Shock!

A kitartás előbb-utóbb meghozza gyümölcsét – tartja a közvélekedés. Nos, a magam részéről jócskán tudnék ellenpéldákat hozni, azonban tény, hogy a veterán kanadai metalosok esetében végül csak összejött némi siker végre-valahára. Konkrétan a róluk illetve az ő sztorijukról szóló This Is Anvil! című filmre gondolok, illetve arra a figyelemre, ami ennek sikere nyomán feltámadt irányukban. Az elpusztíthatatlan Lips és kis csapata ettől persze még nyilván nem fog giga-arénákban nyomulni 70-80 ezres publikumok előtt, de esetükben már az is valami, ha normális turnéra tudnak menni, korrekt kiadói-terjesztői háttérmunka áll mögéjük, és esetleg még meg is veszik az emberek az albumaikat. Eddig ugyanis jobbára híján voltak mindezeknek,és leginkább az énekes-gitáros-főnök Lips mérhetetlen kitartásának, és némi vakszerencsének köszönhetik, hogy eddig is talpon tudtak maradni.

Holott tudni kell róluk, hogy a nyolcvanas évek első felében a jövő egyik nagy ígéreteként bizony együtt emlegették őket például az akkoriban indult Metallicával és Slayerrel is. A sorsuk végül kevésbé alakult szerencsésen, az akkortájt hirtelen felívelt thrash hullám sem az ő malmukra hajtotta a vizet, így aztán maradt nekik az underground lét küzdelme és keserű kenyere, évtizedeken keresztül – egészen a film megjelenéséig és sikeréig. Csak remélni tudom, hogy adott ez nekik annyi löketet, hogy egy kicsit nagyobb megbecsülés övezze őket ezután. Teljesen megérdemelnék ugyanis.
A Motörheadhez vagy az AC/DC-hez hasonlóan különben ők is makacsul ragaszkodnak a saját maguk által évtizedekkel ezelőtt kialakított hangzásvilághoz, aki tehát valamelyest ismeri a munkásságukat, azt nagy meglepetés most sem éri majd. Aki pedig még nem találkozott velük eddig, annak dióhéjban annyit kell tudnia: nyers, pőre, cicomamentes old school heavy/speed metalt tol a brigád, jól hallható Motörhead és – kisebb részben – Black Sabbath hatásokkal, mindezt intenzív, zúzós módon elővezetve. A magyar felmenőkkel rendelkező dobos, Robb Reiner személyében egyébként a műfaj egyik leginkább alulértékelt ütőse kalapál náluk: játékáról csak annyit, hogy körülbelül ő az egyetlen, akit esetlegesen el tudnék képzelni Mikkey Dee helyén a Mocifej soraiban. Muzsikájuk egyedi ízét nagyban határozza meg az ő játéka, valamint Lips mester bumfordi, de mégis szerethető antihangja, valamint zseniálisan fifikás szövegei.

Ha a csapat utóbbi másfél évtizedét tekintem, akkor a Speed Of Sound mellett nálam kétségkívül az előző korong, a This Is Thirteen viszi el a pálmát. Az új cucc is ezt a vonalat viszi igazából tovább, csak talán egy fokkal kevesebb kiemelkedő pillanattal, és több, a saját múltjukból visszaköszönő utánérzéssel. A Dave Grohl stúdiójában felvett korong különben nagyon klasszul szól, nyers, dögös, vaskos és dinamikus egyszerre, ahogyan azt ez a fajta muzsika megkívánja. A pörgős tempójú címadó – és albumnyitó – nótában Lips hangja önmagához képest meglepően mély fekvésben szólal meg, de később aztán már a korábban megszokott módon recseg a fickó orgánuma. Az ezt követő, szintén húzós When Hell Breaks Loose, valamint a doomos-sabbathos témákra építő New Orleans Voo Doo rögtön két nagy kedvencem a CD-ről, akárcsak a Turn It Up, a kissé borultabb-reptetősebb This Ride, vagy a fúvósokkal is megbolondított instru Swing Thing. Az én verziómon hallható még két bónusznóta is: a The Station szintén a jobb momentumok közé tartozik, míg a Tonight Is Coming zeneileg kevéssé érdekfeszítő, a szövege azonban végtelenül jópofa, és egyben tipikus Lips. A pár helyen diszkrét aláfestés gyanánt megszólaló Hammond orgonának a magam részéről pedig nagyon örülök, a számomra egyik legkedvesebb hangszerről lévén szó.

Sajnos pár relatíve laposabb dal is becsusszant ezúttal (például Fuken Eh!, Conspiracy, Paranormal), ugyanakkor a lemez ezekkel együtt is jócskán hallgatható, a csapat pedig továbbra is szerethető, ahogy eddig. Az Anvil kis mikrovilágában a helyzet lényegében nem változott, a saját maguk receptje szerint, a trendekre és az elvárásokra magasról téve végzik a dolgukat, ahogy mindig is tették – maximális tisztelet nekik ezért!