Shock!

Kezdhetném Ádámtól és Évától, vagyis azzal, hogy a tengerentúli Big 4 mellett bizony létezik egy úgynevezett Teuton Thrash Trió is, melynek a Kreator és a Sodom mellett tagja a legendás Destruction is. Mivel azonban mindezzel úgyis tisztában vagy, ha ezeket a sorokat olvasod, inkább bele is csapnék a közepébe.

A Destruction anno kultikus csapat volt, akik kiváló lemezeket pakoltak le az asztalra, a '90-es évek elején azonban náluk is megborult valami, melynek az lett a következménye, hogy először a basszer/énekes/főnök Schmier repült a bandából, majd egy közepes lemezt követően bele is álltak a földbe. Neo-Destruction néven később három kiadvány is megjelent, de ekkorra már nem beszélhettünk az eredeti zenekar létezéséről. Gondoljunk csak bele, lenne-e létjogosultsága egy Steve Harris nélküli Iron Maidennek?

A lényeg azonban nem is ez, hanem az, hogy 2000-ben az All Hell Breaks Loose lemezzel egy olyan visszatérést produkáltak, amely előtt mindenképpen csak megemelt kalappal lehetett megállni, és a lendület, az erő azóta is töretlen. Bár egy-két, inkább csak korrektnek nevezhető cucc is becsúszott az azóta eltelt egy évtizedben, összességében a Destructionről mégis elmondható, hogy erősebb, mint valaha.

A legutóbbi, egyébként igen erősre sikeredett D.E.V.O.L.U.T.I.O.N. óta három év telt el, és a korábban kissé túl sűrűn érkező korongok hibái az eltelt időnek köszönhetően ezúttal sem mutatkoznak. A Day of Reckoningen bizony egy fia töltelék sincs, ugyanúgy maximálisan kidolgozott, remek nótákkal teli a lemez, mint legutóbb. Az Inventor Of Evil gyengébb pillanatait tehát végérvényesen sikerült maguk mögött hagyni.

A lemez irgalmatlanul erősen indul, a The Price pusztító sebessége ellenére igazi Destruction sláger, és a magas színvonalat a soron következő nóták is tartják. Középtempós gyilok (Armageddonizer) éppúgy van ismét, mint elmaradhatatlan, a metal dicsőségét hirdető himnusz is (Devil's Advocate). A címadó valahogy az Allience Of Hellhoundzra emlékeztet, épp csak sokkal jobb, a Sorcerer Of Black Magic pedig olyan, mintha egy Mad Butcher korszakos nóta feltuningolt verzióját hallanánk. Főriffjét minden old school Destruction fan imádni fogja.

Az újjáalakulás óta megbízhatóan működő Schmier-Mike tengely mellett a változást időről-időre a dobosok jelentik, most épp a bandában kilenc évet lehúzó Marc Reign helyére érkezett egy lengyel srác, bizonyos Vaaver, akivel maximálisan elégedett lehet a tábor. Jómagam sok különbséget nem vélek felfedezni Marc és közte, Vaaver ugyanis ugyanolyan feszesen és energikusan csépeli a bőröket és legalább annyit használja a duplázót, mint elődje – lásd például a záró Sheep Of The Regime-et. Játékába nem lehet belekötni, csakúgy, mint Mike jellegzetes riffelésébe sem, amelybe ezúttal mintha egy fokkal több régisulis elem vegyült volna, mint legutóbb. Schmier pedig Schmier: jellegzetes, magasan acsarkodó hangjával hozza a tőle már jól megszokott énektémákat és dallamokat, melyek közül néhány kifejezetten remek is akad, halld például a Destroyer Or Creatort.

A háromnegyed órás lemez mindennemű üresjárat nélkül gyalul a földbe bárkit, aki veszi a bátorságot, hogy belépjen Schmierék birodalmába. Az anyag erősségét mutatja, hogy még az utolsó dalra is bőven jutott energia, a pörgős, duplázós Sheep Of The Regime ugyanis a lemez egyik legjobbja, amely a limitált verzión szereplő bónusz track, a DIO-féle Stand Up And Shout feldolgozása előtt még egy utolsó löket adrenalint pumpál az ember szervezetébe.

A 2002-es Sziget óta várom, hogy végre újra lássam a Destructiont élőben, és a Day Of Reckoning alapján elmondható, hogy csúcsformában érkeznek majd hozzánk március 11-én az Overkill és a Heathen társaságában. Thrashereknek kihagyhatatlan buli lesz, csakúgy, ahogy a Day Of Reckoning is az.