Shock!

Már a borítón lévő kígyónyelvű krokodilcsipeszek láttán szimpatikus lett a lemez, fogalmam sincs miért, de minden idegszálammal tudtam, hogy szeretni fogom. A Gardenian úgy hatott rám, mintha egy hörgős/dallamos/húzós svéd származású mamutcsorda tiport volna agyon, de mielőtt belezavarodom teljesen a zene által felsejlő nem éppen hagyományos vízióimba, el kell, hogy áruljam: a Gardenian határozott lépésekkel tapossa az utat, mind egyénibb hangzású világot tárva a kíváncsi fülek elé.

Ebben a világban találkozhatunk olyan refréncentrikus, riffgazdag, de leginkább erőteljes, önmaguk igazáról pillanatok alatt meggyőző zenével, mely után kedvem támadt megmászni az ablakom előtt tornyosuló egekbe nyúló óriási diófát. Ettől csupán a tériszonyom tartott vissza, ehhez még a Gardenian is kevés, pedig az olyan remekbe szabott dalok, mint a nyitó Selfproclaimed Messiah vagy a The Heartless, netán a Prongos Sindustries még napok múlva is a fülemben visszhangzottak. Ha bakelit lenne, már pattogna, annyit hallgattam, és kicsit sem unom, pedig kiszámíthatóan az érzékekre hat, koncerten pedig hatványozottan lehet hatásos, megnézném szívesen.

Senki ne mondja nekem, hogy Svédországban nincs a csecsemőtápszerben valami, amitől hihetetlen mértékben elárasztották a piacot jobbnál-jobb zenékkel, mondjuk jobb anyagi háttérrel rendelkeznek már pelyhedző korukban, de tényleg, ha nem a tápszerben, akkor a levegőben lévő mikroorganizmusokban van valami metalgerjedelem, a nyakamat rá. Komolyan megfontolandó Magyarország feljebb telepítése...

Visszatérve a Gardenianra, minden svéd zenét kedvelőnek erősen ajánlott, és nem csak a Sindustries, hanem az előzőek is. Uff.