Shock!

Három előzenekar társaságában (melyek egyike a honi Ektomorf volt) érkezett hozzánk a múlt hónapban a német Kreator, aki egy igen erős lemezt adtak ki. Sajnos Farkas Zotyáék bulijáról az interjú miatt lemaradtam, a Dark Tranquillity pedig egyáltalán nem az én zeném, így csak a Hatesphere-ről írnék néhány gondolatot. Számomra teljesen új volt a srácok muzsikája, eleddig sem koncerten, sem hanghordozón nem találkoztam velük. Zenéjükről hol a Hatebreed, hol a Slayer, hol pedig a klasszikus death csapatok jutottak eszembe. Alapvetően nem volt rossz, de az emlékezetes momentumok, a gitárszólók (elvétve volt csak néhány) nagyon hiányoztak. Az volt a baj, hogy semmit nem lehetett visszaidézni az aktuális nótából amint vége lett, így eléggé összefolyt a produkció.

Kilenc óra után nem sokkal viszont már a Kreator uralta a színpadot. Középen az Enemy of God borítójáról ismert fej nézett le a publikumra, előtte pedig szépen felsorakozott Mille és kompániája. Nem sokat cicóztak a srácok, rögtön az új lemez címadójával kezdtek, majd jött a lemezen szintén második Impossible Brutality. Kezdetben volt egy kis gikszer, nem úgy szóltak a gitárok, ahogy kellett volna, de hamar helyrerázódott a cucc, így azt mondhatjuk, faszán szólt a koncert (bár azért néha el-elveszett egy-két szóló).

Harmadiknak jött a kettes Kreator címadója, a Pleasure to Kill, amire aztán rendesen be is indult a közönség. Lemezen nem igazán csípem ezt a nótát, de itt nagyot ütött. Negyediknek érkezett a Phobia és ezután álltak meg először Mille-ék, addig ugyanis minden teketória, duma nélkül darálták a műsort. Ez egyébként az egész koncertre jellemző volt, jöttek sorban a nóták és alig-alig volt csak pihenő egy-egy 10 másodperces konferansz erejéig.

A műsor elején az újabb keletű nóták túlsúlya volt a jellemző, itt kapott helyet az új lemez 5 nótája (a már említett kettőn kívül a Suicide Terrorist, a World Anarchy és a Voices of the Dead), valamint olyanok, mint a Violent Revolution, a Reconquering the Throne, a Renewal, és a Coma of Souls-ról a People of the Lie, ami egyértelműen a koncert egyik legjobb pillanata volt, a szintén a műsor közepén helyet foglaló Extrem Aggressionnel egyetemben.

A program előrehaladtával aztán fokozatosan átvették a régi klasszikusok a terepet, jött a Terrible Certainity, a Betrayer és persze Ventor most is lenyomta a Riot of Violence-t. Amellett, hogy ebben a nótában énekelt is, végig jól dobolt, hozta a lemezeken hallható témákat, bakik, melléütések nélkül. A többiekre sem lehetett panasz, de azért persze hogy Mille vitte a prímet. A szűkszavú konferanszok kellően hatásosak voltak, vörös fénnyel és Mille démoni gesztusaival megtámogatva.

Szinte megállás nélkül nyomták le a másfél órát, hogy az All of the Same Blood és a Betrayer után rövid időre levonuljanak. Persze hogy volt ráadás is, amit a Coma lemez Terror Zone-ja nyitott, majd jött a nagy meglepetés: Ripping Corpse a Pleasure to Killről! Azt hiszem erre a kíméletlen nótára senki sem számított! Közel sem volt azonban vége a bulinak, hiszen előtte még el kellett üvöltenünk vagy ötször, hogy It’s Time to Raise the Flag of Hate, majd a Tormentor zárt az estét! Vicces, hogy ebbe egy kis baki csúszott, ami azért fura, mert ez a legrégebbi nótájuk, még a Kreator előtti időkből, ráadásul minden bulin kihagyhatatlan… Ennyi azért bőven belefért.

Így, habár az előbandákból nem sokat sikerült összecsipegetnem, Kreator koncertnek zseniális volt az este, kezdem bánni, hogy “csak” kilencest adtam a lemezre!