Shock!

2019. december 9-én meghalt Marie Fredriksson, tizenhét évvel élve túl azt a diagnózist, amely annak idején nagyjából egy évet jósolt neki, és amivel ez az önéletrajz is elkezdődik. Nem is kezdődhet mással, a könyv ugyanis nem kíván szigorú biográfiaként végighaladni a Roxette énekesnőjének történetén: ez itt Marie sztorija mindarról, amit ő maga fontosnak tartott elmesélni addigi életéről. Az eredeti kötet 2015-ös keltezésű, és roppant sajnálatos, hogy a magyar kiadásra csak az említett tragédia oldalvizén kerítettek apropót. Ez a pár oldal ugyanis egy újrakezdett élet ünneplése – ahogy az eredeti, svéd cím is mondja: Kärleken till livet – Életszeretetem. Akár egyetlen este alatt elolvasható, szűk 250 oldalnyi, nagyon sűrű érzelemvihar, tollba mondva.

Szintén csak Marie-nak köszönhető, hogy nem oszlik a könyv egyértelmű fekete és fehér lapokra, a hatalmas törésponttól az időskálán mindkét irányba elindulva egyaránt folyamatos hullámvasút a teljes utazás. A vidéki szegénységből, egy váratlan tragédiát feldolgozni képtelen, diszfunkcionális családtól eljutunk a Roxette sikereinek tetőpontjáig, amikor a tornádó szemében sem volt sokkal könnyebb embernek maradni, mint a 2002-es diagnózis után. A magyar olvasók csupán elképezhetik Marie státuszát hazájában, ahol tulajdonképpen már akkor sztárnak számított, amikor Per Gessle társaságában megírták első angol nyelvű dalaikat, majd ellovagoltak az a világhírnév felé. Ebből adódik aztán az is, hogy a svéd bulvárlapok mindenkor szívügyüknek tekintették minden vele kapcsolatos történést megcsócsálni, nem kevés fájdalmat okozva ezzel az énekesnőnek és családjának.

A könyv kíméletlenül, név szerint oda is vág a magánélet szentségét hírből sem ismerő firkászoknak, de tartósan nem időz el sem itt, sem a világraszóló sikerek taglalásánál. Átlagemberen messze túlmutató élettapasztalatával a főhős ugyanis mindenekelőtt a pozitívumokat hangsúlyozza: az őrület közepette megtalált, életre szóló szerelmet a '90-es évek elején, és egy végtelen, kiúttalan küzdelem derűs perceit. Mindezt pedig alapjaiban határozza meg maga a zene, hiszen már nagyon korán világossá vált, hogy ez a svéd lány előadóművészként, alkotóként hatalmas dolgokra hivatott. És bár a dalszerzői „versenyt" nem nyerhette meg a slágergyárként funkcionáló Gessle ellenében, a kezdetektől fogva a Roxette megszólalásának meghatározó eleme volt – nem csupán a szőke nő a klipekben, akin olyan jól mutattak a feszes bőrruhák. Míg Gessle a tökéletesre polírozott popzenét, Marie Fredriksson a rock'n'rollt hozta az egyenletbe.

Roppant szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a 2015-ös turnén még mi is láthattuk a színpadon Marie-t, hiszen a sugárkezelések és az operációk következményei lassanként végleg maguk alá gyűrték még az ő elképesztő akaraterejét is. Ez a könyv még abban az időszakban készült, amikor többé-kevésbé győztesnek érezhette magát ebben a harcban, így a végkimenetelt félretéve, állva tapsolhatunk a bámulatos életút és a bejárt táv nagyságrendje láttán. Azt pedig külön megköszönhetjük, hogy a lehető leghitelesebb forrásból olvashatjuk mindezt. A mából visszanézve pedig a tanulságot se feledjük, hiszen bár nem búcsúajándéknak szánta, a könyv ebbéli minőségében is páratlan. Kevesen tudnak így elköszönni.

„Itt fejezzük be ezt a könyvet. Tavasz van! Imádom a tavaszt, és örülök, hogy újra itthon lehetek. A feketerigók dalolnak. Ezt felismerem, bár sok más madárcsicsergést elfelejtettem. A feketerigók énekére mindig is emlékezni fogok."