Shock!

Hmmm, egy 2001-ben indult csapat, aki hard rockot játszik... vajon van ma ennek közönsége? Egészen biztos, hiszen aki nosztalgiázni szeretne, vagy csak éppen jó hard rock zenére éhes, annak biztosan bejön ez az album. Ez a banda negyedik albuma egyébként, vágjunk is bele.

Jófajta darálással indul a lemez, fel is kapom a fejem: csak nem a hetvenes évek Judas Priestjét fogom viszonthallani? De nem, másodpercek alatt kiderül, hogy más az irány; inkább egy Bon Jovi, Pretty Maids, stb. féle hajas banda zenéjére utal vissza a kezdőnóta, ahogy az ének is már bekapcsolódik. Nyári feelingje van az egésznek, könnyen emészthető dalok sorjáznak. Először a negyedik dalnál kezdek elismerően bólogatni; a Heaven and Hell c. nóta igen kellemes zongorafutamokkal indul, aztán pedig ismét a "bonjózsis" énektéma érkezik, a nyolcvanas évek legjobb refrénjeit megidéző kórusokkal, és a kimondhatatlan nevű fiatal gitáros, Ola Af Trampe ha nem is géniuszi, de tökéletes gitárszólójával.

Az ezt követő dalban (New Beginning) a trappolós gitártémák mellé mindkét vokalista jól kiereszti a hangját - bocsánat az újbóli hasonlítgatásért, de ez a késői, gyengébb Mötley Crüe albumokat (Girls, Girls, Girls) juttatja eszembe. Az 1982. c. szám orgonafutamokkal indul, aztán teljesen váratlanul más irányt vesz: olyan korai Thin Lizzy-s téma, hogy még Moore mester is rábólintana a gyors ritmusalapokon felépített, harapós gitárfutamokra.

A Love Lies Buried c. dal egy igazi XXI. századi hard rock nóta, nem nagyon lehet belekötni, a kilencedik dal pedig ismét a Thin Lizzy-t idézi, majd a Cinderella kísért meg egy dal erejéig (And This Is Why) - ez a gyönyörű lírai darab a lemez másik csúcspontja. Az ezt követő "When You Were Mine" pedig már pofátlanság szinten nyúl le egy közismert nótát.

Szóval nem lenne egy rossz album, kiéhezett hard-rockereknek különösen ajánlott, de ha a zenészek komolyan veszik az album címét (vagyis kb. "Az átlagos nem elég") akkor ennél valóban többre lesz szükség.