Jövőre lesz harminc éve, hogy megalakult a Ganxsta Zolee és a Kartel. Az előtte a Dance és az F.O. System, majd a Sex Action és az Action dobjai mögül ismert Zana Zoli gengszterrap-formációja komoly vitákat váltott ki, de mindössze néhány év alatt az ország egyik legnépszerűbb előadójává, igazi sztárcsapattá vált. Noha az évek során sok változás történt náluk, a Kartel azóta is megszakítás nélkül működik, és 2025. január 17-én nagyszabású koncerttel ünneplik meg a jubileumot a Papp László Sportarénában. A Zolee melletti másik őstag, Big Daddy Laca, illetve a most már szintén évtizednyi karteles múlttal rendelkező Takács-Koltay Vilmos, azaz Vilkó gitáros segítségével tekintettünk vissza a múltba és előre a jövőbe.
Laci, emlékszem, még valamelyik korai lemezborítón vagy talán a régi honlapotokon olvastam először, hogy Nikki Sixx volt a példaképed. Tehát az gyorsan nyilvánvalóvá vált már annak idején is, hogy Zolihoz vagy Sámson Gabihoz hasonlóan te is rockvonalról érkeztél a Kartelbe. Hogy jött a kapcsolat Zolival, illetve hogy jött a rap?
Big Daddy Laca: Jártam Zoli koncertjeire. Nyilvánvalóan a Dance-szel kezdtük, a haverommal elmentünk, megnéztük őket a Fehérvári úti FMH-ban, aztán jött a Sex Action is. És valóban, ahogy mondod, gyerekkoromtól a rock ment nálam: tudod, az én korosztályom receptje, Deep Purple, Black Sabbath... Érdekes, de a Rolling Stones tökre kimaradt. Egyébként az a vicces, hogy a nagyfiam, Boti is tökre megmaradt ebben, és ő meg ott ragadt a '70-es években. Biztos benne van ebben az én hatásom is... Az első bakelitlemezem a Középeurópai Hobo-blues volt, amit nyolcvan-egynéhányban vettem a Rózsavölgyi Zeneműboltban, nem is tudom, háromszáz-valahány forintért. A rapvonulat úgy jött, hogy jóbarátaim, Patzek Endy és Varga Vili disszidáltak. Tök durva volt: 17 évesek voltunk, és még mondták is egyszer az egyik klubban, hogy dobbantani fognak, először Ausztriába, aztán Amerika a cél. Legyintettünk, hogy jól van, persze, hagyjál már... De tényleg megcsinálták, és már javában kint voltak Los Angelesben, mire megvetették annyira a lábukat, hogy haza tudjanak jönni. Ők hozták haza ezeket az irgalmatlan West Coast rapeket: nyilván az N.W.A-t hallottuk először, de volt köztük Ice Cube is, meg minden. Hoztak például egy kurva jó arcot, Too Short volt a neve, és állítom neked, hogy az összes lemezén állandóan csak a kurvákról, a fűről, a cuccozásról, a bulizásról, a striciskedésről meg a léhűtősködésről rappelt, és baromi nagy volt. Amikor '95-ben kint voltam egy haveromnál Chicagóban, már én mutattam meg neki, mert még ő sem ismerte, és egyből kifeküdt a szövegeitől! Szóval így kezdtem el rapet hallgatni, meg nyilván jöttek az alapok is, a Kurtis Blow összes és társai...
És hogyan találkozott össze nálad a két vonal, Zoli meg a rap?
Laca: Zolival vakerászásba keveredtem a jégkorong kapcsán, meg egyébként szórakozóhelyeken is találkoztunk már, például a High Life diszkóban. Nekem is volt már akkoriban tetkóm – egy tigrisfej, ami egyébként a mai napig megvan –, és ők is elkezdték varratni magukat a Sex Actionnel, Farkas Karcsival az Ómen Tattoo-ban, mert akkor még csak az ő szalonja működött. „Na, neked is van?", és a többi, dumálgattunk, de ez még inkább csak ilyen helló-helló viszony volt. Aztán egyszer lementünk Székesfehérvárra, egy amatőr jégkorongliga döntőjére. Ők akkor már kiestek a bajnokságból, és álltak a lelátón, nyilván a fél csapat bebombázva, meg minden... (nevet) Zolival ismerősként köszöntöttük egymást, szó szót követett, és végül bekerültem a Rock And Roll Cannibals jégkorongcsapatukba. Elkezdtünk edzésekre járni, legtöbbször Fehérvárra, és az egyik ilyen úton mutatta nekem az első, még Szaszával felvett demóját. Két dal szerepelt rajta, az Egyenesen a gettóból meg a Semmi sem véd meg téged. Már azt is tudta, hogy Ganxsta Zolee és a Kartel lesz a név, sorolta a tagokat is: ott volt Steve, a halott mikrofon, Sámson, mint DJ, meg Lóri, akit egy angyalföldi videótékában ismert meg. Egyből kérdeztem, hogy én nem léphetnék-e be? „Miért, te hallgatsz rapet?" Mondtam, hogy éjjel-nappal! Akkoriban amúgy kicsit tényleg szünetelt is nálam a rockzene-hallgatás. Zoli meg mondta, hogy akkor menjek. De igazából csak egy jópofa poén volt az egész, szó sem volt róla, hogy ez egy komoly zenekar lesz!
