Shock!

Vagyok olyan szerencsés, hogy birtokomba került az első három Dew-Scented korong (thanks Leif!), így megoszthatom veletek azon véleményem, melyiket érdemes beszerezni az Inwards után.

Az Immortelle az első mérföldkő a zenekar történetében, az első nagylemez, 1996-ban jött ki, az SPV terjesztésével. Egy demó után azért ez nem rossz, bár német kiadó és német a csapat. A zenekar akkor még más tagokból állt, mint ma, az akkori felállásból csak az énekes Leif Jensen és a basszusgitáros Patrick Heims játszik ma is együtt. A zene sem a mostani energiabomba, inkább szimpla death, néha doom/death, a lassultabb fajta (néhol egészen Bolt Throweres borulásokig mennek) a gyorsabb dalok a Slayerre hajaznak. Nem rossz, de még elég tucat, egy kicsit szétesős is a lemez szerkezete. A borító borzalmas, ráadásul egy-két helyen rosszul írták a dalok hosszát. A tizenkettes Theory Of Harmony-t hiába keressük a borítón, nincs rajta, és máshogy is szól, mint a többi, akár még feldolgozás is lehet.

Ehhez képest az 1998-as Innoscent hatalmas előrelépés, ekkorra kialakult a mai Dew-Scented tagság magja (kivéve a ritmusgitárost, ő az előző lemezen is játszott, de az Innoscent után már nem tagja a csapatnak), ami úgy látszik friss vért pumpált a zenekarba, mert olyan vérbően képesek riffelni már a lemez nyitó számában, hogy öröm hallgatni. A hangzás is sokat javult, bár ahhoz képest, hogy Dan Swanö volt a producer kicsit kásás a sound. Itt már a mai Dew-Scented-féle thrashelést hallhatjuk, Leif is kifejezőbben üvölt, és már azon mesterkedik a zenekar, hogy a tekerés mellett a fogósság ott legyen a számokban. Még ha nem is mindegyikben, de túlnyomó többségükben meg is található. Rengeteg kifejezetten jó pillanattal rendelkezik a lemez, ezt már érdemes meghallgatni, még akkor is, ha a hatos dal eléggé régi Metallicás, és a gitárszólók sem tökéletesek. A borító is érdekes, az Overkill feldolgozás (Fatal If Swallowed 1984-ből!!) meg még inkább. A kiadó a Grind Syndicate Media.

Egy évvel később már a Nuclear Blast logója figyel a zenekar új lemezén, az Ill-Natured-ön, bár még csak terjesztőként. A borító szimplán gusztustalan (fehér alapon egy nyúzott patkány, kivéve a lábai vége), bár nekem így is tetszik. A hangzás kevésbé kásás, de még mindig nem az igazi. A zene még harapósabb, mint eddig, ráadásul dallamosodtak is a gitártémák, svéd módra. A nemzetközi szaksajtóban remek kritikákat kapott a lemez, nem véletlenül, ami az Inwardson kicsúcsosodott, az már megfigyelhető ezen a lemezen is, habár a hangzás korántsem olyan ütős, viszont a dalok már igen jók, bár egy kicsit tömörebb egyik-másik, mint az Inwards számai. Feldolgozás nélkül nincs DS lemez, itt a kanadai thrasher Sacrifice egyik dalát nyomják el, az Apocalypse Now-t. Valahogy a lemez közepétől lendülnek be igazán, egyre jobbak a dalok, húzósak, lendületesek. Rejtett bónusz trackként egy punkosan gyors számot tekernek el. Habár a dögösítő gomb hiányzik a hangzásból, zeneileg ígéretes a lemez, a zenekar kedvelői bátran megvehetik, nem hiszem, hogy csalódnának benne. Sőt, kifejezetten ütős album. (Dögösítő gomb pedig van a szgépem hangkártyájához tartozó progin, szóval én nem panaszkodom.)

2002-ben pedig a Nuclear Blastnál megjelenik az Inwards. Erről, remélem, már mindenki olvasott...