Shock!

Kristian „Gaahl" Espedalt a Gorgoroth második, blackmetal-történetileg jóval kevésbé jelentős korszakának frontembereként ismerte meg a Nagyérdemű, és egészen a legutóbbi időkig semmi különösebb okát nem láttam annak, hogy ezt a nézőpontot árnyalni volna szükséges. Az Infernus által a nevezett brigádból végül kitessékelt énekes a Gorgoroth A.D.-ként indult God Seedben sem akart gyökeresen mást mutatni önmagából, mint annak előtte, mindezzel pedig sokan ki is tudtak volna békülni, kivéve hősünket. A jobban értesült és/vagy kíváncsibb rajongók mindeközben azért tudatában voltak a Wardruna, vagy akár a hűlő poraiból feltámasztott Trelldom létezésének, és okkal számítottak valami váratlanra. Nos, a GastiR – Ghosts Invited elhozta ezt, sőt, a friss anyag még a titkos várakozásokhoz képest is meglepőre, mi több, megdöbbentőre sikerült.

A Gaahls Wyrd nevű formáció az a tiszta lap, amelyre a névadó frontember elkezdte felvázolni a muzsikálással kapcsolatos jövőbeli elképzeléseit, ez a hosszú nevű album pedig az első teljes értékű lemez a bandától, amely egyáltalán nem nevezhető supergroupnak. A meghatározó gitáros poszton a remekbe szabott művésznévvel büszkélkedő Lust Kilmant (Sahg, Grimfist) találjuk, az aktuális ritmusszekció pedig Aeternus- és Horizon Ablaze-zenészekből áll össze (Baard Kolstadnak és Stian Kårstadnak sajnos régóta hűlt helye itt). Utóbbiak teljesítményéről egy kicsit később értekeznék, beszéljünk mindenekelőtt a lényegről! Van ugye az az eset, amikor egy zenekar különböző énekeseket hív meg a lemezére az eltérő stílusban fogant ötleteik megvalósításához – itt ennek pontosan az ellenkezője történik. Gaahl rendre különböző „szereplők" bőrébe bújva, afféle színészként mozog az olykor egészen eltérő karakterű dalok rengetegében, így aztán nem ritkán kapjuk fel a fejünket a hajdani (?) black metal ikontól több mint merésznek számító megoldások hallatán. Még véletlenül sem kínos a szituáció, inkább csak roppant furcsa.

Az az egészben a leginkább meglepő, hogy ezek a kísérletek szinte kivétel nélkül kiérlelt, szépen kidolgozott formában kerülnek most elénk. Ebben feltehetően komoly szerepe van annak is, hogy sokakkal ellentétben Gaahl hagyott időt arra, hogy a történet valóban kiforrja magát, így uszkve négy év munkájának esszenciája hallgatható meg most ebben a nyolc dalban. Az is hamar kiderül, hogy Gaahl hősei között nem csupán a black metal nagyjait találjuk meg, de felbukkan a tömegben David Bowie és a gótikus/alternatív vonal emblematikus alakjai is. Végső soron szűknek is érzem mindehhez a norvég feketefém adta kereteket, amelyeket ugyan becsülettel tágít a brigád, de „szentségtörő" mutatványokra azért nem vetemedik. Utóbbi egyértelmű negatív pontja számomra a produkciónak, okát pedig abban vélem meglelni, hogy Gaahl végül nem talált olyan zenész partnerekre, akikkel az igazán nagy ugrás összejöhetett volna. Ha nem akarnának a főhősök ekkorát markolni, talán fel sem tűnne a dolog, de a korábban elmondottak olvasatában zenei téren kimondottan izgalommentes ez az anyag. Egy paneles avantgarde lemeznél szomorúbbat pedig el sem nagyon tudok képzelni, a ritmusfronton határozottan tökelten sound pedig még rá is erősít erre.

Ha konkrét pontszámban gondolkodok, a GastiR – Ghosts Invited nagyon erősen billeg az „élvezetes, de nem eget rengető album" és a „becsületes iparosmunka" határán, márpedig ennél sokkal többre érdemes dolgok ígérete volt a levegőben. Még mielőtt bárki félreérti: nem arról van szó, hogy ne lenne érdemes meghallgatni az albumot, én viszont ennél többet várok el, ha már egyszer deklarált cél a kísérletezés. Egészen biztosan érzem, hogy jóra lehetne hallgatni a Gastirt, de őszintén szólva nincs kedvem hozzá.