Shock!

Pár nappal a grandiozitásában szinte felülmúlhatatlan Heilung-koncert után ezúttal megnéztük, hogyan működnek a tribal muzsikák minimálban. Az eredetileg az A38 tetőteraszára meghirdetett attrakcióval kapcsolatban első körben az terjedt el, hogy az időközben megérkezett árhullám szimplán kihúzza a fellépést a naptárból, fél napnyi találgatás után megérkezett az örömhír arról, hogy a Dürer Kert be tudta fogadni aznapra a rendezvényt. Elvben kétfős produkcióval dolgozik mindkét fellépő, a Dürer kistermét pedig mintha pont erre a méretre kalibrálták volna, nem mellesleg a telt házat közelítő nézősereg is könnyebben összejöhetett így, ami minden buli hangulatának jót tesz. Indulhatott a sámánkeresés szeptemberi második fordulója.

A szibériai illetőségű, és örökségükből bőséggel merítő Nytt Landra is azon a bizonyos 2022-es Fekete Zajon találtam rá, ahol a tuti kedvencek mellett estéről estére avattam új felfedezetteket is, többek között Lili Refrain, a Master Boot Record vagy a Kaelan Mikla vált azóta is visszatérő vendéggé nálam. Azt a hatást, amit fesztivál egyik legegyedibb kialakítású színpadán, a Deltán, egy nyári estén, a csillagos ég alatt gyakorolt rám a teljes ismeretlenségből a Pakhalenko házaspár, másodszorra nyilván nem vártam már, de abban némi alappal reménykedtem, hogy az atmoszféra azért visszaköszön. A Nytt Landot okkal sorolják ahhoz a vonalhoz, amelyet manapság elsősorban a Wardruna és a már emlegetett Heilung neve fémjelez, de előbbiek esetében én találtam némi olyan pluszt, amivel a műfaj headlinereihez képest érdekessé tudott válni számomra is a produkció.

A hazai support, a mindössze pár éve alakult Itinera is ezen a színtéren küzd, ők is felbukkantak már a Fekete Zajon, ahogy más tematikus fesztiválokon is, és a látottakból ítélve a saját táboruk is kezd kialakulni. Ha néhány dolog máshogy alakul, hozzám is közelebb férkőzhettek volna, de ehhez sajnos több minden is hiányzott. Horváth Anett és Nagy Ádám párosa zömmel konzerv elektronikus alapokra ad elő népdalokat magyar nyelven, és itt a „konzerv" jelző nem minősíteni szeretne, inkább azt szemlélteti, hogy nagyon kevés volt a valódi hangszer a színpadon, az éneken kívül szinte minden gépről érkezett, sőt, pár vokálsávot is szoftveresen pakoltak hozzá a zenéhez. A kisterem jól szólt, a hangulatot sikeresen megalapozta az Itinera, hiszen Anett erős, szép hanggal bír és lelkesen be is mozdul, ha kell, nekem összességében erősen művi, hangulatában pedig túlzottan flower power volt az előadás, főleg a főkolomposokhoz képest.

A Nytt Land már színpadra lépésével meglepetést hozott, számomra legalábbis új fejlemény volt, hogy extra dobossal vonultak fel (Natasha kezében eleve szinte folyamatosan ott a sámándob), ami az összhangzatnak határozottan jót tett. Náluk se megy minden élőben, de amit csak lehet, saját erőből oldanak meg, Anatolij egyértelműen felnő a felesége mellé, és rengeteg autentikus hangszerrel ismerteti meg azokat, akik elég közelről figyelik az eseményeket. A táncoló sámán szerepében Natasha pedig rendkívüli technikával, precízen és szépen énekel, akkora erővel, hogy olykor húsz centire áll a mikrofontól. A torokének is előkerült mindkettejüktől, a prímet persze az asszony vitte, és számomra mindig megdöbbentő ezt a technikát egy nő szájából hallani, nem is tudok ráunni. Némi szünettel és ráadás előtti levonulással együtt nagyjából nyolcvan percet játszottak, ami még pont nem bizonyult soknak.

A konkrét setlist ebben a közegben talán nem is annyira lényeges, a Völuspá Áðr Burs Synirjének hangjaira érkezett meg közénk a trió, amit a hősidőkből exhumáltak számunkra, ezzel is emlékeztetve arra, hogy milyen régóta köztünk járnak már. A szimplán a zenekar nevét viselő első albumuk 2014-ben, vagyis pont egy évtizeddel ezelőtt jelent meg, és azóta sem nagyon múlt el úgy egy év, hogy ne jelentkeztek volna valami újdonsággal. Közben folyamatos alakulásban volt a koncepció, ahogy tagok fellépőgúnyája is, Natasha esetében ez a jelenleg használt, arcra illesztett félkoponyás megoldás tényleg roppant hatásos. Szépen megszerkesztett ívet bejáró rituáléjuk ráadása „természetesen" a Slipknot Wait And Bleedjének feldolgozása volt, amelyhez a legutóbbi klipjük is született, és ami a stúdiós változatban nem igazán érte el nálam a kívánt hatást, de élőben nagyon kellemes kollektív megőrülést eredményezett.

Kétségtelenül virágzását éli manapság a tribal vonal, és nyilván a túltermelést itt is azok a zenekarok fogják túlélni, akik hitelesen, egyedi fűszerrel képesek tálalni a saját produkciójukat. A magam részéről továbbra sem fogom szénné hallgatni a stílust, egyszerűen nincs szükségem mindebből egy bizonyos mennyiségnél többre, de a Nytt Land éjsötét, kábító atmoszférája mindenképpen olyasvalami, aminek szívesen adom meg magam.

Fotó: Dürer Kert