Mikor láttátok, hogy mégis az lesz?
Laca: Zolinak mindig kurva jó ötletei voltak. A Dance-ben meg a Sex Actionben is ő találta ki a kinézetet, tőle jött az Actionben, hogy váltsanak át HC-re, és utána a Kartelben is ő mondta meg mindig a lemezeknél, hogy merre menjünk. Már maga a Kartel is kurva jó ötlet volt, hiszen olyat csináltunk, ami előtte nem létezett itthon. De igazából még az első lemez felvétele is baromkodásból állt. Steve-nek és nekem igazából semmi szerepünk sem volt, csak refréneztünk, bohóckodtunk és röhögtünk. Szóval valahogy így indult az egész. De a Jégre teszlekkel fordult a kocka, mert az már kurva jól sikerült. Szerintem a mai napig az egyik legjobb albumunk, gyorsan meg is változtatott mindent. Akkor kezdtünk el odafigyelni, hogy hoppá-hoppá! Nyilván a Boom a fejbe idején is hívogattak minket fellépni, meg kurva sok kritikát is kaptunk – hideget-meleget –, de akkoriban azért még mindenkinek megvolt a maga polgári melója.
Te mivel foglalkoztál?
Laca: A nagybratyómnál dolgoztam egy tollpaplanos cégnél! (nevet) Libatollat vásároltam Hajdú-Bihar megyében, és el sem hiszitek, milyen brutál lóvé volt benne! '95 elején még annyi pénz sem volt nálam, hogy gyalog hazamenjek, és mindig a muteromat hívtam fel, hogy tudjak kajálni... De utána annyi libatollat vásároltam, hogy kivitték Németországba, kimosták, paplanba töltötték, én meg jutalékot kaptam. És év végén már Chicagóban mászkáltam! (nevet) Egy év alatt kerestem úgy egymillió forintot, és az akkoriban azért nem volt rossz pénz... De a Jégre teszleknél jutottunk el oda, hogy bementem a nagybratyómhoz, és szóltam, hogy már nem fogom tudni összeegyeztetni a dolgokat. Tök jó fej volt, mert egyből mondta, hogy menjek és próbáljam meg, ha pedig nem jön össze, hozzá mindig visszajöhetek! Úgyhogy nekem szerencsém volt.
Emberileg mennyire volt egyben az akkori Kartel? Mert a szerepek kívülről nézve elég egyértelműek voltak: Zoli és Lóri vitte a dumák javát, ti meg inkább olyan alájátszó emberek voltatok.
Laca: Villámgyorsan összeálltunk, pillanatok alatt eszméletlen jó csapat lettünk. Steve-vel azonnal egy húron pendültünk, de Gabesz is nagyon-nagyon jó srác volt. Kicsit Lóri számított úgymond külsősnek, ő azért elég sűrűn eljárkált a saját sleppjével, és ez a cuccos brigád lett végül a veszte is. De kurva jó hangulat volt. Azt meg mindig ráhagytuk Zolira, hogy kinek mennyi szerepet ad. Akkoriban még egyedül írta a szövegeket, aztán kiosztotta a szaftos részeket, mindenkinek megvolt a maga feladata. De eleinte ezek egy-két mondatra korlátozódtak. Én is a Jégre teszleken kaptam az első, idézőjelesen nagyobb szerepet, amikor Dopeman megírta a Big Daddy L. című számot. Aztán jött a Helldoradón a Mexikó, magamnak pedig szerintem a Vato Locót írtam elsőként teljesen egyedül. Persze Zoli azért belenyúlt, meg tőle jött a refrén, de közben elkezdtem a Hooligansnek is szövegeket írni, és onnantól már mindig több szerepem volt. Visszatérve a kérdésedre, nyilván megvolt a két MC, Lóri meg Zoli. Amikor Lóri bejelentette, hogy kiszáll, gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra, ott azért kicsit megbillent a szekér, de aztán Zoli bevette a helyére Dopemant. Akkoriban még nem bízott magában annyira. De miután Dopeman is távozott, megbeszéltük, hogy ez a final four, innentől már nem jön senki. Mindenesetre mindig, végig jól éreztük magunkat! Eleinte persze alapvetően haknizás folyt.
Ez volt a vidéki diszkós hétvégék kora, igaz?
