Shock!

Ritkán ugyan, de azért olykor-olykor megesik, hogy az ember ott bukkan gyöngyszemre, ahol nem is gondolná. Ilyen hely például az újságírói promópakk alja, ahová a keményszívű kritikus az általa meghatározott gondos és megfontolt szempontok szerinti szelekció során (zenekarnév, csomagolás, pár másodperces belehallgatás, migrén) száműzi az arra ítéltetett alkotásokat. Ám még ezek után is előfordul, hogy egy jobb sorsa érdemes lemez veszik el a süllyesztőben egy időre, míg végül valami isteni sugallatra kézbe nem kerül, s fel nem tárul a benne rejtőző érték.

A finn származású Jaaportit (A Jég Kapui) 1997-ben alakult Tuomas M. Makela szóló projektjeként, majd a hegedűs Mindy M. Heinonen csatlakozásával duóvá terebélyesedett a projekt, mely idén hozta ki negyedik albumát, joggal hívhatjuk tehát a Jaaportitot zenekarnak. Az irány elég szokatlan, legalábbis ritka: elektronikával fűszerezett post-rock/ambient muzsika hallható a Voimasuo (Az Életerő Mocsara) 52 percében. Nem mondanám, hogy nehéz hallgatnivaló, jóval inkább hangulatfüggő ez a muzsika, amely inkább való csendes elmélkedéshez vagy relaxációhoz, mintsem aszfaltszaggatáshoz. A nyitó, mintegy 11 perces Tuulten Tuoja (Szelek Hordozója) elején hallható szintetizátorjáték szinte már-már virtuóz, s az olyan nagy legendák hatásai fedezhetőek fel itt, mint a korai Pink Floyd vagy a Yes. A programozott dobalapok a stílusnak megfelelően egyszerűek, a megfelelő arányban alkalmazott elektronikus effektek pedig tovább mélyítik az egyébként is ízes dalt. Az Arvoitusten Luona (Közel A Rejtélyhez) már sötétebb darab, némileg zaklatottabb és gépiesebb alapokkal és effektekkel operál, a háttérből előszűrődő akusztikus hegedű hangjai pedig csak még kísértetiesebbé varázsolják az összképet.

Habár a Jaaportit zenéje instrumentális, azért akad a lemezen egy dal, ahol Mindy énekét is hallhatjuk, érdekesen, amúgy Cynic-esen effektezve. Azt viszont nem tudnám pontosan megmondani, hogy például a Sudenkuoppa (Farkasverem) című tételben feltűnő gitárhangzás szintetizátortól vagy a hegedűtől származik-e, az azonban biztos, hogy a lemezen gitár nem hallható. Ezt valószínűleg nem mondtam volna meg, ha a promólapon nem tájékoztatnak efelől, node fátylat rá. A lemez keverését maga a zenekari agy végezte, és a végeredmény nem is lett rossz, bár némileg lehetett volna tisztábbra, akár sterilebbre is venni az anyag hangzását. De mindent összevetve kellemes meglepetés volt számomra a Jaaportit új albuma, ajánlom minden zenei különlegességre vágyó számára.