Shock!

november 08.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Helloween: 7 Sinners

Alighanem Michael Weikath is érezheti, hogy a Helloween a 25 éves jubileumra kiadott speciális önfeldolgozó válogatásalbummal alaposan elvetette a sulykot. Én legalábbis hajlamos vagyok ezt belelátni a 7 Sinners határozott keménységébe, noha az újkori Helloween a jellegzetes hülye vicceket leszámítva sosem töketlenkedett feleslegesen.

megjelenés:
2010
kiadó:
SPV / Steamhammer
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 37 Szavazat )

Ezeknek a vicceknek is megvan amúgy a maguk helye, különben is jó, ha egy heavy metal zenekar nem veszi magát feleslegesen komolyan (baromi unalmas lenne, ha minden bandában Joey DeMaiók zenélnének...). Hosszú évekkel ezelőtt beletörődtem abba, hogy Weikathnak egyszerűen muszáj minden lemezen tréfálkoznia egyet, legfeljebb menetrendszerűen léptetem a Perfect Gentlemaneket, Laudate Dominumokat és társaikat... Ezúttal azonban a veterán germán metalosok is tudatában lehettek, hogy a borzasztó Unarmed után vissza kell adni a csalódott hívek hitét, ugyanis az új albumon nyoma sincs bohóckodásnak. Az eredmény önmagáért beszél: a tíz évvel ezelőtti The Dark Ride óta nem született ennyire szigorú – és nem mellesleg ennyire erős – Helloween lemez.

Nem mintha a 2007-es Gambling With The Devillel bármi gond lett volna egyébként, sőt: Hamburg hősei a kissé formátlan Rabbit Don't Come Easy és a címe miatt eleve komoly hendikeppel induló Keeper Of The Seven Keys: The Legacy után ott találtak vissza a helyes vágányra. Ezúttal azonban még tovább mentek, mert a lemez néhol már-már meglepően agresszív, ez azonban mindig is jól állt nekik. Attól persze nem kell tartani, hogy átváltottak volna valami tőlük idegen módon durvába: a Helloweenben minden korszakban óriási dalszerzők játszottak Kai Hansentől Roland Grapowon át egészen Uli Kuschig, és a jeles sor egyik legtehetségesebb tagjával, Andi Derisszel a fronton amúgy is fizikailag lehetetlen lenne fogós dallamoktól mentes zenét játszani. Vagyis képzelj el egy olyan Dark Ride-ot, ami annyira azért nem éjfekete, az energiaszint és a harapós, riffcentrikus megközelítés azonban hasonló.

Tényleg annyira erősek a dalok, hogy az embernek már a nyitó Where The Sinners Go – Are You Metal? – Who Is Mr. Madman? hármas után sem jut eszébe az Unarmed rettenete, csak átadja magát a hangulatnak. Vagyis nem tudok egyértelmű csúcspontokat kiemelni, inkább úgy jó az egész album, ahogy van, és garantáltan minden szerzemény megtalálja majd az utat a hallgatókhoz. Nyilvánvaló slágerek persze akadnak, ehhez mindig és értettek. A már említett nyitó trió mindenképp ezek közé tartozik, de a Weikath-féle Raise The Noise is irgalmatlanul eszi be magát az agyba lejjebb hangolt gitárjaival és együtténeklős – de szigorúan sörhabmentes – refrénjével. A fuvolaszólón (!) elsőre persze nagyot néz az ember, ám összességében ez is teljesen a helyén van itt. Refrénben a World Of Fantasy is igen erős, arról nem is beszélve, hogy az alapriffjében határozott '80-as évek-beli Savatage hangulatot vélek felfedezni. Ha már itt tartunk, a speedelősebb Long Live The Kingben meg Judas Priest akad elég nagy mennyiségben, de ez ugyebár sosem volt újdonság a Helloweennél. Mivel többször is előcitáltam a Dark Ride-ot, hiba lenne nem megemlíteni a You Stupid Mankind mélyen zakatoló staccato gitárjait, amennyiben pedig a melodikusabb dolgaikért lelkesednél, a Smile Of The Sunt tudom ajánlani. És persze nincs Helloween album összetett, komplex eposz nélkül sem, de ezúttal még itt is igyekeztek direktre venni a figurát, arról nem is beszélve, hogy a 8 percet közelítő Far In The Future zárás önmagában véve is elég sötét, vészjósló hangulatú. Igazából csak a The Sage, The Fool, The Sinnernél érzem azt, hogy inkább valami maxi B-oldalán lenne a helye (már persze ha még léteznének napjainkban maxik), de ez a Weikath-szerzemény sem rossz, egyszerűen csak erősebb a többi nóta.

A 7 Sinners a zenekar kevésbé bombasztikus, kevésbé monumentális, komolyabb és szigorúbb oldalát villantja fel, mégis minden összetevő ott figyel rajta, amitől ez a banda csak valaha is jó volt. Tradicionális heavy metalban az új Accept eléggé verhetetlen idén, de ezzel a feszesre húzott, súlyos lemezzel a Helloween is alaposan letette a névjegyét – immáron sokadszorra. A Gamblingre három évvel ezelőtt csak 7 pontot adtam, amit már nem sokkal utána is sajnáltam, most azonban nem követek el hasonló hibát.

 

Hozzászólások 

 
#2 Dead again 2015-10-28 11:00
Mekkora lemez!
Idézet
 
 
+3 #1 Guest 2011-01-01 10:40
A The sage... nekem a kedvencem, és szeretem a Perfect Gentlementet is 94'-ből - izlések és pofonok. Amúgy mindennel egyetértek!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.