Laca: Így van. Elmentünk diszkókba, pubokba, összebohóckodtuk a 40-50 perces, öt-hat-hét számos műsorokat, aztán berúgtunk, mint az állat, és hazamentünk! (nevet) És tényleg kurva jól éreztük magunkat. Ment a duma, hogy ezek ilyen faszok, olyan faszok, ezt csinálják, azt csinálják, de közben csak kurva jól éreztük magunkat, és mindig, minden a szórakozásról szólt. Tök jól is működtünk, senki sem mellénykedett. A Dopeman-korszakban lehetett már észrevenni a „két dudás egy csárdában" sztorit, ment a vállazás a csajozás, a piázás meg egyebek terén. De hát ezt a zenekart Ganxsta Zolee és a Kartelnek hívják, ezt pedig el kell fogadni. Ettől még mindenki lehet egyéniség, de tudnod kell, hol a helyed.
Említetted, hogy eleinte Zoli írta és osztotta le a szövegeket. Az Összeomlás meg a Ganxsta Mix valamennyire megelőlegezte a hangvételt, de azért a nagyközönség számára baromira megosztó volt ez az egész gettós vonal meg a szókimondó jelleg. Nem voltak olyan sorok, amikre azt mondtátok, hogy ez azért túlzás, és talán már nem kéne?
Laca: Hogyne lettek volna! (nevet) Ott volt például a Stricik és kurvák...
Nekem is az jutott most eszembe először...
Laca: Az nagyon brutális! Na, most képzeld el, amikor 2017-ben megrendeztük a Jégre teszlek jubileumot, és elejétől végéig eljátszottuk az egész lemezt... Már mondtam, az egy kurva jó lemez, azért van akkora kultusza, mert elejétől a végéig meg lehet hallgatni, húznak a nóták. Csak hát akkor már majdnem ötven voltam, két gyerek, minden, és amikor elindult a dal, ott azért egyes soroknál már kicsit pironkodott az ember! (nevet) De érted, ez van! Akkor így írtuk meg, nincs rajta mit szégyellni. Mint ahogy az „Annyira reszelek, hogy izzad a tököm / Nem baj, majd izzadtan lököm" strófán sincs! (nevet) De tény, hogy ez mind nagyon erős volt.
Takács-Koltay Vilmos „Vilkó": Az jutott most eszembe, hogy egyszer meghívtak bennünket Egerbe egy adventi vásárra. Néztünk, hogy jó, hát a pénz az pénz, mi meg nem vagyunk a pénz ellenségei, szóval menjünk el játszani... Na, most képzelj el Eger főterén egy több ezres tömeget, kisgyerekek, nagymamák, minden! (nevet) Be is mondtuk előtte, hogy aki nem szeretné hallani a picsa, fasz, baszás, geci szavakat, az menjen inkább haza. De senki sem mozdult! Akkor lefagytam, hogy ezt az egészet valaki tényleg komolyan gondolta! (nevet) Ehhez képest lement a buli, megkaptuk a pénzt, hazamentünk, aztán jött egy e-mail az önkormányzattól, hogy ezt a trágárságot, hát mit képzelünk!
De mire számítottak?
Vilkó: Biztos arra, hogy a Csendes éjt fogjuk játszani! (nevet)
Laca: Amikor meghívnak nyílt napokra, város- meg falunapokra, és látjuk, hogy sok a gyerek, akkor azért persze tekintetbe vesszük ezt. Nyilván nem fogjuk kiszűrni a csúnya szavakat, mert akkor nem lenne hiteles például a Fekete ló, de mit tudom én, a Nincs semmi jobb, mint egy ribancot és társait ilyenkor azért kivesszük a műsorból. Ennyit meg tudunk tenni, de egy nótát alapvetően úgy kell előadni, ahogy van. A Vilkó által említett eset kirívó volt, mert egyébként az ilyen típusú bulik is kurva jól szoktak sikerülni. Nyilván a szervezők azért többnyire tudják, hogy mit kapnak, ha meghívnak bennünket.
Az éjszakai súlyos arcok nem találtak meg titeket annak idején a szövegek miatt?
