Nincs új a nap alatt. Ezt az unalomig koptatott közhelyet jómagam is számos alkalommal koptattam még tovább, azonban most sem tehetek másképp. A Black Mountain-féle retro muzsika esetében ugyanis ez az egyetlen mondat elmondja a lényeget.
Mondjuk itt legalább nem kizárólagosan a Sabbath/Led Zep/Purple szentháromság témáinak újrafeltalálásáról van szó, sokkal inkább a Pink Floyd jelentette a követendő mintát, abból az időből, amikor Roger Waters már magához kaparintotta a kormányrudat, de még nem építette fel az önmagát a külvilágtól (és egyre inkább saját zenésztársaitól is) elválasztó Falat.
Aztán sokszor megidéződnek a Jefferson Airplane/Grateful Dead típusú üveges tekintetű hippibandák is, de a '60-as évek végének, '70-esek elejének valamennyi ismertebb csapatának hatása kihallatszik a zenéből - nincs hiányzó. Leginkább tehát egy eredetiségtől teljesen mentes pszichedelikus rock hallható itt, ami ennek ellenére remek hallgatnivalót jelenthet az arra fogékonyak számára, hisz funkcióját maradéktalanul betölti. Vagyis – a lemez címével ellentétben - vegytisztán felidézi egy olyan kor hangulatát, mely rég letűnt ugyan, ám hatása mind a mai napig markánsan érződik korunk rockzenéjében (is).
Különös csapat ez a vancouveri Fekete Hegység. Mert míg féltve őrzik underground státuszukat - független kiadónál maradnak, és a társbanda Pink Mountaintops-ot is dirigáló Stephen McBean énekes/gitáros vezetésével a Black Mountain Army zászlaja alatt maguk köré gyűjtik a British Columbia-i rockbandák nagy részét - addig második albumukon ott figyel egy Stay Free elnevezésű dalocska. Ami olyan, mint egy kisujjból összerántott, nem is túl jól sikerült, lírai hangvételű David Gilmour szerzemény, ám a Peter Parker névre hallgató ízeltlábú harmadik mozibeli eljövetelekor erre a dallamra mászik fel New York felhőkarcolóin, és ez elég is a lemez sikeréhez. A megérdemelt sikerhez, teszem hozzá sietősen.
Mert az In The Future a lendületesen nyitó Stormy High azonnal rögzülő, Wolfmother-ös (akarom mondani Zeppelines) gitártémájától az Amber Webber énekesnő finoman borzongató, Björköt és Dead Can Dance-t idéző kínzóan szép dallamai által uralt Night Walks zárásáig tisztességgel összerakott, becsületes munka. Jobbára megnyugtató, otthonos érzést árasztó hallgatnivaló, egy-két igazán zseniális pillanattal, amilyeneket az extra-pszichedelikus Wucan, az echte Ozzys énekdallammal operáló Evil Ways, valamint személyes kedvencem, a kiadatlan Jefferson Airplane nóta képzetét keltő Queens Will Play rejtenek. Ez utóbbira vétek lenne nem készíteni klipet.
A majd egy órás játékidő ellenére szerencsére túl sok üresjárattal sem találkozhatunk, a fent említett Stay Free nekem mondjuk már egészségtelenül slágeres, és a hipnotikus, jócskán elszállt Bright Lights sem képes mindvégig fenntartani az érdeklődést a szűk tizenhét perce (!) alatt, de ez még bőven belefér.
Meglepő kalandoktól mentes, ám mindvégig kellemes utazásban lesz része annak, aki felkaptat a Fekete Hegység tetejére. Az ilyen zenére az ügyes tolvajmunkától a tökéletes múltidézésig sokféle vélemény megfogalmazható, a magam részéről jelen állás szerint egy nyolcasra jók. Aztán, hogy mondjuk két éve múlva előkapom-e a sorból az In The Future-t, az jó kérdés.
