Shock!

Visszatértek a nem annyira babaarcú, mint inkább lelkes svédek! Előző albumuk, a Blood, Guts & Glory kapcsán sok szépet és jót lejegyeztem a legénység stílusáról, de frissítésként megismétlem a főbb ismérveket: gyakorta trappjellegű, ikergitáros, duzzadóan dinamikus és merőben dallamos true/power metalban utaznak.

Mindezeken felül további jellegzetességük az olykor (szerencsére valóban ritkán) szörnyűeket sikító, egyébiránt viszont karizmatikus, hangszáltépő erőbedobással éneklő Glen Metal. Kiadójuk honlapja szerint hol Glen, hol Glenn - mintha ők maguk se lennének tisztában a szituval... Mivel nem láttam a születési anyakönyvi kivonatát, maradjunk tán Mr. Metalnál. (Hisz bizonyára így anyakönyvezték, hehe...)

A kellemdús melódiáknak se szeri, csak száma: egészen pontosan tizenegy dalt tartalmaz a korong - ebből az első, röpke etűd persze a kötelező intro. Az utána megdörrenő When Hell Freezes Over perceit mindössze egy-két elvetemült, rémületes rikoltás teszi hajmeresztővé - ezektől eltekintve kellemes a cucc. Még csecse kis gityótémát is pakoltak bele. A címadó In Thy Power megveszekedettül száguld, pofás vokálokkal dicsekszik - igazi, vérbő speed-power szédület, kis csavarral megtoldva... A szintén vadul loholó Travellers in Time nem tévesztendő össze egy hasonló című Blind Kardigán szerzeménnyel. Csak úgy csilingelnek a gityók, ezerrel tepernek a lábgépek, zengenek a kórusok... Hm, kívánni se lehetne jobbat!

A Beast Slayert kicsit nehézkesebb kimondogatni, mint pl. a dragon slayert (szerintem), de a fiúkat ez sem riasztja. Persze meglehet, az ő fenevaduk cseppet sem sárkányos... De faintos, tornádószerű rombolást végeznek, bármiféle szörny ellen küzdenek, kétségtelen. Pikkely s karom nem marad szárazon... A Wolfcry kényelmesen elmegy a szendvicsbe tölteléknek - nem negatív értelemben. Hagyományosabb heavy életérzést közvetít a Mr. Gold. Visszagyorsítanak a hányatott sorsú bakáról szóló történettel (A Soldiers Tale, mert náluk még az aposztrófot is lespórolják a gonosz lelkületű nyomdai melósok...). A szintén hagyományosabb színekben nyomuló Shark Attack nem olyan bivaly, mint a Fast as a Shark, de azért hallgatható! Az anyagot záró Eternal Flames of Metal kapkodósan kezdő üteme jelzi: ez alkalommal is hiába várjuk a lírai balladát. Ezek a kurafik biztosan nem akarnak a könnyekig meghatni bennünket. Annyi baj legyen!

Elsőre tetszettek - most sincs ez másként. Számos remek a melódiát hallunk, időnként előzékenyen kiemelik nekünk a basszust is. Fülbekúszó gitártémák és sok-sok barátságos tripp-trapp.

Dallamközpontú power rajongók bátran rávethetik magukat.