Shock!

Kai Hansen egy zseniális komponista. Ezt így, kész tényként tessék elfogadni! Milyen más jelző illetheti még azt az embert, aki gyakorlatilag egyszemélyben "felelős" az európai power/speed metal stílus kialakulásáért? Ráadásul Kai ma sem ül a babérjain, nagyjából kétévente menetrendszerűen leszállítja nekünk aktuális anyagát, miközben önismétlésnek a legapróbb nyomát sem érezni munkáin!

Az utóbbi pár lemezhez képest itt nyúlt igazán vissza barátunk a saját gyökereihez: lényegében a Powerplant vonalának folytatásaként egy riffelősebb, kevésbé komplex, jobbára közepes tempókban mozgó, abszolút dalközpontú mű készült ezúttal, amely természetesen a két évtizeddel ezelőtti Judas Priest klasszikusok hatását is magán viseli. Sokszor az első két Gamma Ray korong, legfőképp a Sigh No More hangulatát, érzésvilágát véltem felfedezni ily módon. Szövegvilágában mégis a jelenkornak szól ez az eleve figyelemfelkeltő címmel ellátott album, több számban is találni szövegbeli eszmefuttatást a világot uraló, láthatatlanul bennünket figyelő erőkről és az ezekkel kapcsolatos összeesküvés-elméletekről. Vagyis teljesen aktuális, mai problémákkal szembesülhetünk a tipikusan hansenes szövegfordulatok mögött.

A bombasztikus Induction intro után berobbanó Dethrone Tyranny minden ízében jellegzetes Gamma Ray, szerzője Dan Zimmermann dobos (a Damn The Machine himnuszát szintén ő jegyzi). A másik gityós, Henjo Richter hozta a Follow Me-t meg a lemezzáró lírai Lake Of Tears nótát, és mindkettő simán beillene Hansen szerzeménynek, előbbi hallatán valószínűleg Timo Tolkki is elégedetten mosolyogna. A főnök dalai közül a Heart Of The Unicorn nem kis adag Painkilleres Priest ízt tartalmaz, a mikrofon mögül is mintha Rob Halford süvítene helyenként. A legnagyobb "furcsaság" szintén Kaihoz fűződik: a Solid egy totális Rapid Fire tribute szám (ha-ha!), a legendás Judas nóta főriffje és énekdallamai egyszerűen félreismerhetetlenek!

A slágeresebb Heaven Or Hell és Fire Below, a címadó No World Order vagy a szabadságot megéneklő Eagle ugyanígy rejt Priestes illetve Maidenes vonásokat és finom visszautalásokat régi Helloweenes dolgokra, de mint mondtam, semmi önismétlés. Egy hibátlan lemez és egy nem akármilyen forró hangulatú koncert az idei év mérlege Gamma Ray-ileg - soha rosszabbat! Hát persze, hogy tízes!