Shock!

Ez a görög banda állítólag nem kisebb bravúrral rukkol elő, mint egy vadiúj zenei irányzat létrehozásával!... A különös nevű formációnak négy rockzenész alkotja a talapzatát, akik egy tizenkét tagú, profi kórust működtetnek, kellő klasszikus, operás alapot biztosítandó a muzsikához. További említést érdemlő adat: a dobokat egy Alex Holzwarth nevű legény püföli, aki ismerős lehet pl. a Rhapsody rajongóinak körében... Szólóénekes viszont egyáltalán nincs náluk, kizárólag a kórus melózik...

A 62 perces album lényegében ábrándozós, űrhangulatú kompozíciókat tartalmaz. A bevezető Dreamport dugig van szintikkel, sittyegő és pruttyogó effektekkel, majd végre rákezdenek a gityók és bevadul a dob. Belevágnak egy szpídes őrületbe, ahol tüstént felzendül az egyébként nagyon szép hangzású kórus, de az eszement bluttyogás továbbra is viszi a prímet. Ha a lézerfegyveres, Orion űrhajós nyomást valaki belefojtaná az alkotókba, remek kis nóta lehetne az Eclipse. Igaz, hogy az ő megfogalmazásuk szerint ez "Electronica - Art - Metal", de ennyi elektronika egész Athén díszkivilágításához elegendő... A Weaver's Dance egy némileg elvontabb tétel, ahol progos-lilás lebegések váltakoznak metalosabb, gyorsabb részekkel. Ilyesmi zenét tudok elképzelni békebeli, fekete-fehér űrhajós filmekhez (nem véletlenül csúszkál be az Orion neve...). Két részből áll a Boxed Daylight - az első asztronautásabb, a második picit dinamikusabb. A dús hangzású kórus zengedezése gyakorta juttatja eszembe a Theriont, például a metalosabb nóták közé tartozó The Veil percei alatt. Tiszta, klasszikus színeket és nagyzenekari produkciót bontakoztat ki a lírai, igényesen hangszerelt Back to the Zone. Fúvósok, vonósok, hárfa, szoprán ének... Fennkölt szépsége megkapó.

A Master of All visszatér a kezdeti speed őrülethez és ezerrel száguld a fényévek szárnyán. Puttyogástalan változatban tökéletes Therion nótának is el tudnám képzelni, de még így is császár. Nagyszabású kórus kíséri a The Hill of Hope-ot, melyben akad kétlábgépes tipitapi, könnyeden játékos, éteri hangulat, retro Orion fikcsizés. (Ezt biz nem árt hallani, különben Tolkien fantáziája is kevés hozzá!) Orgona csendül fel a Birth of Kruug-ban - a bivaly, Varnus-féle szerszám. Sajnos rövidre szabottan... A Vortex 3003 a harmadik szélvész támadás, s nem átall emelkedettsége mellett már-már black-death sötétségű elemeket is hordozni. Ezen a ponton Alex a maradék agysejtjeit is végleg szétdobolja, de a basszgitár is csörög derekasan... Nem semmi, hogy még a tizenegyedik nóta is okozhat meglepetést! Mivel a császárságot már kiutaltam, a Vortex-nek be kell érnie a királysággal... A 10 perces Mission Butterfly zárja az anyagot, kissé indirekt, progosabb nótaként.

Lehet, hogy efféle agyamentséget még senki sem gyártott a Dol Ammad előtt. Nem tartom kizártnak. Aki rajong a full-szintis, kizárólag klasszikus vokálos és kellőképp elvont, különleges fantasy zenékért, szimatoljon bele. Ha nem is a világ új csodája, vitathatatlanul érdekes. Megvan a maga feelingje.