lemez thrashes, sikítós témái, és a ráadásban eltolt Iced Earth minden várakozásomat felül is múlta. Nem meglepő módon Timnek nagyon fekszenek ezek a magas, sikálós témák. Jó lett volna még egy Colourst vagy Pure Evilt is hallani, be kellett érnünk viszont a természetesen ezúttal is Schaffer által énekelt Stormriderrel. A koncert egyértelműen legnagyobb meglepetése és egyben fénypontja is a Glorious Burden félórás eposzának, a Gettysburgnek megidézése volt, melyből a második és harmadik nap megzenésítése hangzott el, a lemezen is libabőrös Schaffer-Ripper duettel.

Érdekes módon – Jeff Watershez hasonlóan – Jon Schaffer sem vesztegette idejét a zenekar tagjainak bemutatására, azt viszont sikerült összerakni, hogy a bőgőt a Winter’s Bane-ből és Beyond Fearből is ismerős Dennis Hayes kezelte, kiváló ritmusszekciót alkotva a régi/új dobos Brent Smedleyvel. Az új szólógityós Troy Steele-től viszont nem haltam el túlzottan. Jellegtelen fazonjához passzolt kissé színtelen játéka is, így egyértelműen ő volt a gyenge pontja a produkciónak, illetve a hangzás, mely néhol nem volt méltó a muzsikálás színvonalához.

Sajnos az Iced Earth mindig az a zenekar volt, akiknek – ki tudja miért – sosem jött össze az igazi áttörés. Igazán megérdemelték volna már eddig is, de ezt a koncertet látva megint megbizonyosodtam róla, hogy még mindig kenterbe verik a mezőny kilencven százalékát. Remélhetőleg a következő körben valaki hozzánk is leszervezi a bandát, biztos vagyok benne, hogy sokan várják az anno beígért koncert pótlását még ma is.