Laca: Egyáltalán nem, sőt! Akik tényleg benne voltak ebben a gengszterkedésben, inkább azt mondták, hogy na, végre ilyen is van itthon. Az őszinte, real rapperek jöttek inkább mindig azzal, hogy juj, izé, rapperek a gengszterizmus ellen, meg a többi... A rockközönség pedig végül elég gyorsan elfogadta a Kartelt, bár Zolinak az első Sex Action vagy Action előtti fellépése nagyon rosszul sült el. Lenyomtak két-három számot, és úgy kifütyülték őket, hogy amikor utána bement az öltözőbe, Matyi csak annyit kérdezett: „Na, kellett ez neked, baszki?" (nevet) Zoli meg mondta, hogy hát jó, ez van. Szóval megosztó volt a dolog: úristen, hát hallottad, miket mondanak ezek? Mert azért kaptak hideget-meleget a csajok is. Bár hozzáteszem, személyes tapasztalataink alapján kiderült, hogy azért őket sem kell félteni... Nyilván tisztelet a kivételnek! De emiatt is sokat fikáztak bennünket. A szókimondó szövegek mellé azonnal azt társította mindenki, hogy ezek büdös gyökerek. Miközben igazából mindenki csúnyán beszél, főleg, ha például rávágja a kocsiajtót az ujjaira vagy valaki felidegesíti... Mi meg felvállaltuk és lemezre vettük ezt, és az elején tényleg sokat kaptunk emiatt. Aztán megfordult a dolog, és elterjedt, mint a vírus.
Vilkó, neked van emléked róla, mikor hallottad először a Kartelt?
Vilkó: Zolival a Sex Action meg az Action jelentette az első találkozásomat. Az Összeomlás kazettát konkrétan rongyosra hallgattam, szerintem a mai napig megvan valahol a szétnyúlt, rengeteg helyen összeragasztózott szalag. Ezen szerepelt a Ganxsta Mix, amit te is említettél. Tök újszerű volt, hogy jé, rappelnek benne egy nagyon basic alapra...
Laca: Szaszának nyilván jól ment ez az egész, de az nagyon vicces volt, hogy Zoli rávette Miksát meg Matyit a rappelésre! (nevet)
Vilkó: Az igaz, hogy Szaszát Zoli be akarta rántani a Kartelbe?
Laca: Hogyne, hát mondom, az első demók még vele készültek, de volt róla szó az Egyenesen a gettóból idején is. Aztán Szasza azt mondta, hogy nem nyergel át a rapre, és később is kitartott az Action mellett. Utána, gondolom, már bánta, hogy rosszul döntött...
Vilkó: Szóval, a kérdésedre visszatérve, egyik nap mondta egy haverom a suliban, hogy van az Action dobosának egy – így mondta – szólólemeze, rappel rajta, vegyük meg felesben! Úgyhogy megvettük a kazettát, és egyik héten nálam volt, a másikon nála. Utána persze rájöttünk, hogy ha átmásoljuk, mindketten tudjuk egyszerre is hallgatni! (nevet) Szóval emlékszem a pillanatra, amikor otthon beraktam hifibe, és nem tudtam, hogy anyám otthon van. Elkezdtem hallgatni, mire anyám konkrétan habzó szájjal rontott be a szobámba, hogy ez meg mi a büdös fasz, és kitépte a magnóból a kazettát! (nevet)
Laca: Akkor még nem sejtette, hogy évek múlva majd a nappalijában ülünk és vacsorázunk! (nevet)
Vilkó: Kitépte, elrejtette valahová, én meg nyilván megtaláltam, hiszen tudtam, hol tartja a dugi dolgait, és utána titokban bömböltettem, amikor épp nem volt otthon senki. Nem voltak benne a borítóban a szövegek, és pont a múltkor megtaláltam egy régi füzetemet, amibe leírtam az összes dalt, aztán azzal vagiztam a suliban. Bár nyilván egy csomó mindent nem értettem.
Laca: Volt, hogy én sem! (nevet)
Vilkó: Ott volt például az a sor, hogy „Egy bazi nagy kereszt az aranyláncon / És akkorát üt, mint Mike Tyson", azt például mindig úgy értettem, hogy egy bazi nagy görög az aranylánccal... Na, az vajon ki lehet? Úgy képzeltem el, hogy egy görög pap, a nyakában egy komoly aranylánccal! (nevet) Szóval az őskor óta rajongó vagyok.
Akkor a komolyabb alvilági arcokkal abszolút nem voltak rázós, tényleg necces sztorik?
Laca: A rossz arcok igazából az elejétől fogva nagyon-nagyon csípnek bennünket. Nyilván nem az informatikusokkal haverkodunk azonnal össze! (nevet) Akadtak balhék, de azok jellemzően inkább részeg, kötekedő faszok voltak, akár Gyöngyösön, akár Miskolcon, nem igazi gengszterek. És igazából egy kezemen meg tudom számolni ezeket az eseteket is... Mindenki tudta, hogy nem nyomorból feltört gengszterarcok vagyunk, akik zsebelésből és rablásból tartották el magukat a zenekar megalakulása előtt. Amerikában előfordul ilyesmi, de nálunk nem ez történt. Ha éppen az kellett, odaálltunk bunyózni, de nem az volt a lényeg, hogy balhézzunk a balhé kedvéért. Mi csak jól akartuk magunkat érezni, és kurva jól is éreztük magunkat itallal, nőkkel, mindennel. Ez pontosan erről szólt, és úgy telt el ez a harminc év, hogy végig kurva jól szórakoztunk.
