Shock!

Az utóbbi időben ijesztően megnőtt Magyarországon a medvetámadások száma. Áldozatára lesett a közönséges barnamedve, mindenhol élelem után kutatva, nem kímélve a különféle vendéglátóegységeket sem (Bearfood, Barbears), de felbukkantak egzotikus alfajok (Vicious Panda), illetve a hazánkban szintén nem őshonos Grizzly is. Ez utóbbi tán a legveszedelmesebb fajta mind közül, nem sokat teketóriázik, amint meglát, rövid üldözés után kéjes élvezettel marcangol darabokra. Ráadásul már másodjára.

Aki olvasta a két évvel ezelőtti Fear My Wrath EP-ről írt soraimat, az tudja, hogy ez itten az egykori Insane dalnok, jelenleg pedig Wrong Side Of The Wall és Redneck Zömbiez vezér Knapp Oszkár új formációja, mélyen a sludge zenék mocsarában dagonyázva, felettébb magas minőségben. Na, amit akkor írtam, azt tessék vagy hárommal beszorozni, ez az EP ugyanis már első találkozásra letépte a fejemet, és röhögve gurította a sarokba. Kábé annyival lett profibb a kettesszámú szürkemedve EP, mint amekkora különbség a két anyag borítója között található. Nem akarom játszani a nagyokost, de az tény, hogy amit korábban hiányosságként említettem, mára mind a múlt ködébe veszett. A lemez szól, mint az atom, különösen basszusgitár-fronton jelentős a hangzásbeli előrelépés, és ez már csak azért is dicséretes, mert a feljátszást a srácok tokkal-vonóval három nap alatt dobták össze, takjel nélkül, egyben felnyomva a Nagymarosi Művésztelepen. És hát érződik is a dolog, oké, lehet, hogy itt-ott van némi pontatlanság, de hát ki nem szarja le, ha ennyire átjön az élő játék hamisítatlan feelingje.

Az Oszi hangjában rejlő lehetőségeket pedig maximálisan kiaknázták, mert azt ugye jó ideje tudjuk, hogy milyen jól megy neki az üvöltés-bömbölés, de bizony akkor is az üt igazán, ha közben kisebb-nagyobb szigetekként megpihen a zúzás, és hősünk is dallamosabbra, tisztábbra veszi a figurát. Mint ahogy az a Pass Those Pillsben, vagy a The Silver Keyben történik. Nem mondom, hogy az olyan riffszörnyek, mint ami például az árulkodó című Monolithot, vagy épp a klipesített Ride Alongot díszíti, nem döntenek le a lábamról, de az igazán hideglelős akkor is az olyan finomság, amikor például beköszön a herfli a Pass Those Pills legvégén, vagy a visszafojtott hangulat a Rapturous Decay 2. részének közepén. És hát igen, nagyon, de nagyon jópofa, ahogy a jól érezhetően együtt lélegző Horváth Arián/Domonkos Zsolt gitáros-páros az igazán szutykos sludge döngöldék hangulatát jól pofán legyinti némi laza rock and roll érzésvilággal, miáltal a részükről is használt sludge 'n' roll stílus-meghatározás bizony több mint találó.

És akkor hátra van még az igazi nagy dobás: a tagság úgy gondolta, hogy egy igazán exkluzív módon fogja megjelentetni az EP-t, ami esetükben egy ötven darabra limitált, faborítású, gravírozott pendrive-on való beszerzési lehetőséget jelent, megspékelve egy kis fémdobozba rejtett setlisttel. Nem is hangzik rosszul, ugye? Csak egy üzenet a srácok címére, majd egy teljesen vásárló-barátnak tekinthető háromezer forint, és ráteheted a mancsodat erre a valóban különleges hangzóanyagra. Ugye, hogy megéri a játék, pláne, ha ott van mellette a tudat, hogy azért csak tettél valamit egy fiatal magyar bandáért? Nekem bizony megéri. Jól van, medvék, ez így összességében tényleg nagyon szép munka volt!