Shock!

Némely napkeleti (s napnyugati) bölcsek állítják: a férfiaknak épp elég, ha egy fokkal szebbek az ördögnél. Nos, e szerencsétlen társulat csak nagy-nagy jóindulattal sorolható a férfiak kategóriájába, ha igazat adunk a fenti megállapításnak.

Ám attól még, hogy az ember felettébb rusnya, játszhat nagyszerű zenét. Erre már bizonyosan kitűnő példa ez a svéd csapat, akik kőkemény, megalkuvatlan, afféle pure heavy metalt nyomatnak ezerrel. Lendületük, dinamizmusuk irigylésre méltó, dallamaik vitathatatlanul megállják helyüket. A kissé gusztustalan címet viselő album borítóján, illetve korongján olyféle rémlény ront reánk kardhegyezve, amelyet mintha a Mimic júdás fajú csótányával keresztezett hőscincér alapján képzelt volna el a bátor lelkületű grafikusművész.

Az öt, inkább többé, mint kevésbé lóhajú fiatalember végignyüzsgi, melózza, izzadja, teperi ezt az albumot. Időnként tetszetős, tökös kórusokat rezgetnek, néha átcsapnak epikus hangulatba, de alapvetően csontkemények, mint a szaurusz végtermék. Ami kiemelheti őket a nagy klasszikus dömpingből, az a kifogástalanul összetákolt nóták ereje, a stílushoz megfelelően idomuló énekhang (nem sikongat és nem repedtfazekaz!), a kellemes gitárjáték és -hangzás, a heves bólogatásra késztető dallamvilág. Az albumot a maga egységében kell tekinteni, hisz egetverő különbség biztosan nincs olyan dalok között, mint pl. a Swords and Diamonds, a The Story of the Sword, a Triumph of Steel vagy a Long Live the Warriors. (Milyen eredeti, semmire sem hasonlító címek! Ilyesmin képes vagyok újra és újra elámulni!...) Ez utóbbi megnevezett nóta - a villás farkú ördög érti, miért - kissé mintha Manowarosra sikeredett volna... De most őszintén, kevés olyan feszt heavy banda akad, amelyik legalább itt-ott nem kacsingat vissza a nagy példakép-előd világába. Javukra szóljon: a Triumph of Steel már túllép a vaskalapos szigor keretein és szárnyakat bont. A nem tipikus kezdő nóta (Mercenaries of Metal) után igazán nagyot üt az Inquisition szpídes témájával, virtuóz szólójával, vérbő temperamentumával. Remekül eltalált négy és fél perc. A Swords and Diamonds egy trappolásában is szórakoztató darab, míg a Thunder and Lightning ismét feltekeri a tempót és ló(haj)halálában száguldozik a hallójáratainkban. Balladát pedig nagyítóval és szimatkutyával sem találunk.

Összegezve: nekem kifejezetten szimpatikus ez a csúf csoportosulás. Tudják, mit akarnak, azt el is nyomatják inaszakadtukig, igen kellemes perceket szerezve ezzel az őszinte, ököllengetős fémzenék rajongóinak. Ha levakarják magukról a nagy elődök porát, még ennél is jobbak lehetnek.