Shock!

"Felőlem akár technót is játszhat rajta, akkor is csak jó lehet. Akarom, akarom, akarom!!!" Ezt az elhamarkodott kijelentést pár hónapja tettem, mikor híre jött, hogy Bill Steer, a Carcass egykori alapítója, gitárosa és fő zeneszerzője hosszú évek után újra aktív, sőt, lemezt jelentetett meg.

Nos, azóta megérkezett a szerkesztőségbe a promo CD, én pedig a rákoscsabai Frédi-Béni használtkocsi-kereskedésben sürgősen beszereztem egy nagyobb tétel leselejtezett Wartburg-ajtót, és szétosztottam őket közelebbi barátaim között, azzal a határozott megkötéssel, hogy húzzanak velük egy jókorát a számra, ha még egyszer jóslással próbálkoznék.

Tudom, tudom, jó pár év eltelt a carcassos idők óta, meg egyébként is, Steer azzal hagyta ott minden idők legjobb death zenekarát, hogy megcsömörlött az extrém zenétől, és valami teljesen mással szeretne foglalkozni a továbbiakban, úgyhogy az összehasonlításokat mellőzni illenék, mégsem tudok szó nélkül napirendre térni pl. a Carcassban megszokott, pitchshifterrel pincébe húzott bugyborékoló röfögéshez képest meglepően magas fekvésű, kántáló énekhang felett, mely bizony egyenest a csodagitáros torkából tör elő, nem máshonnan. Ez persze stiláris kérdés, a játék neve stoner rock, ez illik ide, jól van. Az viszont már nagyon nincs jól, hogy ez a korábban bámulatosan jól megkomponált, önmagukban is emlékezetes, ugyanakkor az adott számba tökéletesen illeszkedő szólóiról nevezetes isteni tehetség most, az ösztönösség és a feeling fontosságára hivatkozva, néhány hanyagul odakoszolt, arctalan ujjgyakorlattal próbálja kiszúrni a szemünket. De még ezt is elnézném neki, ha egyébként a számok húznának disznómód, ahogy a Kyuss és a C.O.C. vonatkozó dolgozatai óta elvárja az ember. Sajnos azonban a legtöbb, amit az első Firebird albumnak a nagyjából tizenhatodik jóindulatú meghallgatás után sikerült elérnie nálam, hogy már nem irritál annyira, mint először, lelazultság helyett azonban továbbra is csak fásultságot érzek a hallatán, és hát, gondolom, nem egészen ez volt itt a cél.

Szóval, hiába szeretném szeretni, ez bizony nem több, mint egy gyenge-közepes stoner lemez. Csak remélni tudom, hogy a várható hűvös fogadtatás észhez téríti a mestert.