Shock!

Duff McKagan a Guns N' Roses basszusgitárosa – a szőke punk és az L.A.-i legenda neve örökre összeforrt. Ha így nézzük, Slash könyvéhez hasonlóan itt egy újabb félresikerült kísérlet annak bizonyítására, hogy akit az Appetite For Destructiont annak idején kipöfögő gőzmozdony húzása közelről megcsapott, írhat-e valaha is nagybetűs önéletrajzot. Úgy értem, csakis önmagáról. Duff kétségtelenül bemutatta, hogy létezik élet a zenekaron túl, el lehet szakadni a kultusz buborékától, sőt, teljes életet lehet élni azon kívül is. A GN'R-nek azonban nem csupán az árnyéka hatalmas, de örök viszonyítási pont is marad minden, a soraiban megfordult zenész számára, nem beszélve az alapítók egyikéről. Az It's So Easy... pedig nem más, mint e rettentő bonyolult viszonyrendszer szavakba foglalása – remek kivitelezésben.

Valahol muszáj lesz a saját viszonyom tekintetében is színt vallanom, ezért itt az elején rögtön bevallom, hogy számomra Duff mindig is a GN'R legellenszenvesebb tagja volt, ezt a távolságtartást pedig a punkszíntérrel vállalt közössége részemről csak erősítette. Aki hozzám hasonlóan a Use Your Illusion-korszakban ismerte meg a bandát, jó eséllyel szintén reménytelen alkoholistának látta őt akkoriban, aki élete diadalát is szenvtelen kábulatban hagyta maga körül a porba hullani. Ez persze csak egy tizenéves rajongó felületes nézőpontja, az eltelt évek, és főleg az Appetite megismerése jócskán árnyalta azután ezt a képet, de ha a testetlen galambként fel-felröppenő Gunsra gondoltam, az ő személye azóta is a háttérben maradt. Éppen ideje volt tehát, hogy ez a könyv mindezen változtasson.

A magyar kiadás időzítése persze elsősorban azért tökéletes, ami idén a bőgőssel és maradványaiból exhumált zenekarával történik – ez pedig már kétségkívül a hihetetlen-de-igaz kategóriája. Amíg pedig saját szemünkkel is meggyőződhetünk végre ennek az utópiának a valóságáról, itt van Duff véres-kegyetlen sztorija 2011-gyel bezárólag. A történet velejét természetesen nem is adhatja más, mint egy zenélésre született baráti társaság nagy felemelkedése, majd felmorzsolódása, és pont utóbbi az, amiről még bő két évtized távlatából sem szívesen olvasok. Nem túlzok, egy családi tragédia megrendítő csapásával ért fel számomra az, ami a GN'R-rel a '90-es években történt, és az utóbb megismert sztori maga is annyira szomorú, és éppen kiszámíthatóságában kiábrándító, hogy szívem szerint kompletten kitépném a Nagy Zenei Történelemkönyvből. Írja azt bármelyik gunner.

Ami azonban az egyik oldalon az aranytojást tojó tyúk végelgyengülésig kopasztása volt, az Duff számára a visszakapott életet és az újonnan kitűzött célokat jelentette. A könyv legfőbb tanulsága az ő elképesztő lelkierejének bemutatása, hiszen hősünk legalább kétszer ért életében a semmiből a csúcsra: először művészként, azután pedig emberként is. Ez egy óriási sztori, és Duff (némi szerkesztői segítséggel) ki is hozza belőle a legjobbat, annak ellenére, hogy nem sokkal korábban még egy rövid főiskolai esszé megírása is csaknem kifogott rajta. Főhősünk azonban az a fajta, akit a lehetetlennek tűnő kihívások csak még keményebb munkára sarkallnak, így ez a keménytáblás, még éppen tűrhetően vastag kötet bármely hasonló munka mellé odahelyezhető a polcra. Ha pedig a magyar nyelvű felhozatalt nézzük ebben a szegmensben, akkor az év zenei tárgyú könyve címet is könnyedén zsebelheti majd be.

Nyilván kikerülhetetlen volna az összevetés a nemrégiben végre magyarul is megjelent Pantera-ügyi visszatekintéssel, amely ráadásul szintén egy basszusgitáros „háttérember" gondolataiból merít, de mégsem élnék ezzel – inkább szimplán annak örvendek, hogy végre mindkét munkát begyűjthetjük magyar nyelven is. Külön öröm, hogy a fordítói/szerkesztői munka itt is gondos és igényes, amely téren jelen könyv esetében Ádámunknak is komoly érdemei voltak. Az itt megfogalmazott gondolatok pedig minimum érdemesek arra, hogy mindenki átértékelje az álláspontját a szerzővel és elképesztő zenekarával kapcsolatban. Részemről nemkülönben.