Shock!

Nem kicsit vártam az eddigi demók, és az idén látott két koncert után, hogy vajon hogy fognak lemezen megszólalni az új dalok, meg néhány régebbi együtt, normális hangzással. Nos, remekül.

A nyitó Human Corrosive Disease secperc alatt levett a lábamról, eltalált riffek, jól megszerkesztett dal, masszív dobjáték. Azonnal Svédországban éreztem magam, mintha Tóth Balázs gitáros vérében nem is magyar vér csörgedezne, hanem svéd, komolyan, baromi jó érzékkel ír Dalokat. Természetesen a stílushoz illő gyors tika-tika jelen van itt is - meg sok más dalban is - fülbemászó gitárszóló, a záró riff meg lehengerlő egyszerűen. Tíz pontos kezdés! Nagyjából így is folytatódik végig, 37 perces a cd, szóval nem vitték túlzásba, pont megfelelő mennyiségű göteborgi metalt kapunk a nyakunkba. Persze a hatás érezhető, At The Gates, ezt sosem tagadták a srácok. Nekem most, ahogy sokadszorra hallgatom, az is eszembe jutott, hogy a Dew-Scented világa is bennük van picit, viszont a DS inkább thrashes, slayeres, a CasketGarden pedig kifejezetten dallamos gitártémailag végig. Mondjuk inkább ez a két zenekar közös hatásai miatt lehetséges. A kettes demóról és a The Non-Existent promóról felkerült néhány dal ide (pontosabban két demós és három promós), nyilván ezek is egy karakteresebb hangzással új köntöst kaptak, nem is kicsit.

A negyedik szám vadonatúj darab, Songs Of Tears (Ashes) a címe, vagyis koncerten már volt szerencsém hozzá, meg is ragadott azonnal néhány riffje, ráadásul az Iron Maidenre emlékeztet az ikergitáros téma miatt, de azért a Maidennél sokkal-sokkal súlyosabb ez. A The Day When Silence Diedban még mindig bődületes az a leállós rész a végén, bár maga az egész dal kész headbang-orgia (nagyon odatesz!), ráadásul néhány riff (mert van benne hatszáz) nem kicsit érzelmes. Utána az Immortality Inc. ha lehet még rátesz egy lapáttal, itt megint nagyon göteborgiasan dallamos a téma, gyors is, meg van benne olyan jófajta Zakk Wylde-os vinnyogtatás, amit külön imádok, majd a lezárása a dalnak ismét zseniális. Ez is olyan dolog, amit átlag feletti érzékkel oldanak meg a srácok.A 7th Scarban feelinges a keleties a gitárszóló, a Widow Mother Earth meg amolyan érzelmes, lassabb dal (nem líra azért) de összhatásában mégis ilyen szívfájdítós hatású, viszont itt is van középtájt egy szigorú, döngölős riff (ezen töprengtem picit mire emlékeztet, de megvan: Arch Enemy Dark of the Sun című remekére), ami után egy full-érzelmes kis szóló jön, és meg kell állapítanom, hogy Zakk Wylde mellett az Amott tesók játéka is hatott Balázsra. A záró Across the Vast Oceans of Time akár az esszenciája is lehetne az eddigieknek, minden benne van, ami miatt a CasketGardent szeretni lehet.

A vokalista fiatalember végig igyekszik az érzelmeit is átültetni az üvöltésbe, ennek kifejezetten örültem. A borító sem egy átlagos fajta, jól szerkesztett, szépek a színek, ötletes (kicsit különleges is a kihajtható középrésszel), egy szlovák srác munkája (Miso Sesták). Profi munka.

A hangzás sem rossz, bár bevallom kicsit tartottam ettől, mert a Denevérben vették fel, és onnan azért ehhez a stílushoz illő bika sounddal rendelkező cd-t nem nagyon hallottam még, de nem rémes a végeredmény. Azt nem mondom, hogy nem fért volna még el plusz egy gitársáv, hogy sűrűbb (még svédesebb) legyen a hangzás, de nem rossz. Még a dobok sem vészesek. Hogy egy kicsit rosszat is írjak, ne csak tömjén legyen az egész kritika, arról ejtenék szót, hogy Cseh Attila (bár ízesen használja a cineket, amit amúgy kedvelek) kicsit többet akar eldobolni, mint amit még tud. A gyors részeknél picit kiesik a ritmusból (nem zavaró, de ha nyugisan hallgatja az ember, észrevehető), ettől eltekintve ígéretes a srác, van benne spiritusz.

Tény, hogy érezni a zenekar hatásait, de az is tény, hogy az összes hatás ellenére saját, könnyen megjegyezhető Dalokat voltak képesek írni. Valahogy hallgattatja magát a lemez. Erős bemutatkozás, és ha ilyen tempóban haladnak...