Shock!

Érdekesek ezek a fickók, akik brazil létükre folyvást Németországban ügyködnek és olyan arcokkal cimborálnak, mint Hansi Kürsch és Kai Hansen. Újdonás albumukat is részben itt rögzítették (dobok), majd a többi hangszer, illetve a vokális részek felvétele Brazíliában történt, hogy utána az anyag ismét visszakerüljön Európába, ahol végül Mika Jussila birodalmának falai közt kötött ki. Ennyi lótás-futás egy CD miatt!...

No persze az Aurora Consurgens több, mint egy újabb lemez a sorban, hisz a srácok voltaképp ezzel ünneplik fennállásuk 15. évfordulóját is. Az anyag ugyan nem koncept-jellegű, ám a dalok mondandója mégis egy téma köré csoportosul, mégpedig az emberiség mentális elfajzásai, defektjei kerülnek terítékre a szövegekben. Skizofrénia, mániás depresszió, szociopaták, öngyilkosságok – hm, hát nem vidám, önfeledt szórakozás vár arra, aki alaposabban bele kívánja ásni magát a dalok mondandójába?!...

Magát a XV. században létrehozott Aurora Consurgens könyvet egyesek Aquinói Szent Tamással hozzák összefüggésbe, aki amellett, hogy filozófus és teológus volt, egyéb tudományokon túl alkímiával és misztikával is foglalkozott. Az album borítója a manapság néhány példányban még fellelhető könyv illusztrációjául szolgáló 38 festmény egyikének alapján készült.

Karcos szigorral és némi dél-amerikai dzsungel-feelinggel indít a The Course of Nature. Az európaibb hangvételű, szpídes The Voice Commanding You jobbára sodrón üget át a hangszórókon. Az pedig csak természetes, hogy épp ebben nótában zendít rá egy gregorián kórus... Megfontoltabb és súlyközpontúbb az Ego Painted Grey, míg a Breaking Ties az erőteljes balladák vonalába sorolható. Újabb nyaktörő sebességmániában részesülünk a Salvation: Suicide során, majd a Window to Nowhere kifinomultabban összerakott darabja után összefutunk a következő finomsággal: a So Near So Far mágikus hangulati elemei életre keltenek fantáziát, érzékeket. Ha az egész album efféle „spécin Angra" szerzeményeket tartalmazna, azt sem bánnám. Félrevezetően lírai indítás után dörren ránk a Passing By morcos, leterhelt zakatolása. Visszafogottságában is szimpatikusra sikeredett a Scream Your Heart Out, míg az Abandoned Fate romantikus és andalító, akusztikus gitárjátékával elköszönnek tőlünk a srácok. Egy időre...

Az Angra továbbra is tartja magát ahhoz az alapelvhez, hogy a változatosság gyönyörködtet. És ebben nem is tévednek. Megmaradtak a bejáratott gyorstalpaló kurzusok, kapunk komorabb málhákat és jut némi ízelítő ama bizonyos brazil feelingből is. Ez utóbbiból én még elviselnék egy adagnyit... Ami pedig a súlyokat illeti: attól azért egy pillanatig sem kell tartanunk, hogy a srácok átmennek brutálba...

Csak így tovább, sikeres évfordulót!