Akadtak elég keményen belemarós dalaitok is. Az Ez itt nem az az Animal Cannibals felé legendás, de Zoli meg Dopeman a T.K.O.-val is megcsinálta a Nesztek!-et a Fekete Vonattal szemben. Emlékszem, utóbbit egy balatoni kocsmaterasz zenegépéből hallottuk először, amikor megjelent, és a többiekkel csak úgy lestünk egymásra hitetlenkedve, hogy te, figyelj, itt most tényleg az hangzott el, ami? Nem tűnnek ezek utólag túl durvának?
Laca: Dehogynem! Már akkor is annak tűntek! (nevet) De úgy voltunk vele, hogy ha szókimondó, akkor tényleg legyen szókimondó, és ki is mondtunk mindent... Ezek amúgy gyakorlatilag mindig Dopemantől indultak, ő ugyanis elég sok mindenkivel kakaskodott, a fentieken túl például Majkával is. Mindegyik nagyon durva volt, és aki kapta – akár újságíró, akár zenész –, nehezen is rakta zsebre ezeket. Oké, az Animal Cannibalsék mondjuk a legjobb fejek voltak, mert onnantól mindig úgy köszöntek, ha összefutottunk velük, hogy „Csók, Zoli bácsi!" (nevet) De ma már senkivel sincs harag. A Fekete Vonatékkal Dopeman fellépett a tavalyi arénás bulijukon, szóval bizonyára ők is úgy vannak vele, hogy spongyát rá. Szerintem ahogy öregszik az ember, úgy rakja félre a nézeteltéréseit, hiszen egyre inkább az a lényeg, hogy menjünk, érezzük jól magunkat és legyünk jól.
A kiadó sosem akart gátat szabni akár ezeknek a beszólogatós témáknak, akár más szövegi vadhajtásoknak?
Laca: Képzeld el, hogy nem, Szűts Lacival (a Sony Music akkori hazai ügyvezetője – D.Á.) ugyanis aranytojást tojó tyúkot fogtunk, meg persze ő is velünk. Pierrot eleinte az EMI-jal is tárgyalt, de ott egyből úgy indítottak, hogy akkor ezt a refrént nem így, a másikat meg nem úgy. Zoli viszont rögtön mondta, hogy vagy így, vagy sehogy. Szűts Laci pedig odaállt mellénk. Ettől még persze akadtak próbálkozások, de mindig hárítottuk ezeket, és mindig az volt a válasz, hogy oké, oké, oké, akkor nem. Lacival a mai napig jóban vagyunk, bármikor találkozunk, nagyon meg tudok örülni neki. Semminek sem szabott gátat, sem szövegben, sem egyebekben, tulajdonképpen neki köszönhetjük, hogy tényleg ilyen szinten befutottunk. „Jaj, bazmeg, hadd forgassuk már Los Angelesben, egy westernfaluban A jó, a rossz és a Kartel klipjét!" Oké. „A Vato Loco klipjét hadd forgassuk már Mexikóban!" Oké.
Volt esetleg olyan időszak, amikor megdöccent a sztori, elfogyott a lendület?
Laca: Hogyne! Figyelj, olyan hullámvasúton ültünk ebben a harminc évben, mint a picsa... Sosem felejtem el az első hullámvölgyet: akkor már csak négyen voltunk, Dopeman is elment már, és kint jártunk New Yorkban. Kora tavasz volt, ültünk a metrón, és azon gondolkodtunk, hogy nemsokára megyünk haza, de nincs a naptárban fellépés, vajon most mi lesz. Sámson mondta ilyenkor mindig, nagyon helyesen, hogy gyerekek, akkor egyenesen, férfiasan abba kell hagyni, nem szabad térden állva könyörögni, hogy jaj, hadd menjünk fellépni. Aztán hazamentünk, és másfél hét leforgása alatt betelt a naptár... Akkor is jött egy lejtmenet, amikor megszűntek a diszkók és abbamaradt a haknizás, mi meg próbáltunk váltani. Jött az élőzés, először a négy-, majd a háromtagú zenekarral, mert próbáltuk a költségeket kímélni... Baromi nehéz volt úgy működni, hogy koncertezzünk, megéljünk a dologból, de közben azért maradjon is zseton. Gabi meg Steve persze nem viselték ezt jól. Nyilván sorolhatnék lemezeket is, amikre utólag már csak anyit mondtunk, hogy oké, ez is megszületett, beraktuk a polcra... Szóval többször éreztünk megdöccenést.
Mindig aktívak maradtatok ezzel együtt is, szóval nem úgy kérdezem, hogy mennyire sikerült a sztoriba életet lehelni az élő vonallal, de nektek Zolival mennyire volt fordulópont ez a váltás? Mennyire kellett másfelé gondolkodni onnantól?
