Shock!

Valamiért ez a turné nem akar minket. Első körben ugye elmaradt az egész, most meg a helyszínre érve szembesülhettünk azzal, hogy a Carnal Forge és a Suicidal Angels technikai okok miatt elmarad.

Egy este hat zenekart végignézni erőteljesen próbára teszi az embert, főleg ha igazából az utolsó kettő érdekli – de így az elmaradásokkal még mindig maradt négy. Az első hazait le is késtük, már a Kill With Hate próbálta a két kezemen megszámolható nézőközönséget valahogy beizzítani. A formáció már pár éve létezik, de igazából tavaly óta komolyodtak be jobban. Krisztián, a méretes viking frontember a Sin Of Kainből, illetve a fej nélküli gitáron játszó Olt Ákos az Archaicból volt számomra ismerős, ráadásul Ákost ebben a műfajban kifejezetten tehetséges gitárosnak tartom. Brutális, technikás death metaljuk egyelőre még inkább csak brutális, főleg a dobtémákon lehetne sokat agyalni ha a komplexebb irányba szeretnének elmozdulni, az összevissza elfutások helyett karakteres témákkal kellene megtámogatni az egyébként is igen sűrű zenét. Valahol középtájt volt egy dal, amire igazán felkaptam a fejem, a többi egyelőre így elsőre elment mellettem, de mivel a csapatnak ez volt a második koncertje, úgyis fognak még formálódni minden tekintetben. A legfontosabb, hogy arcot adjanak a daloknak, ne olvadjanak bele a soktucat hasonló zenekar közé.

Utánuk következett az este mélypontja, az igazi büntetőbrigád bolgár Eufobia - noha elsőre olaszoknak tippeltem őket. Pár tizenévesnek tűnő kölyök úgy gondolta, hogy zenekarosdit játszik, és gyakorlatilag minimális tudással összekalapáltak pár „nótát”, majd vélhetően befizették magukat a turnéra, mert máskülönben elképzelni nem tudom, hogy ember önként meghallgat ilyen jellegtelen bandát. Jó, hát az, hogy egy zenekar bolgár, már hendikeppes, de attól még az ember az Onslaught előtt nem egy rakás fakezű óvodást szeretne látni, akiken öt percig még el lehet röhögcsélni, de a hatodik percben már inkább beszélgetne az ember, csak a hangerő miatt nem lehet. És ekkor már az sem szórakoztató, hogy a Boborján-frizurás gitáros/hörgős (nevezzük csak Luiginek, de lehetne akár Béla is) egy személyben testesíti meg azt, hogy „hogy ne nézzünk ki színpadon”: térdeit szorosan összezárva aprókat roggyant a zenére, a gitárt a mellbimbója előtt pengeti valami irtózatosan szerencsétlen módon. Hjaj. Srácok, menjetek vissza az iskolapadba matekot tanulni még úgy 5-6 évig, ez a rockzenészesdi túl korai nektek.

Valentin Szilvia

Tipikus: e turné budapesti állomása először elmaradt, utána meg csak félig került rá sor… A Carnal Forge-ot baromira megnéztem volna, de ismeretlen okokból nem léptek színpadra Budapesten, így aztán a bolgár büntetőosztag után rögtön a pár éve életre kelt brit underground thrash legenda, az Onslaught következett. Mivel a zenekar tavalyi visszatérő lemeze, a Killing Peace minden túlzás nélkül ellenállhatatlanra sikeredett – a megjegyezhetetlen dalokkal teli, semmilyen új Testamentet például gond nélkül kenterbe veri – , nem volt kérdéses, hogy ezt bizony látni kell, még akkor sem, ha jóelőre tudtam, hogy az isten háta mögötti, rettentően rosszul és nehézkesen megközelíthető Avalonban azért hagy majd maga után némi kívánnivalót a dolog. Ez sajnos így is lett, hiszen a hely akusztikája gyárilag pocsék, ráadásul még túl is hangosították a bandát, így aztán az első pár dalból alighanem csak egy fülsiketítő kását érzékeltem volna, ha nem ismerem az Onslaughtot. Mivel azonban nem ez a helyzet, egyből nyilvánvaló volt, hogy a zenekar baromi jól és erőteljesen nyomul, legyen szó akár a rettenetesen ronda, Nige Rockett gitárosról, akár a hidrogénszőkén virító Steve Grice dobosról, vagy a visszatért klasszikus frontemberről, a sportos formájú, hosszú fekete hajú Sy Keelerről, aki a hibbant sikolyokat és a torokszaggató, acsargó üvöltözést is egyaránt tökéletesen hozta.

Cseppet sem meglepő módon a Steve Grimmett-tel készített In Search Of Sanityről nem játszottak semmit, a program gerincét a Killing Peace dalai mellett a klasszikus The Force-ról és a Power From Hell debütről kiválogatott patinás ’80-as évekbeli szerzemények képezték. Sajnos 40-50 nézőnél nem gyűlt össze több, de a bandát ez láthatóan nem zavarta, épp ugyanolyan energiával és lelkesedéssel vezették elő a szögelős indulókat, mintha e létszámnak a százszorosa lett volna jelen, Sy pedig rokonszenvesen, közvetlenül kommunikált a csekély méretű közönséggel.

A hangulatra ennek megfelelően nem lehetett panasz, hiszen egy Onslaught bulira aligha téved le az ember csak úgy véletlenül: a megjelentek mind-mind jól ismerték az életművet, ráadásul a pólók és felvarrók láttán is úgy éreztem magam, mintha csak visszarepítettek volna 20 évvel korábbra. A Killing Peace, Burn, Seeds Of Hate típusú új kedvencek mellett óriási élmény volt hallani a Metal Forces, Fight With The Beast, Demoniac féle ősrégi darabokat (bár az utolsó lemez Twisted Jesusának orbitális Seasons In The Abyss idézeteire azért itt is csóválnom kellett a fejemet), a ráadás pedig természetesen a Power From Hell volt, hogy aztán a zenekar alig egy óra után levonuljon a deszkákról.

Igazi farmermellényes, magasszárú edzőcipős csipegetős thrash buli volt ez a régisulis fajtából, és ha nagyon őszinte akarok lenni, tulajdonképpen még a szar hangzás is csak az este kultikus jellegét erősítette. A lényeg pedig az, hogy mostoha körülmények ide vagy oda, az Onslaught bizony 2008-ban is nagy császár, így mindenki sajnálhatja, aki lemaradt róluk, ráadásul ennyire nevetséges összegért.

Draveczki-Ury Ádám