Shock!

Eme német formáció egy egészen új résztvevője a germán thrash színtérnek, mely valljuk be, nem egy hálás feladat, mivelhogy annyi legendás és kiváló alakulat működik arrafelé hasonló zenei irányultsággal. A Godslave az ezredforduló táján öltött testet öt muzsikus eltökéltsége révén, az első komolyabb megnyilvánulásra azonban csak idén kerülhetett sor egy Bound By Chains elnevezésű nagylemez képében.

Ehhez ugyan nem volt még szerencsém, de gyanítom, ott sem egy hetven perces agyas progrock elszállással próbálják fényesre polírozni a hallgató szürkeállományát. Modern thrash a játék neve, néhol enyhén át is hajlik a csapat a death metal világába, ám nem időznek ott túl sokat.

Ez az ötszámos EP egy ereje teljében levő, dinamikus, ám csak kevés saját ötletet felmutató együttes pillanatképét mutatja, ami viszont egy még fiatal banda esetében nem olyan nagy tragédia. Ugyanakkor érzésem szerint korai volt máris kiadni egy EP-nyi dalt, mikor még ennyire kiforratlan egy csapat zenei világa. Mert itt van például a nyitó címadó dal, amelynek szaggatott riffelései és hardcore-os dinamikája a korai The Hauntedet juttatja eszembe, bár a hörgős srác, Thommy hangja inkább emlékeztet a Carcass-ból Jeff Walker hisztérikus fröcsögésére, mely a death metalos mély hörgés és a blackes rikácsolás között fekszik félúton. Néhol igazán mélyre is lesüllyed, már hangterjedelem szempontjából, ami jót is tesz a dalok változatosságának.

A Slaves To The Black témáiban klasszikus Metallica ízeket hallani ki, a dal pedig egyébként egy középtempós, lendületes darab, tipikus thrashes reszelésekkel, közepén egy tukatukás begyorsulással beékelődve. Természetesen egyetlen thrash együttes repertoárjából sem hiányozhat a háború témája, itt e szerepet a Wings Of Wrath gyalulása tölti be, melynek sarkos riffjei a klasszikus germán thrash bandákat idézik, s melyeket hallva Mille Petrozza Kreator főnök minden bizonnyal gyanúsan sandítana az ifjú thrasherek irányába. A Dead Reckoning egyes modernebb dal, megoldásaiban pedig nem kevés The Crown bújik meg, de ez egyformán igaz szinte mindegyik dalra.

A végére marad még egy lassú, vontatott tétel is Where The Sun Sleeps címmel, mely azért szintén nem mentes a pár másodperces felgyorsulásoktól sem. Teljesen átlagos mai thrash zene hallható ebben a húsz percben, mely habár felmutat némi egyéni arculatot, ez még mindig igen kevés egy olyan erős zenei közegben, mint amilyen a német extrém muzsika világa. És egyébként is, legyünk csak nyugodtan válogatósak!