Shock!

Furcsa, de manapság elég kevés igazán jó matek metal banda bukkan fel, annak ellenére is, hogy alapvetően sok képzett zenész működik a metal színtéren. Az Ion Dissonance ifjú matek szakos diákjai valószínűleg ezen az áldatlan állapoton szeretnének változtatni, új lemezükön ugyanis jóféle, könyörtelen agyalással gyalulnak.

Mondjuk, ha azt vesszük, hogy a fiúk a jégkorong országából, Kanadából jöttek, nem is meglepő az eszement zene, elég csak ebből a szempontból talán legismertebb honfitársaikra, a Voivodra, vagy a tényleg őrült Devin Townsendre gondolni. Az Ion Dissonance azonban inkább a Meshuggah munkásságát irigyelhette meg anno, idei harmadik lemezük egyfajta tiszteletadásként is értelmezhető az eszelős svédek előtt.

A Minus The Herd már a Century Mediánál jött ki, és bizony, a neves kiadó részéről ez egy okos húzásnak bizonyult. Sok fiatal együttest szerződtettek le mostanság, az Ion Dissonance azonban a bevállalhatóbbak közé sorolható. Világunkat ugyan nem menti meg a zenéjük, sőt, még a fémzenét sem újítja meg, de amit csinálnak, az jóval a tűrhető szint fölött van.

A srácok jó érzékkel építik fel dalaikat, a stílus határain belül még változatosnak is lehet mondani a szerzeményeiket, habár a Meshuggah-féle polimetrikus szerkezetekhez nem sok újat tesznek hozzá és még ha hajszányival is, de elmaradnak a svéd gyilkoló gépezet zsenijétől. A vokalista is jobbára Jens Kidman jellegzetes nyers üvöltözését produkálja, néha azonban amúgy metalcore-osan is kiabál egyet-egyet. A kiállások is ezt az oldalt erősítik, de azért dallamokat, melódiákat még csak ne is várjunk, ez nem a Killswitch Engage Tribute Band.

Külön dalokat nehéz lenne kiemelni, itt-ott beugrik még a komplexebb témáknál a The Dillinger Escape Plan és a Mudvayne is, sőt, a lemez egyetlen, pontosan másfél perces instrumentális tételénél már olyan szinten elgépiesednek (transzformálódnak, he-he) a srácok, hogy itt még a Red Harvest neve is azonnal felmerül. Az egyébként leleményesen Untitled címre keresztelt szerzemény hátborzongató apokaliptikus vízió, elektro ütemekkel, samplerekkel. Hangzás terén is jellemző ez a mechanikus, rideg tónus, a sűrűn tördelt riffek akár egy gigantikus acélmonstrum csapásai, könyörtelenek, a basszus is döngöl a mélyben rendesen, egyedül talán a pergő lehetne tisztább.

Egyébként jó kis lemez ez, főleg azoknak, akik négyzetrácsos füzettel meg számológéppel szeretnek nekiülni a zenehallgatásnak. Természetesen a borult metalban a Meshuggah még mindig verhetetlen, az Ion Dissonance-nek mégsem kell bujdosnia a világ elől, egy érdekes és legfőképp kerek mathcore anyaggal rukkoltak elő, immáron harmadszor.