Shock!

Az elmúlt évek során szép számmal akadtak olyan időszakok, mikor nem sok esélyt adtam volna arra, hogy valamikor még új Moby Dick korongot foghatok a kezembe. Az ezt megelőző Se Nap, se Hold 2005-ben látott napvilágot, és bár azóta volt Ugass kutya! újrakiadás meg 25 éves jubileumi koncertlemez, és élőben is feltűntek a srácok legalább évente párszor itt-ott, azért sok mindent elárul, hogy még a Tisztítótűz és a Golgota között sem telt el új stúdióanyag nélkül annyi idő, mint A holnapok ravatalán lemezt megelőzően. Pedig akkor még egy pár éves szünetet is beiktatott a csapat.

Szóval már annak is örülni kell, hogy egyáltalán megszületett a kilencedik Dick lemez, az pedig, hogy még jó is, csak hab a tortán. Emiatt mondjuk akkor sem aggódtam komolyabban, mikor még egy hangot sem hallottam az új cuccból, Smiciék ugyanis mindig komoly minőséget képviseltek itthon, és ez még akkor is igaz, ha a Tisztítótűz lemezzel alaposan megosztották a rajongótábort. Az is egy igényes anyag volt, csak éppen más jellegű, mint a korábbiak, így sokan nem tudtak megbarátkozni vele, ami nagyban hozzájárult a banda 1998-as feloszlásához.

Ilyen veszély ezúttal nem fenyeget, és anélkül, hogy nekiállnék töriórát tartani a Soproni Ászok munkásságából – ezt rövidesen megteszi majd helyettem Smici mester egy terjedelmes interjúban –, legyen elég csak annyi, hogy csakúgy, mint az újjáalakulást követő két lemez esetében, ezúttal sem fog egyetlen régi vágású fan sem elégedetlenkedni a dalok hallatán. Nem véletlen, hogy a csapat leginkább a Kegyetlen éveket emlegeti, ha az új lemezről kérdezik őket, hiszen A holnapok ravatalán valóban talán ezt a klasszikust idézi legjobban. Meg persze a Se Nap, se Hold anyagot, amelynek egyenes folytatásaként fogható fel, zeneileg és a szövegek tekintetében egyaránt.

Pusztai Zoli, a csapat ötödik tagja és állandó szövegírója a garancia a Moby Dicktől már megszokott, végtelenül életvidám, könnyed és jókedvű szövegekre. Mindezt persze sokkal árnyaltabban teszi, mint a Hungaricánál, úgyhogy a direkt politikai állásfoglalás szerencsére ezúttal is elmarad. Nincs értelme sokat vesézni a dalokat, ez itt ugyanis tíz pusztító thrash gránát a műfaj hazai veteránjaitól, a megszokott minőségben, és a csapat klasszikus soundjához hű, ám a mai követelményeknek maximálisan megfelelően felturbózott hangzással. 35 percnyi színtiszta thrash metal, semmi több. Bár a lemezanyag elég homogén, van pár nóta, amelyekről már most tudni lehet, hogy tartósan napirenden lesznek a koncerteken. A sokáig címadóként emlegetett, nyitó Durván akár a vulkán is ilyen – nem véletlen, hogy erre készült a klip is – , de ezen kívül is számos méregerős téma került a lemezre. Az Indul a boksz, valamint a Se Nap, se Hold világát vegyítő második szám, A semmi talapzatán is nagy kedvencem, ahogy a full nyomasztó és depresszív Bölcső és koporsó és a középtempós Éjfél után tíz perccel is, de gyakorlatilag az összeset felsorolhatnám, ugyanis végig egységesen magas a színvonal.

A holnapok ravatalán nem váltja meg a világot, és nem hat akkora erővel, mint anno a Kegyetlen évek vagy a Körhinta tette, de az azóta jócskán megváltozott zenei atmoszféra miatt ez nem is várható el tőle. Ez itt tehát „csupán" egy kiváló Moby Dick anyag, egy száz tonnás thrash monolit, amely garantáltan letaglóz majd mindenkit, aki vevő az ilyesfajta muzsikára. Ráadásul a lemez limitált kiadásához bónusz DVD is jár, rajta három, a stúdiózásról készült werkfilmmel, a Durván akár a vulkán klipjével, valamint a csapat 1998-as búcsúkoncertjének komplett anyagával. Igencsak megéri tehát az árát.