Stílszerűen 2020-ban szállította le huszadik nagylemezét minden idők legskótabb német heavy metal alapzenekara, az 1980-ban, azaz idén éppen negyven éve indult Grave Digger. Jubileum ez tehát a javából, ráadásul nem is bízták a véletlenre a dolgot, Chris Boltendahlék ugyanis a Fields Of Blooddal egyik legsikeresebb és legemblematikusabb anyagukhoz, a skótok szabadságharcát feldolgozó, 1996-os Tunes Of Warhoz nyúltak vissza. 2010-ben a The Clans Will Rise Againnel már megcsinálták a sztori folytatását, azaz a Fields Of Blooddal tulajdonképpen trilógiává hízlalták a negyedszázada megkezdett történetfolyamot. A magam részéről pedig maximálisan hálás is vagyok érte, hiszen egyrészről jól is áll nekik ez a skótdudával színesített vonal, másrészt pedig az utolsó két nagylemezzel egyértelműen lejtmenetbe került bandát sikerült így újra a helyes kerékvágásba visszazökkenteni.
Persze a nosztalgia-faktor is a segítségükre van, de az is tény, hogy messze erősebb, fogósabb témákat pakoltak most ide, mint az elmúlt egy évtizedben bármikor. Mindehhez pedig a Fields Of Blood még az olyan kínos pillanatoktól is teljesen mentes, mint amilyen a The Commandments of Metal vagy a Zombie Dance voltak az utolsó anyagokon. A friss korongon tehát csakis az hallható, amiben a zenekar vitathatatlanul a legerősebb: ez itt történelmi ihletésű, szikár, szögletes riffekre és reszelős, de mégis karakteres énektémákra építő germán metál. A Grave Diggertől pedig pontosan ennyit és ezt is várom.
A The Clansman's Journey hangulatos bevezetője után berobbanó All For the Kingdom kapásból hozza a Tunes of War legjobb pillanatainak szintjét jellegzetesen diggeres riffjeivel és himnikus énekdallamaival, és a folytatás is hasonlóan erős. Sodró lendületű teuton himnuszok váltakoznak nagyívű refrénekkel, heroikus témákkal, azaz a Fields Of Blood magabiztosan hozza az összes Grave Digger-kötelezőt. A priestesen málházó Heart of Scotland is kiváló, és a Battle Beast énekesnőjével, Noora Louhimóval előadott ballada, a Thousand Tears is rendben van. Az epikus, ökölrázós Union Of The Crown vagy a galoppozós alaptémájával a többi közül kissé kilógó My Final Fight is korrekt, és a lemez utolsó harmadában se csökken a színvonal. Egyedül a tíz perc fölé kúszó címadót érzem kissé soknak a végére.
A lemezt amúgy dugig tömték vendégekkel: Noorán kívül felbukkan például H.P. Katzenburg is, a zenekarban ideg komoly időt lehúzó billentyűs, de hallhatók a tavalyi speciális Ayreon-koncerteken is remeklő John Jaycee Cujpers háttérvokáljai is. Meg rajtuk kívül még heten skótdudán, billentyűn vagy épp a vokálokat erősítve. Érdekesség még, hogy a Fields Of Bloodot Stefan Arnold távozása miatt az a Marcus Kniep dobolta fel, aki 2014-óta tagja a csapatnak billentyűsként. Egyéb zenekaraiban viszont dobosként funkcionál, így játéka a Diggerben is maximálisan hozza a szintet.
Összességében abszolút elmondható tehát, hogy huszadik lemezével a Grave Digger megrázta magát, és az utóbbi évek teljesítményét egyértelműen felülmúlva kifejezetten erős produkciót tettek le az asztalra. Rajongók részéről a csalódás kizárt.
A Grave Digger – elvileg legalábbis – szeptember 29-én Budapesten lép fel az Orden Ogan és a Rage társaságában, részletek itt.
Hozzászólások