Shock!

A történet Finnhonból indul, ahol egy zeneszerző-multiinstrumentalista fószer, nevezett Jani Stefanovic (Am I Blood) addig-addig zizegett nagy magányában, míg végül rábogozta magát Christian Rivelre, aki nem más, mint a Narnia dalnoka. Együtt ültek neki, hogy közös ötleteken agyaljanak. Végül a szintén oroszlánmesés basszistával kiegészülve stúdióba vonultak és rögzítették kilenc nótát tartalmazó albumukat.

A dobokért, gitárokért, valamint billentyűkért egyaránt felelős Jani irányítása alatt megszületett finn-svéd kooprodukciós lemez lírai-szimfonikus bevezetővel és narrációval indul. A rányomuló The World's on Fire aztán jól kimutatja a foga fehérjét. Kifejezetten sötét, agresszív hangvételű, eszement iramban száguldó nóta szakad a nyakunkba. De lett légyen bármily vérszomjasan hördülő alapszínezete, mégis remek dallam búvik meg a rettenet fémmuzsika leple alatt. Christian ugyanis megbízhatóan gondoskodik a melodikus fertály meglétéről. Virga gitárszóló, monumentálisan hömpölygő szintik teszik teljessé a képet. Nem is tudom, mi ez, de rögvest vasmarokkal ragadja meg a grabancot. Folytatja az ordas támadást az elődjénél is fogósabb és fülbetapadósabb - mi több: kifejezetten himnikus - Never Surrender. A gityók állat mód túrnak valahol a szénbányában, ezerrel tépünk, miközben csilingelő billentyűket és giga-dallamokat hallunk. Császár nóta, kezdek is lúdbőrözni - ami egyértelműen jó jel...

Megőrzi a nóták szimfonikus-erőszakos jellegét a The Sign is. Végre kezdem kiismerni magam a Divinefire világában. Már várom a soros, kötelező dallamóriást, fejlóbás reszelést, röfögést és igéző vokálokat. Amiket meg is kapok. Nóta kipipálva. Címéhez méltón, baljós-sötéten tipor végig rajtunk az Out of the Darkness. Elkínzottan vonagló szólója kiválóan illik a nóta hangulatához. A Pay it Forward nekem elsőre Kevin Spacey filmjét juttatja eszembe. Másodjára immáron a Divinefire-t fogja. Ez az album balladája, andalodjunk hát el méltóságteljes, súlyosságában is szép dallamának hullámain, kecses szólóján, lelket átmosó kórusán.

Csembalós hangszínre válaszolnak szilajul dörgő gitárok, ismét fénysebességre váltunk a Live my Life for you percei alatt. Ha nem lenne szentségtörés, azt mondanám, ez a nóta már-már metalosan slágeres. Még ha ebbe a kifejezetten szilaj köntösbe öltöztetik is. A The Spirit valaminő rejtélyes okból már-már a Finntroll borvirágos hangulatát idézi elém - holott itt szó sincs polkázásról vagy összeakadt szemű csujogatásról. Előtérbe lopakodnak a nyomasztó, fekete árnyalatok, skandisan hördülünk is párat, Jari pedig továbbra is elképesztő intenzitással aprózza a lábgépeket. A fenséges dallamok továbbra is szilárdan kitartanak, noha a tíz perces The Spirit leginkább egy black/death színezetű keretbe ágyazott, összetett drámai költeményre hasonlít. Az albumot záró The Way to Eternity sajnos mindössze röpke lírai, szimfonikus levezetése az átélt élményhalmaznak. (A japcsi verzióra felkerült még egy nagyágyú, Free Like an Eagle címmel, de az sajna lemaradt erről a kiadványról. Burárum.)

Sötét, rideg alaptónusú, a klasszikus heavy metal műfaján belül aránylag kíméletlen a Divinefire alaphangulata, ugyanakkor bombasztikus megszólalása, elsöprő dallamai, bőséggel áradó billentyűs futamai, virgonc szólói biztosítják egy napfényesebb oldal folyamatos jelenlétét is.

Pezsdítő, izgalmas élmény. Nagyszerű találkozni ilyen erős nótákkal a rengeteg középszerű anyag tengerében.