Laca: Szerintem Vilkóék nevében is mondhatom: az élőzéssel kialakult egy olyan stílus, ami nem rap, nem rock, hanem egyértelműen csak és kizárólag a Ganxsta Zolee és a Kartel stílusa. A zenészek megpróbálták levenni a dalok alapjait, mindent, amit Pierrot összerakott géppel meg samplerekből, ilyen-olyan hangmintákból. Ezeket nyilván nagyon nehéz gitárral, basszusgitárral reprodukálni, de aztán kialakult a dolog. Markó Ádámék is nagyon-nagyon jók voltak, aztán egyszerre hárman fölálltak, és utána jöttek Vilkóék... mikor is?
Vilkó: Tíz éve.
Laca: Tíz éve, bazmeg, úgy megy az idő, hogy beszarok! Kétszer kivittem a szemetet és háromszor lementem az autóba, közben meg eltelt tíz év! Borzalmas, utálom... Visszatérve: akkor ugye Geröly Matyi volt a dobos, jött hozzá Kovács Dávid basszusjátéka, Vilkó sajátos stílusa meg a hard disc, és valahogy összeállt ez az egész, a nagy bulikon billentyűvel, fúvósokkal, mindennel. Szerintem kurva jó ez így, és egy motorostalálkozóra meg egy falunapra ugyanúgy beférünk, mint akármilyen fesztiválra. Játszottunk például a Total Dance-en is!
Vilkó: Kérdeztem is, hogy minek ez? Mi a tökömet keresünk itt a pénzen kívül? Mert csak ilyen 2 Unlimited, Brooklyn Bounce, Rednex meg hasonlók léptek fel... Mindenki félplaybackkel nyomta, mi viszont akkor is élőben játszottunk. A többiek eközben felmentek, mindenki eljátszotta „a″ dalát, utána eljátszotta még egyszer, majd a ráadásban még egyszer!
Laca: Mondtuk is, hogy akkor jöhet a Boom a fejbe háromszor! (nevet) Szóval tényleg kicsit ilyen jolly joker zenekar lett belőlünk. És hozzáteszem, hogy az utóbbi pár évben, úgy nagyjából a covid óta megint brutál módon fut a szekér. Tavaly is teleraktuk az összes klubot, ahol voltunk, pedig előtte azért döcögött a sztori. Most viszont megint a már nem is tudom, hányadik virágzásunkat éljük, szóval megyünk és csináljuk.
Vilkó, gitárosként mi volt a legnagyobb kihívás, amikor beléptél?
Vilkó: Emlékszem, amikor Gajdacsiék kiléptek, és átjött hozzám Laci. Nagyon besöröztünk, tántorogtunk a belvárosban, és dumálgattunk, hogy mi legyen. Aztán eljött Zoli is, és azt mondta: figyelj, tudom, hogy te alapvetően rockgitáros vagy, de itt nem csak rockot kell gitározni. Én meg: oké, de nekem Les Paulom van és Marshallom, nem értek máshoz... Akkor mondta Zoli, hogy vegyek egy Stratocastert meg egy Telecastert, mert ezekhez a funky témákhoz tűhangú gitár kell. Úgyhogy akármennyire is fura, de az elején tutorial videókat nézegettem a YouTube-on. Persze az alap megvolt, mert Gajdacsiék megcsinálták Lacáéknak az élő hangzás alapjait, de Dáviddal mi is törekedtünk rá, hogy minél inkább a saját szánk ízére formáljuk ezeket, és beletegyük a saját egyéniségünket. Nekem igazából az jelentette a legfőbb kihívást, hogy a kevesebb néha több. Itt nincsenek heroikus gitárszólók, amikor állok a kőszikla tetején és lobog a nem létező hajam... Úgyhogy igazából tök jó stílusgyakorlat volt, plusz az egységes hangzás mellett is elég nagyok a különbségek az egyes számok között. Laca hozta a latinos vonalat, van, ami tényleg rockosabb vagy funkosabb, nekem meg tök jólesett belekóstolgatni, belemélyedni ezekbe.
Laca: Vilkónak nagyon nehéz dolga volt, mert ott volt egy Geröly meg egy Kovács Dávid, akik pelenkás koruk óta szinte együtt játszottak, gyakorlatilag összenőttek, és akkor na, ülj rá erre a vonatra.
És mennyire tudtad belevinni saját magadat?
Vilkó: Mindig próbálkoztam, aztán ha valaki azt mondta, hogy figyelj, ez nem jó, akkor kipróbáltunk mást. Főleg Lóri volt amúgy rockellenes. Mindig azzal jött, hogy minél kevesebb torzító legyen. Neki a rock sátáni dolog, nem nagyon kultiválja. Meg mindegyik számba más pergőhang kellett... Sokat nézegetem egyébként a Facebook-oldalt, szóval tudom, hogy sok ortodox Kartel-rajongónak nem jön be az élőzenés változat. Nekik az tetszett, amikor ezekre a csumpi alapokra nyomták... De elfogadom ezt is. Nyilván más hangzást eredményezett, hogy nekiálltunk élőben zenélni, de nekem így jobban tetszik, meg ahogy nézem, a főhős urak is jobban szeretik ezt.
