Shock!

Április végén jelenik meg a Pestilence legújabb kiadványa, a Levels Of Perception, amely gyakorlatilag egy best of, azonban teljes egészében újra felvett dalokkal. Az ilyesmi egy kicsit azért mindig necces, a Levels meg eleve hendikeppel indul, hiszen a banda eredetileg egy mesterséges intelligencia által készített borítóba merészelte volna csomagolni, erre a hírre viszont olyannyira felháborodott rajongóik egy része, hogy végül újradizájnolták a cuccot. Ugyan hivatalosan még nincs kint az anyag, a turnén már lehet kapni, így Budapesten is beszerezhető volt, ahová a holland alapcsapat két hasonszőrű brigád társaságában látogatott el.

Death metalban nem könnyű újat mutatni, tény viszont, hogy nem is feltétlenül van igény mindenkitől a műfaj megújítására. Az estét nyitó Bodyfarm sem tartozik a reformerek közé, a holland négyes kifejezetten tradicionális, old school halálmetálban utazik, és ugyan jobbára már sokszor hallott panelekből építik fel dalaikat, azok között pár olyan is található, mely túlmutat a becsületes iparosmunkán, mint például a szettjüket záró Dreadlord és Dark Ages kettőse. Az utrechti brigád 2009 óta aktív egyébként, a tavalyi Ultimate Abomination pedig már az ötödik nagylemezük, így nem meglepő módon élőben is kifejezetten jó, rutinos alakulat benyomását keltették.

A belga Carnation 2013-as megalakulása óta változatlan felállásban nyomja, így nyilván náluk sem volt gond a rutinnal meg az összeszokottsággal. Ráadásul baromi durván dörrentek meg, ez az atom hangzás pedig még egy lapáttal rátett előadásuk intenzitására. A Carnation nem ragaszkodik olyan feltétlenül a műfaji keretekhez, ahogy azt a Bodyfarm teszi, ráadásul énekesük, a corpsepaintben és bajuszban feszítő Simon Duson sem egy tipikus death metal frontember, így zeneileg számomra az ő műsoruk volt az izgalmasabb. Programjukat harmadik nagylemezükre, a 2023-as Cursed Mortalityre húzták fel, aminek kábé kétharmada el is hangzott, az epikus, hét perc feletti címadóval együtt. Mikor a buli előtt lepörgettem a korongot, akkor is ez a tétel fogott meg a legjobban, és kíváncsi voltam – elsődlegesen a benne hallható dallamos énektémákra tekintettel –, élőben is be merik-e vállalni. Szerencsére be merték és Simon kifejezetten jól hozta a melodikus vokálokat is. Ráadásul úgy tűnt, a közönségnek is ez a dal jött be legjobban, igen komoly moshpit alakult ugyanis ki rá, ami aztán a koncertet záró, brutálisan aprító Stench of Death – Necromancer kettőssel sem hagyott alább.

Ahogy fentebb írtam, ugyan még meg sem jelent a legfrissebb Pestilence-cucc, már változott a csapat felállása, hiszen a Levels Of Perceptiont felbőgőző Joost van der Graaf már nincs a fedélzeten, helyette lassan egy éve egy bizonyos Roel Käller kezeli a négyhúrost. Nincs ebben persze semmi meglepő, hiszen a bandában régóta Patrick Mameli képviseli az állandóságot, a Pestilence gyakorlatilag összeforrt a nevével az elmúlt évtizedekben. Patrick van annyira rutinos, öreg róka, hogy mindig pontosan tudja, milyen arcokkal kell körülvennie magát. A figyelem persze most is a kifejezetten kistestű, fej nélküli gitárral elsőre meglehetősen furcsán festő főnökre irányult, de a többiek is hibátlanul teljesítették feladatukat: a technikás, összetett detah metal dalok hibátlanul csúsztak ki az ujjaik alól. Valami technikai gikszer azért lehetett odafönt, a buli első felében ugyanis meglepően hosszúra nyúltak néha a számok közötti szünetek, és olykor úgy tűnt, kisebb kupaktanácsot is tartanak a dobcucc előtt, de kifelé fikarcnyi problémát sem lehetett érzékelni.

A koncertet nyitó Morbvs Propagationem még nem szólt igazán jól, de aztán hamar kitisztult és kellő erőt kapott a hangzás, innentől pedig nem volt más dolgunk, mint élvezni a lemezminőségben elővezetett klasszikusokat. Ez pedig ezúttal szó szerint értendő, hiszen a nyitónótán kívül egyedül a Deficvs fért be a legutolsó stúdióanyag Exitvmról, a többi mind a banda két legklasszikusabb cuccáról, a Consvming Impvlse-ról és a Testimony Of The Ancientsről érkezett, megfűszerezve a 21. századi Pestilence legjobb anyagáról, a Resurrection Macabre-ról előkapott 3 tétellel, az egymás után eltolt Devouring Frenzyvel és a címadóval, meg az utolsó előttiként érkezett Horror Detoxszal. A tizennégy tételes koncert kétharmadát tehát az 1989-es és 1991-es két alaplemez tételei tették ki, a mérleg nyelve pedig hajszálnyival a Testimony felé billent, hiszen utóbbiról öt dal hangzott el, szemben az Impvlse négy számával. Nekünk pedig a színpad előtt más dolgunk nem is volt, mivel széles mosollyal az arcunkon, izomból bólogatva élvezni az olyan alapvetéseket, mint a The Process Of Suffocation, a The Secrecies Of Horror, a Chronic Infection, a Twisted Truth, a Dehydrated vagy a Land Of Tears.

Kifejezetten erős turnécsomagot hozott hozzánk a Pestilence, az estére pedig az ő szuperfeelinges, hibátlan koncertjük tette fel a koronát. Aki otthon maradt, bánhatja.

A zenekari fotó a turné kassai állomásán készült.