Shock!

A napos áprilisi szombaton történő spontán debreceni kirándulás koncertlátogatásban végződött, és mivel főleg az Isten Háta Mögött miatt indultunk útnak, ejtettem pár kósza könnyet azt hallván, hogy ők sajnos nem tisztelik meg a Hangfogó klubot. De így is három produkciónak lettem szem és fültanúja, a Stereochrist előtt a Monkey Cave és a Mood Reflect adott ízelítőt munkásságából. A városban nem ez volt az egyetlen rockzenei rendezvény, így a látogatottság sajnos elég gyér volt.

A Monkey Cave (tudjátok, majomcsapda…) elvileg másodikként lépett volna fel, de dobosuk elég rossz bőrben volt, így inkább egy rövidített, de velős műsorral, elsőként álltak a színpadra. Nem tudtam, hogy milyen zenére számítsak, de konkrétan a figyelmembe ajánlotta a csapatot egy ismerős. Kb. háromnegyed órányi keménykötésű, igényes zenét kaptam, változatosságra törekvő énektémákkal, főleg az első dalok közt elhangzó népies (kimondom: Aebsence-es) hangulatú dal jött be. Mindenképp ajánlott az irány, mert sokkal érdekesebbnek, karakteresebbnek éreztem (főleg ének terén), mint a későbbi üvöltős-zúzós szerzemények némelyikét.

A sajátos mozgáskultúrával rendelkező énekes srác nagy beleélést tanúsított, saját nótáknál és feldolgozásoknál egyaránt. Utóbbiakkal a csapat jó ízléséről és rátermettségéről tett tanúbizonyságot, hisz a Tool Parabola (hú!!) és a Perfect Circle Judith dala mellett kellemes meglepetés volt a zárásként elnyomott Tuonela-lemezes Amorphis nóta, még ha a frontember hangja addigra érezhetően elfáradt és inkább üvöltötte, mint énekelte a refrént. A közönség jól vette a lapot Monkey-éktól, a srácoknak pedig köszi, hogy a körülmények ellenére vállalták a fellépést.

Majd jött a Mood Reflect, akik a buli előtt elhintett szórólapjukon (ami önmagában nagyon jó ötlet) elég merész kijelentéssel hirdetik magukat. A név alapján - meg a Stereochristtal való fellépés miatt is - valami sötét, atmoszférikus zenét képzeltem el, ami talán megindokolná az “új irányzat a rock/metal zenében” (vagy hasonló, egy vezető rocklapból idézett) szöveget. Ám amit a négyes elővezetett, az bizony “csak” hangulatos heavy metal zene, újító, előremutató elképzelést nem sokat találtam benne. Cseppet sem rossz, de még nem kiforrott, profi produkcióra vall a dolog, hanem az első nagyobb lépésre, ami CD-mellékletként talán sok emberhez eljutott, élőben viszont nem hasított annyira.

A félmeztelenül küzdő basszista instrumentális megmozdulása viszont dicséretes volt, és az angol nyelvű ének tényleg ének volt, a feldolgozásokban aránylag hűen hozva Hetfield (Enter Sandman) és Mustaine (Symphony of Destruction) kollégák jellegzetességeit, viszont a sikításokat és nyüszítő hangokat tessék elfelejteni, nagyon furán hatottak. A múlt évezred nevezett klasszikusai legalább megmozgatták az elég passzív jelenlévőket, de erősítették azt az érzést is, hogy a Mood Reflect nem a járatlan utakat keresi.

A teljes cucc-csere után felvonuló Stereochristot még Felföldi Péter énekével láttam a Sziget Talentum Színpadán vagy 3 éve, szóval sejthető volt, hogy az erős bemutatkozó lemez után új énekessel kiálló csapat már nem az útkeresés fázisában van, de még így is meglepett az a vehemencia, amivel Hegyi Kolos (aki valamikor a Mood zenekar egyik alappilléreként ontotta a kősziklányi riffeket) és társai kiálltak. A Smack the Sun kezdő riffjére végre a tömeg is megmozdult, én pedig megkerestem azt a pontot a nézőtéren, ahol a gitár és a bőgő összjátéka a legjobban kivehető. Először fura volt a témákat egy gitárral hallani, de a Yamaha Billy Sheenan-modellel kiálló Megyesi Balázs nagyon jól tömörített a gitár alá. Makó Dávid pedig Anselmo öccse lehetne, kiállásban és énekügyileg is eléggé ilyen irányba tendál, amire a két feldolgozás is rásegített: I'm Broken és Bury Me in Smoke.

A koncert legmeglepőbb momentuma az volt, mikor a Pantera dal előtt egy kedves leányzó a színpadra felsurranva nyilvánosan megkérte barátja kezét - eszméletlen világban élünk! - majd a zenekar belecsapott a lecsóba, Dávid sokszor a nagy mosollyal ölelkező párocskának üvöltötte, hogy "You're broken!", így minden jelenlévő láthatta, hogy a srácoknak a feelinges doom zene mellett a romantika is a vérükben van.