Shock!

Lehet, hogy Ausztráliában titokban dúl a kerge kenguru kór? Mert attól, ahová ezek a Dungeon-béli fickók időnként fajulnak, a békésen sziesztázó koalák azonnal lefordulnak a lombok közül, az tuti. Tehát visszatért Lord Tim és társulata, hogy ismét elkapják a grabancunkat, de olyan szinten, hogy az lehetőleg nyolc napon túl (se) gyógyuljon.

Tán lelkes olvasóink közül még emlékeznek páran: Tim az, akit kitartóan Kai Hansenhez hasonlítanak az ismertetők - de álljak tótágast életem végéig, ha erre bármivel is rászolgált a fickó. Mert a hangjával, vagy épp a banda muzsikájával a legkevésbé sem. Továbbá: a Dungeon azért is megragadhatott azokban, akik valaha is hallották az A Rise to Power albumukat, mert arra rápakoltak egy olyan Queen of the Reich felvételt, amely - egyáltalán nem túlzás! - csípőből van olyan korrekt, mint az eredeti. De nézzük, mivel rémítenek bennünket a négyek ezúttal.

A nyitó The Power Within tüstént derekas kalapálással és húrtépéssel indul, de ezt sikerült lágyabb árnyalatú refrénkedéssel ellensúlyozniuk. Visszafogottabbra, középtempósra vált a nyolc percet is meghaladó, epikus, mesélős kedvű Tarranno Del Mar. A felhozatalban nyugvást brutálnak nevezhető címadó szerzemény csontig lenyesegeti rólunk a húst. Dallam persze itt is van, csupán az alapok lettek korhatárosra csupaszítva. Barátságosabb, már-már amcsi feelinges képet mutat a maxi-melodikus Against the Wind. Mielőtt azonban túlságosan elringatnánk magunkat a kellemekben, a The Art of War ismét képen puszil bennünket a bütykös öklével. Ismét jön a sújtólég, mi pedig lapulunk, mint púpos gyerek a prés alatt. A hangulatban fellelhető némi Iced-íz, thrash löket, speed/power tekerés, de még enyhén hisztérikus Nevermore-zönge is. Szóval jól megírták a legények... A The Hunger amolyan fél-ballada - ez indul a legmélábban mind közül, de azért senki se ágyazzon meg előre, mert elszunnyadni biztosan nem fog... Bedurvul, felpörög és gonosz mód harapdál a Surface Tension. A röpke zárszóul szolgáló Epilogue előtti utolsó felvétel, a gyorstalpaló Under the Cross, ismét hagyományosabb, dallamcentrikusabb húrokat penget.

A Dungeon változatos albumokat "szok" összetákolni - most sincs ez másként. Stílusokat, hangulatokat cserélgetnek, durvulnak, lágyulnak, vagyis: szórakoztatnak. Ez pedig értékelendő erény.