Laca: Hogyne! Nyilván ősrap így is a dolog, de olyan töke van így az egésznek, hogy harminc év után is kiugrok a bőrömből, ha meghallom! Előfordul egyébként, hogy meghívnak szülinapokra, céges rendezvényekre, esküvőkre, és meglepetésnek odamegyünk csak mi, főhősök Zolival meg Siskával. Nyilván ilyenkor is megvannak az alapok, de mégis jobb Vilkóékkal együtt nyomni. De ezeket a fellépéseket is csinálni kell, úgyhogy ennyi.
Minden komolyabb múltra visszatekintő zenekar megszenvedi, hogy a közönség többsége kizárólag a régi számokra kíváncsi. Mi a tapasztalat: mennyire van harminc év után igény új dalokra tőletek?
Laca: Azért vagyunk szerencsés helyzetben, mert valami brutálisan sok slágerünk van. Ismét rá kellett döbbennünk erre, amikor összeraktuk a műsort a harmincéves jubileumra. Mindenki összeírt huszonöt dalt, huszonhét lett belőle... Persze a közönség többsége az első három lemezre esküszik, de ezt a Tankcsapda is rendszeresen megkapja, meg mindenki. Ettől még utána is voltak jó dalok. Nem tudsz visszarepülni huszonöt-harminc éveket az időben, ráadásul akkoriban teljesen más volt az igény, teljesen mások voltak a Pierrot-féle alapok, és így tovább. Én például imádom a 2020-as Oldskool albumunkat, szerintem simán felveszi a versenyt a Jégre teszlekkel meg a Helldoradóval. Csak hát eltelt közben huszonöt év.
Vilkó: Meg azt megette a covid...
Laca: Na igen. Pont akkor készítettünk egy tök jó lemezt, terveztük a lemezbemutatót, ráadásul akkor lett volna a zenekar huszonöt éves: hú, majd megyünk fesztiválozni, meg minden! És nyissz...
Vilkó: Szevasztok, zenészek!
Laca: Még klip sem készült arra az albumra, pedig baromi tökös nóták vannak rajta, meg kurva jól összeraktuk az intrókkal, anthemekkel, közjátékokkal... Szóval tényleg nagyon ott volt az egész. De a kérdésedre válaszolva: nyilván mindenki azt várja a bulikon, hogy jöjjön a Fekete ló, A jó, a rossz és a Kartel, a Boom a fejbe meg a többi. Természetesen többször is beszéltünk róla, hogy van-e értelme új lemezeket készíteni, ne koncertezzünk-e inkább kizárólag a slágerekkel. Csak tudod, akkor meg belesüppednénk ebbe a levitézlett, retro-zenekaros izébe. Látjuk néha, ahogy előadnak ezek a régi arcok, mit tudom én, Vitamin a Happy Gangből, akikkel amúgy a hakniidőszakban a benzinkutaknál rendszeresen találkoztunk. Nyomják a régi slágereket, mi meg szekunder szégyennel nézzük őket oldalról... Szóval ezt nem szeretnénk, úgyhogy mindig játszunk új nótákat. Például az arénás koncerten is lesz két dal A bohócról, akkor is, ha tudjuk: a közönség inkább a Jégre teszlek slágereire kíváncsi.
Mi várható ezen túlmenően az Arénában?
Laca: Nyilván a Ganxsta és a Kartel zenekar, kiváló zenészeinkkel, fúvósokkal. Büszkén mondhatom, hogy ott lesz az én fiam is, aki az Ivan & The Parazol billentyűse már. Előzenekarok is lesznek, de erről egyelőre még nem mondhatok semmit. De a vendégeket kicsit megszűrtük, hiszen mégis a mi harmincas jubileumunkról van szó. Tényleg slágerparádé lesz brutális, nagyszabású látvánnyal. Plitz Husi rendezi a koncertet, és örökké maradandó, színházi előadásra emlékeztető élményt akarunk nyújtani mindenkinek, aki megveszi a jegyet.
Régi tagok?
Laca: Tárgyalunk. Majd meglátjuk.
Mindenkivel jó amúgy a viszony?
Laca: Tökéletes szerintem. Például ezt az egész jubileumot Dopeman találta ki úgy két évvel ezelőtt. Mi lepődtünk meg a legjobban, mert ugye tudjuk, mi volt az előzmény... Steve-ről meg Sámsonról nem is beszélek, mert imádnivalóak. Pont ma leveleztem velük egy podcast kapcsán. Szóval nincs erőszakoskodás, anyagiaskodás, semmi, mindenki azon van, hogy a lehető legjobban sikerüljön a koncert.
