Bevallom - lehet, hogy előítéletekkel bírok -, már nehezen szánom rá magamat egy gusztustalan borítójú lemez meghallgatására, mert nagyjából érzem, hogy mire számíthatok (ez alól talán az egyetlen kivétel a Slayer klasszikus Reign in Bloodja). Csehország egyik undergound black metal bandája, a Carpatia pedig igazán beteges borítóval rukkolt elő.
Mivel a honlapjuk szerkesztés alatt áll, nem sok infót tudtam összeszedni a csapatról, annyi azonban bizonyos, hogy a debütáló lemezről van szó, persze az már nyilvánvaló a számcímekből is, hogy ez nem az európai Stryper.
Az első meghallgatásnál egész kellemes meglepetés ért: jófajta, dallamos black metal tört elő a hangszórókból. A címadó nótával nyitnak, előtte azonban végig kell hallgatnunk egy butácska intrót (játék felhúzása, csilingelése, gyermeknevetés), majd a torzított énekes szólórész után aztán megdörren a black metal, mégpedig igencsak egyedi hangzással. A dal koncepciója még nem egészen világos, de van itt felelgetős ének/női ének/narrátor, bár itt is, és a későbbi számokban is zavar a rossz angolság, illetve a kidolgozatlan, buta szövegek. Pedig nem kellene a szövegeken megbukni, mert a zene egészen jó, egyedi hangzású. Martin Kajzar énekes nemcsak sikít, hörög, de nem átall tiszta énekhanggal is megörvendeztetni bennünket. Olyan váltások jönnek le később, hogy csak lestem, dübörögnek a lábgépek, van némi billentyűs aláfestés (szintiszőnyegként a háttérben, de zongoraként átvezetésnek is), megkockáztatom, hogy ez az egyetlen szám már megközelíti a kedvenc COF-albumom (Cruelty and The Beast) hátborzongató hangulatát. Még a női ének/szöveg is hasonlít néha Sarah Jezabel Deva orgánumára. A Die For You kezdése a nyolcvanas évek thrash-döngetéseire emlékeztet, némi göteborgi death ízzel, bár a hörgéses énektémákat erőltetettnek érzem, míg a tisztább témáknál a vokalista képzettsége a dal súlyához képest kevés.
A harmadik szám (Heroes) is darálással indít, de az énektémák tiszták, csak a refréneknél jön megint a hörgés, és ismét a hangulati- és dallamváltásokra kell, hogy rámutassak; rég hallottam ennyire egyedi előadásmóddal fekete fémet. A Judge Of Life című dalban a riffelés a Göteborgi death-vonalra emlékezetet, itt viszont a hörgés után már a tiszta, magas énekhang kevésbé jött be, de nem kell aggódni: a Dani Filth-féle károgás hamar átveszi az uralmat a verzékben, majd jön egy kis zongorás betét, ikergitáros szólózgatással kísérve... Hangulatos, na! (Fenn említett Martin Kajzar az egyik bárdista, a másikat Tomás Jochec kezeli). Az utolsó két számban a tisztább énektémák és a hörgés váltakozása dominálnak - a zene pedig a kétlábgépes, gyomrozós, sebes black metal, néha középtempós, dallamos riffelésekkel áthidalva.
Van itt még két bónusznóta is: a Revenge From The Darkness hátborzongató, akusztikus bevezetéssel, zongora/gitár párhuzamos aláfestéssel, hörgős énektémával, ami természetesen tiszta vokálozássá szelídül, torzított gitáros szólóval, és persze akusztikus befejezéssel - unikum ez a dal is.
Az Underworld horrorisztikus effektek után thrashes riffel nyit, de a főtéma inkább klasszikus HM jegyében íródott. Bemutatkozó albumnak igen jó az Infant Brutality, és ha sikerülne felnőni a szövegek terén (és jobb angolsággal megírni a dalokat), akkor biztos, hogy nagyobb ismertségre és szakmai elismertségre számíthatnának.
