Shock!

A belga In-Quest tipikusan az a zenekar, amire legyint egyet az ember, amint megszólalnak az első hangok, aztán valahogy mégis benthagyja a lejátszóban, és bár egy pillanatra nem merül fel, hogy különleges vagy különlegesen jó lenne, amit hall, azért kimondottan kedvező az összkép.

A The Comatose Quandaries már a fickók negyedik nekirugaszkodása, és ugyan lövésem nincs, milyenek lehettek az előzőek, ennek alapján simán el tudom képzelni őket mondjuk nyitóbandaként valamelyik európai durvametal-nagyság előtt, és bizonyára még tetszenének is.

Az In-Quest gyökerei a grindcore-ba nyúlnak vissza, de darálós-csépelős részek csak nagyritkán, színesítés jelleggel bukkannak fel a zenében. Ehelyett inkább olyan csapatokat idéznek, mint az In Flames, a Soilwork, a Meshuggah vagy a Mnemic, vagyis modern, zúzós, ízig-vérig európai precíziós metal ez. Akárcsak a temérdek hasonló csapat, a derék belgák is vonzódnak a borult törésekhez, furcsán ritmizált témákhoz – amik persze már évek óta nem hatnak furcsán ritmizáltnak, hiszen ezerszer hallhattunk hasonlóakat –, beteges effektekhez, kétlábdobos vadulásokhoz, de tudnak jó dalokat írni, ha akarnak. Mike Löfberg üvöltős-hörgős hangja erősen Björn Stridet idézi a Soilworkből, leszámítva természetesen a dallamokat, ilyenekkel ugyanis nem nagyon próbálkozik, igaz, nem is hiányoznak, jó ez így, ahogy van. Az egész zenéből egyfajta kiüresedett sci-fi hangulat árad, ami nem tesz rosszat az összképnek.

A The Comatose Quandaries távol áll attól, hogy klasszikusnak nevezzem, pár év múlva aligha jut majd eszembe előszedni, de kimondottan jó kis soundtrack borús, barátságtalan napokhoz.