Az Eyes On Infinity első (és remélhetőleg egyben utolsó) lemeze egy rejtély számomra. Meg vagyok ugyanis győződve afelől, hogy hallással rendelkező egyén ilyet nem ad ki a kezei közül. Önszántából legalábbis semmiképp sem, ám azt is erősen kétlem, hogy lett volna bárki is akkora marha, hogy Andrew Rosciszewski fejéhez nyomva a pisztolyt zeneírásra kényszerítse őt. Mert ez a New Jersey-i úriember bizony elképesztő profizmussal válogatta össze kedvenc progresszív csapatainak leggyengébb témáit, és gyúrt össze ezekből valamit, ami se nem jó, se nem új, de legalább az övé.
|
megjelenés:
2009 |
|
kiadó:
szerzői kiadás |
|
pontszám:
3 /10 Szerinted hány pont?
|
Andynk persze cinkostársakra is lelt Vincent dobos és Sara énekes személyében. Így az örömmámorban úszó Andrew már felvehette rózsaszín kétkazettás magnójára ihletett csörömpölésüket, amit anyukája legnagyobb boldogságára saját szobájában vittek véghez zenésztársaival. A gond ott kezdődött, legalábbis számunkra, amikor elhatározták, hogy ezt a kazettás felvételt írják ki CD-re, majd küldik ki promó gyanánt. A Frail'ty hangzásilag tehát nemhogy etalon nem lesz, de még a manapság készült demókhoz hasonlítva is szörnyűséges élmény. Minderre rátesz még egy lapáttal a totális amatőrizmustól szenvedő zene, vagyis alig találni a lemezen értékelhető témát, és ha ilyen előfordul, hát az is lopott. Attól pedig nem lesz progresszív egy anyag, ha ugyanazt a dallamot ismételgetik minden egyes szerzeményben.
Sajnos vokális téren se sikerült elfogadhatót produkálnia a bagázsnak, a Vincent ütőstől származó férfiének még viccnek is rossz, de Sara danolászása is csak gyenge közepes. A promószöveg szerint az együttes olyan zenét játszik, amelyet hallgatni is szeretnek. Ez sok mindent megmagyaráz, ám újabb kérdéseket is felvet. Például, hogy mi a fenének is írok én erről az egészről?