Meddig mehet még így ez az egész?
Laca: Ez egy jó kérdés.
Vilkó: Ahogy Laci is mondta, nagyon komoly lendületet kaptunk az elmúlt években a klubokban. Szóval attól függ, ők meddig akarják csinálni. Ha bírják, szerintem bármeddig mehetünk tovább. Tökre féltem tőle, hogy ebből is ki lehet öregedni, és itt vannak – már bocsánat, hogy ezt mondom – ezek az ötvenpluszos emberek, és akkor fegyverek meg gengszterkedés, aztán egy idő után már nem lesz annyira hiteles. De annyira jól öregedtek, hogy ha lehet így fogalmazni, nem vesztette el a hitelét a sztori. Tehát nem az van, hogy hú, de béna, menjetek már haza, hanem minőségileg ugyanúgy megállja a helyét a Kartel a mostani extrább közegben is.
Laca: Jó lenne, ha az orvostudomány ki tudna cserélni térdeket, bokákat meg derekakat, bár nyilván ettől még kinézetre nem látszunk annyinak, amennyi, meg a lelkünk sem öregszik. De sajnos az ember azért érzi az éveket, és tényleg karban kell tartanod magad, mert szerintem 50 év felett sokkal intenzívebben öregszel testileg, mint előtte. Ami meg a munkásságot illeti, nyilván senki sem várja, hogy leteszünk az asztalra egy újabb A jó, a rossz és a Kartelt, de ettől még rengeteg jó nóta születik. Csak el kell fogadni, hogy most már 2024-et írunk. Most pedig jön a 2025-ös, harmincéves jubileumi év egy brutál nyitással a Budapest Sportarénában. Utána pedig ráfordulunk 2026-ra, amikor Zolikám 60 éves lesz.
Ez azért egészen hihetetlen...
Laca: Ne is mondd!
Vilkó: „Hatvan vagyok, és nem sokat szarozok..."
Laca: Tényleg nagyon nehéz ezt így felfogni, de igazából amíg van benne, amíg kíváncsiak ránk, miért ne csináljuk? Az a durva, hogy most már nemhogy apukák jönnek a gyerekeikkel a bulikra, hanem nagypapák az unokáikkal... Szóval amíg van igény, amíg nem sodor el bennünket ez a nagyon új, úgymond trapes vonal, meg mindenféle ilyen divatfaszság, addig csináljuk. Nem hencegésből mondom, de most már egyre többször hallom, hogy így legenda meg úgy legenda a Kartel. Tök durva, mert én mindig Hobóról, Billről, Póka Egonról – Isten nyugosztalja! –, Tibuszról meg a többiekről mondtam, hogy legendák, nekem mindig is azok maradnak, de most már minket is így emlegetnek. Ez azért elgondolkodtató, és egyben kurva jól is esik.
A felívelő, nagyon népszerű új hip-hop előadók részéről is érkeznek ilyen visszacsatolások?
Laca: Persze, például Krúbi írt is egy dalt Zoliról, meg meghívta az arénás bulijára. De ott van Pogány Induló is, aki szintén mondta, mennyire nagy hatással voltunk rá.
Vilkó: Miközben amúgy ő is megtölti az MVM Dome-ot, szóval nagyobb közönségnek játszik már, mint mi.
Laca: Azahriah mondjuk teljesen más kategória, ő szerintem kicsit megsértődött Zolira, pedig Zoli nem kritizálta őt, főleg nem személyében. Mindössze annyit nyilatkozott, hogy nem az ő világa, amit csinál. De ezzel nem azt mondta, hogy szar, főleg, hogy milliók hallgatják... Szóval van kapcsolat ezekkel az előadókkal, és akik rappelnek – tehát most nem erről a trapes, modern izéről beszélünk, erről a dalolgatós kutyatökéről, hanem azokról, akik tényleg rappelnek –, azok közül a fiatalok is tudják, hogy mi kezdtük el ezt itthon ebben a formában, mi vagyunk az ősök. Persze hozzájuk képest már dinoszauruszkorba léptünk, meg szélesebb közönségekréteghez is szólnak ezek az előadók, mint mi, de senkire sem irigykedem. Milyen jó is lett volna, ha huszonpár évesen mi is MVM Dome-okat töltünk meg! Valószínűleg nem itt tartanánk! (nevet) De nincs ezzel semmi gond. Most is jól vagyunk, jól élünk, minden rendben van, ők a fiatalok, természetes, hogy át kell adni nekik a terepet. Isten áldja őket!
A Ganxsta Zolee és a Kartel harmincéves jubileumi koncertje 2025. január 17-én lesz a Papp László Budapest Sportarénában. Részletek itt.
