Shock!

A norvég billentyűs, Andy Winter annak ellenére maradt szinte észrevétlen a prog/black színtéren, hogy az utóbbi években a stílus ikonjaival állt módjában együtt muzsikálni. Fő zenekara az évek óta erősen kérdőjeles státuszban létező Winds, ez a formáció pedig utoljára 2007-ben jelentkezett hallgatnivalóval, a különösebb port nem kavart Prominence And Demise képében. Emberünknek erre a furcsa szólólemezre az említett album szinte valamennyi érintettjét sikerült újra összetrombitálnia, ez a névsor pedig továbbra is rendkívül vonzó. A dobok mögött Jan Axel „Hellhammer" Blomberg, a gitáros pedig Carl August Tidemann, akiknek játékára így együtt az Arcturus olyas klasszikusairól emlékezhetünk párás szemmel, mint az Aspera Hiems Symfonia és a La Masquerade Infernale. Ez azonban csak a csábítás egyik fele.

Tél Andris kivette az egyenletből az általam is a Winds Achilles-sarkának érzett Lars Eikind énekest, és számos izgalmas vendéggel énekeltette fel szerzeményeit. A már a Prominence And Demise-on is felbukkant Agnete M. Kirkevaag (Madder Mortem), Dan Swanö (Edge Of Sanity, Nightingale), Lazare (Solefald, Borknagar) triumvirátuson kívül egy-egy dalban a mikrofon elé lép Heidi S. Tveitan (Star Of Ash, Peccatum), John Haughm (Agalloch), Kjetil Nordhus (Tristania, Trail Of Tears, Green Carnation), Paul Kuhr (Novembers Doom, Subterranean Masquerade) is, de Lars Eikind is kapott azért egy nótát a címszereplőtől. Innentől kezdve könnyű helyzetben vagyok: aki erre a névsorra csupán a fejét vakarja, az jó eséllyel körön kívül reked, aki azonban képben van, az a nevekből nagyjából sejtheti is, miről lesz itt szó.

Akad azonban néhány csavar a történetben. Mindenekelőtt az, hogy egyetlen billentyűs hangszer sem szerepel a lemezen, ami egy klasszikus képzettségű zongorista szólólemezén minimum meglepő. Andy gitáron és gitárra írta az Incomprehensible témáit, akárcsak legutóbb, az Age Of Silence projekt esetében. A keze alatt születő zene pedig ízléses keveréke a Winds neoklasszikus prog vonalának, illetve az Age Of Silence modern súlyosságának. Finoman hangszerelt, zömmel álmodozós hangulatú zene ez, alfa-közeli tudatállapotban lévőknek, a mai technika- és sebesség-központú alkotások tengerében nem is könnyen szokik hozzá a fül. A produkció egyértelműen az énekre van kihegyezve, a hangszerek zömmel alulkevertek, odafigyelve azonban rendkívül kellemes dolgokat hoznak a háttérben. A két hölgy vendég, Agnete és Heidi dalai (Reversed Psychological Patterns és Far Beyond Autopilot) még a minőségi felhozatalból is kiemelkednek, néhány bántó szövegi és zenei klisé azonban itt-ott felüti kókadt fejét.

Összességében, ahhoz képest, hogy nemigen vártam már semmi megrázót Andytől, kellemes meglepetés ez a lemez, ráadásul a hosszúra nyúlt télben még időszerű is. Remélem ezzel a lendülettel a többi, hibernált Winter-projektet is sikerülhet újraéleszteni, legalábbis a hírek erről szólnak. Az Incomprehensible lehetett volna, de végül nem lett kiemelkedő album, sokkal inkább egyszeri ínyencség az étlapon. Megérdemli a figyelmet.