Shock!

Az immár másfél évtizede egyfajta családi vállalkozásban készülő Kaptár-sorozat említésekor szinte mindenkinek a gagyi és ostoba jelzők ugranak be, meg persze a meztelenül ébredő, majd később vörös ruciban és csizmában zombikat hentelő Alice, azaz Milla Jovovich. És bármenyire is igaz, hogy a sorozat darabjai semmiképpen sem nevezhetők jónak (egyedüli kivétel ez alól talán az első rész lehet), mégis van egyfajta sajátos hangulata és bája a filmeknek, ami a geekeken kívül (az alapot ugyanis a Resident Evil néven futó, igen népszerű játékok adták) azokat is megfoghatja, akik képesek a helyén kezelni egy olyan film-sagát, amely semmi másról nem szól, mint egy zombik és mutánsok végeláthatatlan sorát pusztító, iszonyú dögös csajról.

A Kaptár-filmek alapja és motorja tehát Milla Jovovich, aki tökéletesen formálja meg Alice-t, a „girls with guns" zsáner nonpluszultráját. Milla alakítása persze kimerül annyiban, hogy hatalmas szemeit meresztgeti a kamerába, de nem is kell ide több, a filmek így is, úgy is kizárólag miatta működnek. A 2003 óta a színésznővel egy párt alkotó rendező, Paul W. S. Anderson pedig tökéletesen húzta is rá a franchise-t kedvesére, aminek köszönhetően A Kaptár - Utolsó fejezet immáron a hatodik (és közel sem biztos, hogy az utolsó) rész. Azt ugyan nem mondanám, hogy Alice felett eljárt már az idő, de tény, hogy a korai, kifejezetten sokat mutató Milla helyett ezúttal egy kissé talán túlzottan is beöltöztetett, sokszor Bruce Willishez hasonlóan leharcolt állapotú Alice-t kapunk. Azonban ha a szíved eddig megdobbant érte, akkor alakja most sem fog hidegen hagyni, az tuti. Détár Enikő szinkronja ráadásul kifejezetten passzol a karakterhez, úgyhogy ez bizony egyike azon kevés mostani mozinak, amiket szinkronnal érdemes megnézni.

A 2012-ben kiadott, ötös sorszámú, Megtorlás alcímet kapott fejezet ott ért véget, hogy az Alice köré gyűlt maroknyi csapat a Fehér Ház tetején néz szembe vagy egymillió CGI-zombival, a folytatás azonban már az ostrom, és Alice-ék veresége után indul azzal, hogy hősnőnk kimászik Washington romjainak törmeléke alól. Innentől kezdve aztán beindul a megszokott Kaptár-cselekmény: mindenféle mutánsokon keresztül jutunk el szép lassan a régi ismerősökig. Dr. Alexander Isaacs (a.k.a. Ser Jorah Mormont), Albert Wesker és a Vörös királynő szinte már kihagyhatatlan, de tovább emelve a jócsaj-indexet, ismét előkerül Claire Redfield is, akinek még 2010-ben, a negyedik résszel veszett nyoma. Ők ketten pedig a szokásos forgatókönyv szerint – vagyis nulla sztori mellett – futnak versenyt az idővel, közben azonban végre magyarázatot kapunk egy csomó olyan kérdésre is, amik az első rész óta megválaszolatlanok voltak. Kiderül, ki és miért hozta létre a Védernyő vállalatot, mi volt a céljuk a T-vírussal, kiknek állt érdekében a felhasználása, miért alkották meg az ellenszerét is, és egyáltalán kicsoda Alice valójában. Hatalmas megfejtéseket és boszorkányos csavarokat persze senki ne várjon, de így legalább el lehet helyezni valahová a filmeket, amik eddig leginkább csak lógtak a levegőben.

Ha fentiekből még nem derült volna ki, a Kaptár-folyam hatodik fejezete továbbra sem egy Remény rabjai vagy A pillangó-hatás, de semmivel sem rosszabb, mint az eddigi részek voltak. Ha tehát ismered a korábbi filmeket, illetve nincsenek irreális elvárásaid, akkor az Utolsó fejezet is hozza a szintet, annak ellenére, hogy az akciójelenetekben (azaz a film kábé hatvan százalékában) iszonyú gyorsak és így rendkívül idegesítőek a vágások, de az első negyedóra után ezt is megszokja az ember.

Bár természetesen szinte kötelező lehúzni a filmet, a magam részéről megkaptam tőle, amit akartam, így bízom benne, hogy Alice filmvégi mondatai azt jelentik, lesz még folytatás. Milla Jovovich a formáját elnézve még ötven évesen is simán lesz olyan bőrben, hogy szörnyetegeket kaszaboljon.