Shock!

Hatalmas kicseszésnek tartottam volna, ha az Iron Maidenes évek után Blaze Bayley énekes eltűnik a süllyesztőben. Még akkor is, ha mindannyian tudjuk, a fickó hangja nem egy nagy csoda.

Szerencsére Blaze nem az az összezuhanós fajta. Röviddel azután, hogy a helyét a Maidenben visszavette Bruce Dickinson, maga köré gyűjtött egy komplett hangszeres szekciót és 2000 tavaszára el is készült az igen életerős Silicon Messiah album. Ennek a vonalát viszi most tovább a Tenth Dimension, amely szintén tele van a szigetországi (elsősorban persze Maidenes) hagyományokból bőven merítő, egyszersmind abszolút mai felfogású, riffelős nótával meg korrekt és gyorsan rögzülő énekdallammal, ahogy az Andy Sneaptől elvárható atomhangzás is adott. Lényegében ezek a Blaze-csapat jellemzői.

A szövegi koncepció sem változott döntően: a fő téma továbbra is az egyre személytelenebb, elgépiesedett világ vagy éppen a Földön kívüli élet. A direktebb dalokból nekem a Kill And Destroy-End Dream kettős, a gyorsabb Leap Of Faith és talán a Land Of The Blind jön be a legjobban, míg a hat perc fölött járó epikus tételek közül különösen hangulatos a címadó szám és a Meant To Be, ez utóbbiban női vokál is hallható. Az album első felében vannak az igazi kedvenceim, a tizedik nótát követően már némi színvonalcsökkenést érzek, bár ez sem olyan vészes.

Én az énekteljesítményre kapom fel a fejem állandóan, adottságaihoz mérten rendre jól kidolgozott, frappáns témákat hoz emberünk. Ez az, Blaze, ez a Te igazi világod! Szóval ha nem is fog mindenki hasra esni a lemeztől, attól még tény, hogy második nekifutásra is tisztességes eredményt produkált a társaság, amely élőben (mert ez sem mellékes) ugyancsak odateszi magát. Üdv, srácok, innen a Nyolcas Dimenzióból!