Shock!

Az 1999-ben alakult zenekar nemrégiben, második albumához készülődve újított be magának egy énekes macát, aki az info szerint Stephanie M. néven működik, ugyanakkor a stáblistán Stephanie Luzie-ként szerepel. (Legalább a keresztnév megegyezik.) Ezek után mindenki hívja úgy, ahogy tetszik neki.

Ők gótikus metalként jellemzik az általuk alkotott muzsikát, legyen hát az. A gitárok meglehetősen szigorúak, sötétek és komorak, a szinti számtalan módon képviselteti magát, hol orgonál, hol prüttyög, hol szőnyegként cseng-bong és fest alá. Amivel némi gondom akad, az a dobozból kipuffogó pergősound. Elég béna, ami azt illeti. Kár, mert ront az összképen. (Szerencsére nem folyamatosan és egyforma mértékben dobozolt.) Az énekdallamok gyakorta operásan áriázósak, amivel Stephanie gond nélkül megbirkózik ugyan, de hangszíne számomra helyenként, bizonyos magasságokban túl éles, ezáltal kicsit fülsértő. Ennek ellenére tetszetősek pl. a többszólamú részek. Akadnak szép dallamok, amelyek könnyen hallgathatóvá teszik az anyagot. Sőt, voltaképp az összes nóta bővelkedik melódiákban.

Akad elektronikusabb hangvételű dal (The Machine) és kissé elvontabb, emésztendőbb darab is (Far Cry), de határozottan egységesnek nevezhető a Darkwell világa. Ha mélyebben bolyonganék a gótika útvesztőiben, bizonyára be tudnám őket illeszteni egy megfelelő helyre a stíluson belül, de ritkán találkozom efféle muzsikákkal, így csak önmagában tudom szemlélni.

Bár a frontlánnyal és a dobsounddal csak so-so vagyok kibékülve, a dalok összképileg nem rosszak.