Shock!

Aktív zenehallgatóként, és az extrém muzsikák feltétlen híveként, gyakran találkozom igazi kihívást jelentő művekkel. A legtöbb esetben pusztán az anyag alacsony színvonala jelenti a nehézséget az ismerkedésnél, de néha előfordul, hogy magával a zenével nincs is különösebb probléma, ám annak monolitszerű kikezdhetetlensége mégis képes próbára tenni az állóképességemet.

A székesfehérvári Gutted alkotásaival érthetetlen mód eddig nem találkoztam, s talán épp ezért is döbbentem meg, amikor elindítottam harmadik nagylemezüket a lejátszómban. Valami kicsinyes előítéletből (még annak ellenére is, hogy pár éve nyilvánvaló színvonalbeli erősödést mutat a hazai szélsőségesebb metalzenei élet) arra számítottam, hogy a Mankind Carries The Seeds Of Hate-en hallok majd pár jól megírt témát, néhány kellemes tempóváltást, meg kellő mennyiségű keménységet, aztán majd iderittyenthetek egy udvariaskodóan elnéző ismertetőt.

Ezzel szemben, a lemez nem egy, de két bőszült bivalycsorda rohamával ér fel. A trió nem húzza az időt felesleges intrókkal, hanem a klasszikus brutális death metal hagyományaihoz híven egyből belerántja hallgatóját a sűrűjébe. Így a nyitó As The Sun Paints Everything Black kellően dinamikus és nyers ahhoz, hogy tökéletes képet adjon arról, mit is fogunk hallani az elkövetkezendő percekben. Pusztító erejű blastbeatek tombolnak a mélyben, tetején szélsebes és ugyanolyan komplex riffelés tarol, melyet egy gyilkolás vágytól fűtött, dühödt hörgés tetéz. Mindez persze javarészt elmondható a legtöbb valamirevaló death metal alakulat zenéjéről, ám szerencsére a Gutted legénysége nemcsak profi zenészekből, de kiváló dalírókból is áll.

S bár az első tételre, ha nagyon akarjuk, még rásüthetjük, hogy nem nélkülözi a Cannibal Corpse-os megoldásokat, témákat, a másodikként érkező Memory Devourer már egy teljes egészében eredeti, egyéniséggel rendelkező csapatot mutat. A dal refrénje leginkább egy brutálisan felgyorsított magyar népdalra emlékeztet. Lehet, hogy mindezt csak én látom bele, mindenesetre érdekes megoldás, ami mindenképp dicséretes. A székesfehérvári triumvirátus zenéjét tehát főként azok fogják kellőképp értékelni, akik a Suffocation, Dying Fetus, Gorguts, Cannibal Corpse-féle vonal megszállottjai.

Ezt csak azért szükséges kihangsúlyozni, mivel könnyen érhetik a csapatot olyan negatív kritikák, hogy a zenéjük túlságosan egysíkú, ami bizonyos szempontból igaz is. A duplázó gyakorlatilag megállás nélkül aprít, a gitáros, Drótos Gábor pengető kezét is valószínűleg vaskos csavarokkal rögzítették a csuklójához, s az is való, hogy elfért volna a lemezen kicsivel több középtempós rész is, úgy, mint amilyen a When The Gods Are Not Creating című szerzeményben, ám aki rajongója a fentebb említett együtteseknek, az féktelen zúzdát akar, lehetőleg a legintenzívebb formában. A Gutted pedig szerencsére mindezt magas fordulatszámon prezentálja is, és csak pislogunk a rengeteg villám tempóváltáson, amit a százkarú és százlábú Madarász Kovács Zsolt dobos produkál. Érezhető, hogy játékával túl kíván lépni a szimpla alapozáson, ami szépen sikerül is neki, ám olykor vészesen közel kerül ahhoz, hogy az album egyszerűen szétdobolódjon.

Az ötletes gitártémák és a bámulatos intenzitás mellett egyáltalán nem elhanyagolható tényező Hajnali Sándor veretes old school hörgése sem, mely leginkább a svéd vonalhoz áll közelebb, az ultramély amerikai stílussal szemben. Épp ezért is kár, hogy a keverésnél kissé a háttérbe került, pedig ő az a fajta hörgőművész, aki érthetően köpködi a szavakat. És a Gutted friss albumának dalszövegei is vannak olyan nyomasztóan hangulatosak, mint a Havancsák mester által készített borítófestmény, érdemes tehát a szövegkönyvben is kutakodni.

A lemez hangzása a zenekar elmondása szerint szándékosan ilyen nyers, ám nekem sokadszori hallgatás után se sikerült megszoknom, bár ez pusztán ízlés kérdése. Zárszóként nem írhatok mást, minthogy a Mankind Carries The Seeds Of Hell kiváló lemez lett, sűrűn hangszerelt, tekervényes muzsika, amihez viszont csak teljes gőzzel szabad nekiállni. Mindig jó érzés egy hazai csapat nemzetközi szintű lemezét kézben tartani.